Olaszországban a mai napig tisztelettel őrzik annak a mintegy 30 millió olasznak az emlékét, aki 1860-1985 között emigrált Nyugat-Európába, Észak- és Dél-Amerikába, Ausztráliába. Őket azonban a szegénység és az éhezés hajtotta, többségükben tanulatlan kétkezi munkások hagyták el Itáliát. Ma már nem bányászok és pincérek, hanem a "legjobb agyak" menekülnek külföldre: informatikusok, orvosok, kutatók, mérnökök. Az Istat statisztikai hivatal szerint 2001-2010 között megkétszereződött a külföldön munkát vállaló 25 év feletti olasz diplomások száma. Ők adják ma már az összes emigráns 15,9 százalékát. Itália ötszáz legjobb kutatójának 35 százaléka dolgozik külföldön, a száz legjobb közül pedig minden második.
Olaszországban 37 százalék feletti a fiatalkorúak körében a munkanélküliség, ez az utóbbi húsz év legrosszabb adata. A 25-35 év közötti fiatalok egyharmada szüleivel él együtt, mert se munkája, se lakása nincsen. 2010-ben mintegy 8200, tavaly előtt már több mint tízezer olasz diplomás távozott elsősorban Németországba, Svájcba, az Egyesült Királyságba, Franciaországba, az Egyesült Államokba és Brazíliába.
Az értelmiségi kivándorlás az Eurostat felmérése szerint évi egymilliárd eurójába kerül Olaszországnak. Csak a három év felső tagozatot, öt év gimnáziumi és öt év egyetemi tanulmányokat számolva, minden fiatal képzésébe az olasz állam fejenként 124 ezer eurót invesztál. A migrációval ez is elvész.
Az egyre nagyobb méretű jelenség mindennapos téma az olasz sajtóban. Olaszország egységének tavalyelőtti 150. évfordulóján a Monti-kormány "hazahívási" programot indított - eredmény nélkül. A külföldre távozott fiatalok több mint fele úgy gondolja, hogy nem fog hazatérni. Úgy látják, akárki nyeri is a hétvégi választásokat, nem lesz pozitív változás.
A köztársasági elnk karácsonyi beszédet mond, nem szilveszterit. 
