2p
A hetvenes évek eleje óta nem látott létszámban költöznek Németországba franciák. Jelenleg valamivel többen dolgoznak ott, mint a magyarok, az okok főként a munkanélküliségben keresendőek. Különösen a fiatalok körében nehéz munkát szerezni. Le is másolnák szívesen a német munkaerőpiaci reformokat.
A francia munkajogi reform elleni civil tiltakozáson Párizsban május 26-án. (Forrás: MTI/EPA/Jeremy Lempin)

Már 123 300 francia állampolgár dolgozik Németországban a Die Welt című német lap szerint, pedig a korábbi évtizedekben egyáltalán nem volt jellemző az ilyen irányú vándorlás. Inkább Délről, Olaszországból és Spanyolországból érkeztek sokan. Hogy mi ennek az oka, annak próbált utánajárni a lap.

A vándorlás 2010-től indult meg újra, évente átlag 4400 francia költözött azóta Németországba, a hetvenes évek eleje óta nem látott szám ez. Az ok elsősorban gazdasági, mert ha nincsenek is olyan rossz helyzetben a franciák, mint a PIGS-ek (Portugália, Itália, Görögország, Spanyolország), azért jóval magasabb náluk a munkanélküliség, mint Németországban. Különösen a 25 százalékhoz közeli ifjúsági állástalanság aggasztó. Egyes francia politikusok ezért a korábbi német munkaerő-piaci reformok (a Schröder-féle „Agenda 2010”) lemásolását szorgalmazzák.

A lap által megszólaltatott átlagemberek a rosszabb elhelyezkedési lehetőségek mellett kritizálják a franciák szervezetlenségét, a szükséges reformok elmaradását hosszú évek óta, a fejlődés hiányát. A német oktatási rendszert is jobbnak tartják. A lap olyan fiatalokat is megkérdezett, akik mindkét országban jó pár évig éltek már.

Magyarországról közel 100 ezer embernek volt munkája Németországban az utóbbi hónapokban, ehhez jön még 11 600 németországi magyar munkanélküli – írtuk pár napja. A magyar kivándorlás az utóbbi időben lassulni látszott. Igaz, lehetnek olyan dolgozók is az országban, akik már olyan régóta vannak kint, hogy megkapták az állampolgárságot, azért esnek ki ebből a statisztikából.

(A francia választások esélyese elleni nagy hackertámadásról itt írtunk.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG