6p
A nyaralóárak emelkedése az elmúlt egy évben évben lelassult - derül ki az Otthontérkép Csoport legfrissebb elemzéséből. Habár az árak valamelyest mérséklődtek, hatalmas eltérések mutatkoznak régiónként: akár 37 millió forint is lehet a különbség, attól függően, hogy az ország melyik felében található.
Nyaralók Orfűn, a befagyott Pécsi-tó partján 2018. február 28-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

Még mindig emelkednek az árak

Az ingatlanárak növekedése természetesen a nyaralópiacot sem kerülte el: két év alatt átlagosan 61 ezer forinttal emelkedtek a kínálati árak ebben a kategóriában.

A meredek áremelkedés 2016-ban következett be, ami aztán 2017-ben kissé lelassulva, de folytatódott. 2018 első hónapjaiban már 276 ezer forintos négyzetméterárral kell számolni annak, aki hétvégi házat szeretne vásárolni, ez azonban a harmadik és a negyedik negyedévben – az előző évek tapasztalatai szerint – emelkedni fog majd, így a vásárlás most még olcsóbban megúszható.

Siófok a legdrágább

Természetesen a nyaralók ára térségenként nagyon markánsan eltér. Alapvetően a legdrágább a Balaton és a Velencei-tó környéke, de a toplistán megjelennek olyan települések is, melyek más szempontból kedvelt turisztikai célpontok, ilyen például a főváros vagy éppen Hajdúszoboszló, mely termálvizével vonzza a látogatókat.

„Egyszerre lódultak meg a beruházások és a befektetések a Balatonnál és tágabb környezetében, kb. egy tucat jelentős lakóparki építkezés zajlik a magyar tengernél. A befektetők várhatóan azokat a körzeteket keresik, ahol nagyobb a növekedési potenciál, mint a már most is drága Siófokon vagy Balatonfüreden” – mondta Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője. A szakember szerint Keszthely és Hévíz lehet az egyik ilyen célpont, ott még kevés az új építésű társasház vagy lakópark, viszont utóbbi „egész évben nyitva van”, tehát jól kiadhatók az ottani nyaralók is. Épp a közelmúltban adtak át egy ilyet Hévízen (Lotus Residence), a városban egy sor fejlesztés zajlik és továbbiakat terveznek, ezen kívül bővítik az önkormányzat tulajdonában lévő repülőtér szolgáltatásait is.


Térség

Térségre jellemző ingatlan átlagára

1

Siófoki

40,2 mFt

2

Balatonföldvári

37,3 mFt

3

Balatonfüredi

33,8 mFt

4

Fonyódi

26,1 mFt

5

Hévízi

22,8 mFt

6

Balatonalmádi

22,4 mFt

7

Hajdúszoboszlói

19,8 mFt

8

Nyíregyházai

19,6 mFt

9

Budapest

17,6 mFt

10

Keszthelyi

17,6 mFt

11

Marcali

17,3 mFt

12

Gárdonyi

15,1 mFt

13

Szentendrei

10,8 mFt

14

Győri

9,6 mFt

15

Gyöngyösi

9,5 mFt

A legdrágább a Siófoki térség, ahol több mint 40 millió forintos átlagárral kell kalkulálnia a vásárlóknak. Ezt követi Balatonföldvár és Balatonfüred környéke 37 milliós, illetve közel 34 millió forintos átlagárral. Közel 20 milliós átlagárral találkozhatunk Budapesten, míg a Velencei-tó környékén már valamivel alacsonyabb összeget, 15 millió forintot kell átlagosan vásárlásra szánni.

3,5 millió forintért már lehet nyaralót venni

Akár 37 millió forint is lehet a különbség a legolcsóbb és a legdrágább térségek között. Mindössze 3,5 millió forintért vásárolhatunk hétvégi házat Miskolc környékén, ha 5 millió forint alatt szeretnénk maradni, akkor szóba jöhetnek még a Monori, a Kunszentmiklósi és a Szarvasi kistérség települései.

A 15 legolcsóbb térség toplistájának közepén helyezkedik el Tata és Tatabánya 5,5 milliós átlagárra, ezeket követi a Zalaegerszegi, a Celldömölki és a Siklósi kistérség.


Térség

Térségre jellemző ingatlan átlagára

1

Miskolci

3,5 mFt

2

Monori

4,5 mFt

3

Kunszentmiklósi

4,7 mFt

4

Szarvasi

4,9 mFt

5

Lenti

5,1 mFt

6

Ceglédi

5,3 mFt

7

Dorogi

5,4 mFt

8

Tatai

5,4 mFt

9

Tatabányai

5,5 mFt

10

Zalaegerszegi

5,7 mFt

11

Celldömölki

6,0 mFt

12

Siklósi

6,1 mFt

13

Mezőtúri

6,2 mFt

14

Gödöllői

6,2 mFt

15

Szolnoki

6,3 mFt

Túl vagyunk a „nehezén”?

Az átlagos kínálati árak változása régiókra lebontva azt mutatja, hogy 2016/2017 között történt az igazi árrobbanás, a Balaton környékén 11%-kal, a Velencei-tónál pedig 13%-kal növekedtek az árak, míg 2017/2018 között előbbi esetben 4,5%-os, utóbbiban pedig 7,4%-os volt az emelkedés.

Régió

Kínálati átlag négyzetméterár

Árak változása

2016

2017

2018

2017/2016

2018/2017

Balatoni

353 ezer Ft

393 ezer Ft

410 ezer Ft

11,16%

4,47%

Velencei-tavi

249 ezer Ft

282 ezer Ft

303 ezer Ft

13,10%

7,44%

Több mint 40%-kal drágább a nyaraló, ha új

Az ingatlan állapota értelemszerűen az árra nagy hatással bír. Egy közepes állapotú nyaralót átlagosan 232 ezer forintos négyzetméteráron lehet megvásárolni, ami 9%-kal olcsóbb az átlagnál. A felújított ingatlanok 5-6%-kal, az újszerűek 15%-kal, az új építésűek pedig akár 42%-kal is többe kerülhetnek az átlagárhoz viszonyítva.

Nyaraló állapota

Kínálati átlag négyzetméterár

Átlagtól való eltérés

Új építésű

360 ezer Ft

41,6%

Újszerű

293 ezer Ft

15,2%

Felújított

269 ezer Ft

5,6%

Jó állapotú

239 ezer Ft

-6,3%

Közepes állapotú

232 ezer Ft

-9,0%

Az új projektek a turisztikai szempontból kiemelt régiókat is utolérték. Nemrég közölt statisztikák szerint a Balaton környékén például többszörösére nőtt a kiadott építési engedélyek száma, mely bizony, az árakra is nagy hatást gyakorol.

Nem mindegy az alapanyag sem

Az átlagárnál 27%-kal olcsóbban, 193 ezer forintos négyzetméteráron lehet fa alapanyagból épült nyaralót vásárolni. Hasonlóan kedvezőbb áron juthatunk könnyűszerkezetes ingatlanhoz az átlagnál 8%-kal alacsonyabb áron. Ehhez képest a tégla már más képet fest, ebben az esetben ugyanis csaknem 6%-kal többet kell fizetni átlagosan a nyaralókért - derül ki az Otthontérkép Csoport tavaszi nyaralópiaci elemzéséből.

Építőanyag

Kínálati átlag négyzetméterár

Átlagtól való eltérés

Tégla

281 ezer Ft

5,9%

Könnyűszerkezetes

245 ezer Ft

-7,6%

Fa

193 ezer Ft

-27,4%

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Lehet még lakást kapni 35 millióért? Ezek a lehetőségek
Herman Bernadett | 2025. július 28. 08:54
Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető.
Ingatlan Felrobbantak a lakásárak Magyarországon – és még most jön a java
Herman Bernadett | 2025. július 25. 12:28
Megjöttek az állampapírkamatok, és felrobbantották a budapesti ingatlanpiacot, de vidéken is kilőttek az árak. Több mint 22 százalékkal drágultak a fővárosi lakások, a támogatott hitelprogram pedig még tovább repítheti az árakat. 
Ingatlan 3 százalékos hitel: máris rohannak lakást nézni a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 09:25
A Duna House adatai szerint érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően.
Ingatlan Albérlet vagy hitelprogram: dilemma előtt az egyetemisták
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 13:00
Lényegében ugyanabban az ütemben emelkedtek a fővárosi és a vidéki albérletárak az elmúlt időszakban, de Budapesten még mindig jelentősen drágább bérelni, foglalta össze az országos adatokat Kosztolánczy György. Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemistáknak a kollégiumi férőhelyek szűkössége miatt nem csak a ponthatárokra, de a bérlakáspiac áraira is figyelniük kell.
Ingatlan A vártnál is nagyobb áremelkedést hoz a lakáspiacon az Otthon Start
Herman Bernadett | 2025. július 22. 08:00
Akár 60-70 ezer első lakásvásárló is megrohamozhatja a piacot. Brutális áremelkedést várnak a szakemberek. 
Ingatlan Ezért drágulnak ennyire a budapesti albérletek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 11:36
Meglódult a budapesti albérletpiac júniusban: az év első felében még visszafogott kereslet a nyár elejére látványosan élénkült, főként a külföldi diákok lakáskeresésének köszönhetően – derül ki a Rentingo legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. A bérbeadók így immár érzékelhető bérletidíj-emelésbe kezdtek, júniusban átlagosan 256 ezer forintot kértek kiadó ingatlanjukért, ami az elmúlt két év legmagasabb kínálati átlagára.
Ingatlan Egyre több magyar vásárol lakást Spanyolországban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 16:31
Befektetési és letelepedési szándékkal egyaránt sokan nézelődnek a magyarok a külföldi ingatlanpiacokon. Szándékaikat a politikai és gazdasági változások is erősítik. 
Ingatlan A kormány új csodafegyvere felforgatja az ingatlanpiacot?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 19:42
Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program.
Ingatlan Meglepetés az új lakáshitelnél: a vártnál kedvezőbb lett a program
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 13:24
Megjelentek az első lakás vásárlását célzó új államilag támogatott konstrukció részletei. Szakértők szerint az Otthon Start program láncreakciót indíthat el.
Ingatlan Itt a várva várt fordulat az ingatlanpiacon
Herman Bernadett | 2025. július 1. 10:35
Júniusban már a vevők diktáltak az ingatlanpiacon. Enyhült a nyomás, már csak a megfizethető lakások iránt van élénk érdeklődés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG