Milyen buktatók és tévhitek övezik a munkaidőkeret alkalmazását?

A  Nexon sajtóközleménye szerint sok tévhit lengi körül a munkaidőkeret alkalmazását, pedig ezt a rugalmas munkaidő-rendszert egyaránt kedvelik a foglalkoztatók és a munkavállalók. Azzal együtt, hogy a munkaidő-beosztás szabályait a munkáltató egyoldalúan határozza meg, hiszen a munkarend kialakítása a munkáltatói jogkör része.

Alapesetben a munkaidőkeret tartama legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét lehet. Az egyik leggyakrabban elkövetett munkaadói mulasztás, hogy későn hozzák a munkavállaló tudomására a munkaidő-beosztást. Amennyiben a munkáltató nem közöl megfelelő időben munkaidő-beosztást, úgy az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó.

A másik, talán ennél még súlyosabbnak számító normaszegés, hogy csak a munkaidőkeret kezdő időpontját közlik, a befejezőt nem, vagy mindezeket csak szóban teszik. Pedig a szabályok egyértelműek: a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját írásban kell a munkavállalóval közölni. Írásbeli közlésnek minősül az is, ha a beosztást a helyben szokásos és általában ismert módon közzéteszik, például kifüggesztik a faliújságra.

Az időpontra vonatkozó szabály pedig azt követeli meg, hogy a munkaidő-beosztást legalább egy hétre, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább százhatvannyolc órával korábban kell közrebocsátani. Ha például a munkavállalót az adott hétre hétfőn 6 órától szeretné beosztani, akkor ezt a beosztást legkésőbb a megelőző héten hétfőn 6 óráig jelezni kell.

A munkavállalónak nem kötelező mindent lenyelnie

A tévhitek között szerepel az a felfogás is, hogy a munkavállaló csak egyet tehet a kihirdetett munkaidő-beosztással kapcsolatban: elfogadja. Ez nem így van, mivel a munkarendet a munkáltató a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja. (Korábban, 2019. január 1-ig nem volt ilyen jogszabályi norma, bár a gyakorlatban eddig is élhettek ezzel a lehetőséggel.) A munkavállaló írásbeli kérését a munkáltatónak mérlegelni kell, és döntése során a munkavállaló érdekeit köteles figyelembe venni.

Bárkivel előfordulhat, hogy egy családi eseményről, amin maga is szeretne részt venni, csak az utolsó pillanatban értesül. Mit lehet ilyenkor tenni? Kérhetjük a munkaadót, hogy módosítsa az általa kiadott szabadság időpontját?

A munka törvénykönyve magatartási követelményként írja elő a munkavállaló érdekeinek méltányos mérlegelését. Bár a törvény sem tételesen, sem példálózó jelleggel nem jeleníti meg azokat a szempontokat vagy eseteket, amelyekkel kapcsolatosan a munkaadó számára kötelezővé tenné a méltányos mérlegelést, csak általánosan fogalmazza meg, hogy intézkedései, utasításai nem okozhatják a munkavállaló aránytalan sérelmét.

Az „Általános magatartási követelmények” címszó alatt a 6. § (3) bekezdésben megfogalmazott magatartási követelmény mondja ki, hogy „A munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat.”

A gyakran tapasztalható tévhitek körébe tartozik az is, hogy a munkavállaló semmit nem tehet az ellen, ha a munkaadója esetleg más munkakörben vagy más helyen kívánja foglalkoztatni. Pedig ennek során is - a méltányos mérlegelés alapján - köteles figyelembe venni a munkavállaó érdekeit, ha az jelzi, hogy az egyoldalúan elrendelt intézkedése súlyos és aránytalan sérelmet okoz neki vagy családjának, esetleg túlzott költségnövekedéssel, esetleg túlontúl megnövekedett utazási idővel jár.

A kirendelt munkavégzés nem tűnt el

Sok munkavállalóban él az a tévhit is, hogy már nem létezik kirendelés (egy másik munkáltatónál végzett munkavégzésre történő átvezénylés), azaz „bújtatott munkaerő-kölcsönzés”. Nos, a kirendelés nem tűnt el, csak átalakult. A munka törvénykönyve jelenleg is rendelkezik erről a jogintézményről. E szerint a munkáltató jogosult – egyoldalú döntése alapján - a munkavállalót átmenetileg más munkáltatónál foglalkoztatni naptári évenként összesen a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy 352 órát nem meghaladó tartamban.

Viszont sokszor fittyet hánynak arra a törvényi kötelezettségre, hogy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás várható tartamáról a munkavállalót tájékoztatni kell. Ráadásul 44 munkanapot meghaladó mértékben is ki lehet rendelni a munkavállalót egy másik munkahelyen történő munkavégzésre, de ez már nem történhet meg a munkáltató egyoldalú döntése alapján.

Nagyon megjárhatja, aki nem figyel

Ha a munkavállaló nincs résen, akkor előfordulhat, hogy kirendelés esetén olyan fizetséget állapítanak meg számára, amely nem felel meg az ellátott munkakörre előírt alapbérnek, de legalább a munkaszerződése szerinti alapbérének. Egyértelmű, de nem mindig alkalmazott szabálynak kell tekinteni, hogy ha a munkavállaló számára a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás többletköltséggel (például megnövekedett utazási kiadással) jár, akkor azt a munkáltató köteles megtéríteni.

A munkáltató a kirendelés során is köteles mérlegelni – többek között - a munkavállaló személyi, családi körülményeit, egészségi állapotát, szakképzettségét, és a mérlegelés alapján hozott döntése nem járhat a munkavállaló aránytalan sérelmével. Például amennyiben a munkáltató ismeri a munkavállaló rossz egészségi állapotát, az idős édesanyja gondozásával kapcsolatos kötelezettségeit, az ennek figyelmen kívül hagyásával hozott kirendelés rendeltetésellenes.

Előfordulhat az a cifra eset is, hogy a munkavállaló egyszerre két helyen (az eredeti és a kirendelt munkaadónál) végez (rész)munkát. Ilyen speciális esetben a munkavállaló számára egyértelművé kell tenni, hogy melyik munkáltató rendelkezik utasítási jogkörrel, és kinek, mikor és hogyan tartozik beszámolási kötelezettséggel.