Hogyan legyek bátor, ha semmim sincs? - Úton a sikerhez VI.

- Megvan még a londoni iroda?

Attila: Persze, a cég londoni székhellyel működik!

- Amikor felvettem a kapcsolatot veletek, Zsuzsi azt mondta, hogy "jaj, nagyon sok minden történik, de még sehol sem tartunk" - hogy álltok most?

Attila: A termék felépítése másfél év volt, és még mindig finomítjuk, folyamatosan újra kell gondolnunk ezt a projektet: idomuljunk a piachoz, vagy keresletet generáljunk inkább? Már az előtermék  is túl sokat akart tudni egyszerre, miközben mi egy kis csapat vagyunk, meg kellett tanulnunk kiválasztani azt a szűkebb területet, ahol érvényesülni akarunk. Biztos, hogy csapongtunk, és még fogunk is, mint minden kis cég.

Zsuzsi: Egy éve nagyjából abba az irányba tartottunk, ami felé most haladunk, és közben sokszor feltettük a kérdést: biztos, hogy erre kell menni? Nem mondom, hogy erre vagy arra elléptünk, de folyamatosan kikacsintgattunk oldalra. 

Attila: Az útkeresésben most ott tartunk, hogy talán megtaláltuk, amit keresünk. De ez sem biztos, lehet, hogy erre a kérdésre holnap már máshogy válaszolnék. Azt mondanám, hogy egy fejlődő cég természetes útkereséséről van szó a mi esetünkben.

Andris: Az ötletek és adott esetben a kisebb ellentétek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a cég egy helyben toporogjon, nekünk nagy szerencsénk volt azzal, hogy a TV2 korábbi vezérigazgatója, Várdy Zoltán csatakozott a csapathoz. Amikor elakadtunk a fejlesztésekben, sokat tudott lendíteni rajtunk a tapasztalatával.

- Szóval vannak azért nehéz pillanatok...

Zsuzsi: Nekem nincs nagy tapasztalatom a munka világában. Korábban rádiós műsorvezető voltam, vagyis megcsináltam az adást és hazamentem. Itt az az érdekes, hogy valamikor nagyon boldogok és lelkesek tudunk lenni kollektívan, valamikor meg a másik oldalon találjuk magunkat hirtelen: azt mondjuk, hogy ez rendben van, de nem elég jó. Szóval hihetetlen magasságokat és hullámvölgyeket tudunk megjárni, ez egy startup cég velejárója. Találkozunk más cégekkel versenyeken, mosolygunk egymásra, azt mondjuk, minden rendben van, pedig a háttérben ilyen hektikus, lelkileg is nehezen kezelhető szakaszok is vannak. Én minden egyes ilyen hullámvölgy végén arra gondolok, hogy itt vagyunk mi, négy okos ember, ki találja ki a megoldásokat, ha nem mi magunk?

- A napi munka során mennyire érzitek, hogy vállalkozók vagytok?

Zsuzsi: Már az elején átéreztem a tulajdonosi szemléletet, amikor az irodából távozás előtt lekapcsoltam a villanyt és a fűtést letekertem - tudtam, hogy ezt mind mi fogjuk fizetni. Nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék még egyszer újra alkalmazottként dolgozni. Amikor újságíró voltam, el sem tudtam képzelni, hogy majd vállalkozóként fogok érvényesülni, nem pedig beosztottként. Ez sajnálatos velejárója a magyar egyetemi képzésnek amúgy. Persze lehet, hogy az én fülem volt csukva, mikor azt mondták, "Zsuzsi, te akár vállalkozó is lehetsz!".

Andris: Belőlünk is alkalmazottat képeztek, azzal kellett azonosulnunk, hogy szerezzünk egy jól fizető állást, ez az, amit maximum elérhetek. Én ezt 5 évig bírtam és egyszerűen elmenekültem az alkalmazotti pozícióból. A startupkodás abszolút a kreativitásról szól, attól kezdve, hogy egy céget hogyan kell felépíteni egészen a fizetési igények teljesítéséig, teljesen más a szemlélet is. Ettől függetlenül nem kevésbé stresszes, mint az alkalmazotti lét, ez a munkaórákban is látszik, itt nem arról van szó, hogy délután 5-kor lerakjuk a lantot, hanem szó szerint ezzel kelünk és ezzel fekszünk. Volt, amikor magyar idő szerint éjfélkor is az értékesítéssel foglalkoztunk, mert egy brazil megrendelő jelentkezett. Éjjel-nappal egy csapatot kíván ez a szakma.

Attila: Én elég korán elkezdtem "bizniszelni", számítógépeket tuningoltam például mér a középiskola magasságában, aztán erőteljesen a grafika felé fordultam. A főiskola alatt dolgoztam egy cégnél, akkor jött a szikra és elindítottam az első vállalkozásomat.

- Biztos, hogy ezt az iskolapadban kell megtanulni? Mindenhonnan az folyik, hogy startupok, Prezi, LogMeIn, Ustream... Mintha lennének már minták is.

Andris: Gondolj bele, két éve mi még rákerestünk erre a kifejezésre! Ma már a csapból is a startup folyik, így van: folyamatosak a rendezvények, a versenyek, az egyetemeken a különböző előadások, konferenciák. Ha belekerülsz ebbe a körforgásba nagyon nehéz nem megtalálni a megfelelő mintákat.

Zsuzsi: Én az apró, ügyes húzásokra szoktam felfigyelni, például az ügyfeleinknél, vagy ha olvasok egy cégről, hogy kijött valami új fejlesztéssel. A sajtóban egyébként is figyelem azokat a cégeket, akiket tisztelek. Ami minket illet: egyszerűen jó társaságba kerültünk azzal, hogy a Seedcamp belénk fektetett. Az ő portfóliójukban van 70-80 cég, akikről nem csak azt látjuk, hogy milyen ügyesek, hanem azt is, hogy emberek, egyszerű földi halandók. Ez pedig azt üzeni nekünk: ha ők is meg tudják csinálni, akkor mi is.

Gábor: Én azokat a mintákat, amiket követek, valószínűleg otthonról hoztam, apukám például elektroműszerész. Ahogy benne, úgy bennem is tombol az alkotási vágy. Az egyetemről minimális lexikális tudást hoztam magammal, mást nem nagyon.

- Már 120 országból vannak megrendelőitek, hogy áll most a számok szintjén a cég?

Attila: Ez egy szép szám, de sokat nem mond. Felhasználószámban folyamatosan növekszünk, ez a lényeg, már több mint 7000, jellemzően kisebb cég vette igénybe a szolgáltatásainkat. Jelenleg nagyjából 130 országból vannak felhasználóink.

Andris: A felhasználók nagy része, közel 60 százaléka angol és spanyol ajkú területekről érkezik. Érdekes, és erre döbbentünk rá az elmúlt félévben, hogy így sem ők jelentik az elődleges célpiacot számunkra. A világ fennmaradó részére kell fókuszálnunk: Ázsiára, Latin-Amerikára, ennek jegyében keresünk újabb partnereket is, újabb értékesítési lehetőségek után megyünk és már előremutató tárgyalásokat is folytatunk ebbe az irányba.

- Mi az, amiben ti a sikert méritek?

Andris: Az egyes fázisokban más és más a siker mérföldköve. Az elején még az volt a cél, hogy legyen 1000 felhasználó, megvolt, pipa. Aztán az volt a cél, hogy a rendszer legyen önfenntartó, ezt is elértük, pipa. Körülbelül 6 hónapos tervekben gondolkodunk, ez adódik a startup-jellegből. Korábban volt egy fejlesztési fázis, most pedig az a cél, hogy a terméket minél több csatornán értékesítsük, az optimalizáláson van a hangsúly, a terméket tovább kell tökéletesíteni. Már lehagytuk azokat a mérföldköveket, amikről korábban azt mondtuk, ez siker.

Zsuzsi: Vannak kollektív mérőeszközök, mint a bevétel, például, de a napi munkamenetben van más is, ami nekem személyes örömöt okoz. Amikor a vásárlóink valami szépet írnak nekünk, érzem, hogy sikeresek vagyunk. Mondok egy példát: valaki azt mondja, a platform jól használható, ennek én nagyon tudok örülni, más azt mondja, kiváló a support, ez is nagy öröm. Nem sokára egy művésztől három darab képet kapunk, mert tetszett neki a szolgáltatásunk, egy másik londoni ügyfelünk pedig kozmetikumokat küld, mert mint Antavo-felhasználó nagyom elégedett volt. Ezek kézzel fogható jelei a sikernek.

Gábor: Az én szemszögem mindig egy picit más, kicsit földhözragadtabb vagyok. Van egy remekül működő supportunk, de esnek be hibajelzések, mindig nagy öröm, ha ezeket kijavítjuk. És vannak a folyamatos fejlesztések, ezek heti szinten mindig kisebb-nagyobb sikerélményt jelentenek. A hosszabb távú siker ezek balanszírozása: minél kevesebb hibával, minél több új funkciót beépíteni.

- Internetes cég vagytok, lehet, hogy bután hangzik a kérdés, de mennyire van messze Szeged a világtól? Nem budapestiként kérdezem mindezt, feltűnt, hogy a rólatok szóló első, szegedi sajtóban megjelent híradásokban mintha erősen megjelenne ez a vonal: szegediek és a világpiacra dolgoznak?

Zsuzsi: Az első sajtómegjelenésekben "kuriózum" volt, hogy szegediek vagyunk, a helyiek pedig nyilván büszkék. Amiben nekünk, mint szegedieknek, teljesítenünk kell az az, hogy itt rengeteg nagyszerű cég van, főleg IT-vonalon, akik azért jönnek ide, hogy az egyetemi oktatásból a fejlesztőket felszívják. Nekünk velük is fel kell vennünk a versenyt.

- Vadásztok ezekre az egyetemistákra már? Tudom rólatok, hogy "trendi munkahely" akartok lenni.

Attila: Épp most kezd nálunk egy új munkatárs. A cél persze ennél több.

- Akkor kérdezek egy gonoszat: milyen a trendi munkahely?

Attila: Milyen: vidámság, jókedv, hátmasszázs...

Andris: csokiszökőkút!

Zsuzsi: Vagy gyümölcsökből!

Attila: A rugalmas munkavégzésben hiszünk és olyan környezetet akarunk teremteni, ami ösztönzi a kreativitást. Nemcsak elvárjuk a kreativitást, ennek vannak materiális vonzatai is, amiket meg akarunk teremteni a leendő munkavállalóinknak.

- A cég két központtal működik. Beszéltünk már a magyar egyetemi képzésről, de úgy tűnik a Szegedi Tudományegyetem közelsége mégis fontos nektek. Milyen előnyötök származik abból, hogy itt is jelen vagytok?

Attila: A munkaerő költségvonzata mérlegelendő tényező. Szegeden amúgy fontos a betelepült nagy cégek jelenléte, de mégis úgy érzem, hogy az utóbbi időkben itt egyre kevesebb a szakképzett munkaerő, míg mondjuk a fővárosban ez nem akkora gond. Visszakanyarodva a versenyelőnyre... hát, majd szexi cég leszünk!

Zsuzsi: A kérdést talán nem is úgy kell feltenni, hogy Budapest vagy Szeged. A világpiacra dolgozunk, a kérdés inkább az, hogy a világ egyik legdrágább városában működünk vagy Magyarországon, nem is nagyon kell talán részletezni, hogy itt a rezsiköltségek mennyivel alacsonyabbak.

- Beszéljünk Londonról is, hiszen ott is jelen vagytok.

Attila: Londonban van az anyacég és ott van a központunk is. Alapvetően kint is mi dolgozunk, de most itthon vagyunk, olyan szakaszba léptünk, hogy Szegeden kell lennünk, ezért haza jöttünk.

Andris: Ez egy igen fejlesztés-intenzív fázis, a csapatnak most egy helyen kell lennie, ezért is jöttünk haza. Másodsorban pedig elindultunk egy partnership-vonalon, aminek van magyar vonatkozása is. Önfenntartó cég vagyunk, így a rezsivel is számolnunk kell, ebben a helyzetben a racionális döntés Szeged volt, előreláthatólag a következő fél-háromnegyed évben még itt leszünk. A londoni központ ettől még ugyanúgy működik, de a cégnek most többet hoz, ha itt vagyunk.

- Nem volt nagy kísértés, hogy mégis Londonban maradjatok? Egy bejáratott, kapitalista ország, tőke van, az adószabályok nem változnak olyan hektikusan, mint itt, kiszámíthatóbbnak tűnik a környezet, egyáltalán: jelen van az üzleti bizalom.

Attila: A magyarországi környezetből adódó kihívásokkal persze szembesültünk, ilyen szempontból Londont kevésbé ismerjük. De amikor a rezsiköltséget összeszámolod, akkor az mégiscsak fontos. És ne feledjük, mégiscsak magyar az anyanyelvünk. Ami pedig a legfontosabb, én szegedi vagyok, innen származom, mi ide akarunk sikert gyártani. A tevékenységünk nagy része ide tartozik és itt is akarjuk tartani.

Gábor: Én négy és fél évet töltöttem kint Londonban, így csak magamból tudok kiindulni, nekem ez az idő bőven sok volt. Sokan mennek most ki, de azt gondolom, nagy részük pár éven belül vissza is jön. Sajnálatos, de így van, azok az egyetemet végzett fiatalok, akik kimennek Londonba, komolyabb angol nyelvű pozícióban egyszerűen nem tudnak megfelelni, ez a nagy részükre igaz. Anglia sem leányálom.

Attila: Említettük már, hogy Ázsiára is fókuszálunk, lehet, hogy három nap múlva Délkelet-Ázsiában leszünk. Ki tudja?

Zsuzsi: Tulajdonképpen az a legfontosabb, hogy a napunknak azt a részét, amit munkával töltünk, azt mire használjuk fel, mire fókuszálunk - ebből a szempontból tök mindegy, hogy helyileg hol vagyunk. Mi nagyon jól érezzük magunkat itt, Szegeden, és ha itt a csapat, és a fenntartás is olcsóbb, akkor miért ne lennénk itt?

Gábor: Nem gondolom, hogy itthon ne lehetne boldogulni, bennem nem merült fel, hogy ki kellene mennem. Nem biztos, hogy könnyebb itt, de az se biztos, hogy nehezebb.

- És ha úgy hozza a helyzet, csomagoltok és irány Bangkok?

Zsuzsi: Ismerünk olyan angol céget, akinek negyedévente máshol van a székhelye. Amikor tőkeemelésre volt szükségük, a Szilícium-völgybe mentek, amikor a vízum lejárt, csomagoltak és irány Szingapúr, mert úgy ítélték meg, hogy ott most pezseg a startup-világ, és így tovább... Egy éve amúgy velünk is hasonló történt. Elfogadtuk a Seedcamp befektetési ajánlatát, és két hét múlva már Londonban voltunk, kiköltöztünk.

Attila: Abszolút benne van a gondolkodásunkban ez a fajta rugalmasság, ha menni kell, csomagolunk. Egy éve két hét kellett hozzá és már Londonban voltunk, most még gyorsabbak tudunk lenni. Ha a cég úgy kívánja, olyan fázisban lesz, és a stratégia is ebbe az irányba mutat, akkor megyünk.

Andris: Én ehhez csak ennyit tennék hozzá, hogy még ki se csomagoltam a dobozokból, amióta hazajöttünk... (nevet).

- Nem lehet Magyarország újabb startup-nagyhatalom szerintetek? Rengeteg a jó magyar projekt és van (kockázati) tőke is.

Attila: Nem. Romániáról előbb el tudom ezt képzelni, az ok pedig drámaian egyszerű: jobban beszélnek angolul. Több IT-cég és startup is van jelen azon a piacon, amúgy.

Andris: Nem lehet összehasonlítani azt, ami a Szilícium-völgyben van, és ami itt, Európában. London az USA-hoz képest 3 évvel van elmaradva, mi Londonhoz képest nagyjából 5 évvel. Itt hiányzik az startup-körforgás és főként a tőke, ami ott megvan, amit például Izraelben is brutális módon nyomnak, ez a gazdaságnak egy nagyon fontos mozgatórugója. Magyarországon tőkebeli kötöttség van, tipikusan nem a magánbefektetőktől van forrás, hanem a Jeremie-programon keresztül az EU tolt ide rengeteg támogatást.

- A magyar Jeremie-forrásokra most már külföldi cégek is szemet vetettek, elég ha telephellyel rendelkeznek itt és rengeteg pénzről van szó, amit ezért cserébe nyerhetnek...

Andris: Ez egész megközelítésével van a probléma. Amit mi tapasztaltunk az az, hogy adott esetben egy tőkealap nehéz helyzetbe is hozhatja a céget. Vegyük a kisebb méreteket, egy angyal befektető pár millió forintért viszi a cég 20-30 százalékát, ez akár a motiváltságra és a későbbi befektetésre is már az elején rányomhatja a bélyegét, meg is fojthatja a projektet.

Attila: Nézzük csak meg, hol nőnek ki nagy cégek? Amerikában, mert ott van finanszírozás. Hány körben tudsz majd a cégedben tőkét emelni, ha már az elején abból 20-30-40 százalékot odaadsz egy befektetőnek? Nyilván, nem sokszor. Ez az egyik oka annak, hogy miért fogy el az európai cégek körül a levegő, mert ez igaz az egész kontinensre. Az óceán túlpartján ott az olcsó forrás, nem véletlen, hogy az amerikai cég vásárolja fel az angolt, és nem fordítva. Ezt a három éves elmaradást Angliával szemben nem mi mondjuk, hanem azok az amerikai befektetők, akikkel beszélünk, és akkor még tegyük hozzá, azt a country risket, amit egy kelet-európai ország jelent, és ami szintén emeli az itteni finanszírozás költségét.

- Szerintetek milyen képességek és tudás kell ahhoz, hogy sikeres vállalkozó legyen valaki ma Magyarországon?

Attila: Magyarországon a fiatalok 3-4 százaléka akar csupán vállalkozni, ez a hajlandóság Kínában 71 százalék!

- Egy kommunista országban...

Attila: A magyar társadalomról sokat elmond, hogy mit gondol a vállalkozóról. Ő az, aki ügyeskedik, aki próbálkozik, aki nem mindig tartja be a játékszabályokat, találkoztam már párszor ezzel a sztereotip felfogással.

Zsuzsi: Én még soha nem mondtam ki, hogy vállalkozó vagyok, ha kérdezik, hogy mi a munkám akkor is inkább azt mondom, hogy társalapító vagyok egy marketingszoftvert gyártó cégben. A vállalkozó még az én fejemben is az, aki a 90-es években minimálbérre jelentette be magát... Ez egy öncenzúra talán a részemről.

Attila: Valószínűleg a fiatalok részéről ezért is van egy kis távolságtartás a vállalkozói léttel kapcsolatban. A másik pedig a bátorság, pontosabban annak hiánya, mert bátorság az nincs. Hogy is szól a régi nóta, havi 200 fixszel, az ember könnyen viccel, ugye? Mert eddig ez volt a cél, a havi fix, az adta a stabilitás látszatát. Ha ma egy fiatal vállalkozni akar, a szülő azonnal azt kérdi: nem akarsz inkább valami biztosat? És erre jön még rá az egyetemi képzés problémája, hogy leginkább multikatonákat nevelünk. Ezek eredője ez a 3 százalék.

Zsuzsi: Tudni kell nagyot álmodni, készség kell ahhoz, hogy valaki ne csak a jelenben, a közeljövőben, vagy olyan dolgokban gondolkodjon, amit ismer, hanem olyanban is, ami sokkal nagyobb, mint amit eddig életében látott, tapasztalt.

- Nagyon jól hangzik, kétségtelen. Mit mondasz egy 22 évesnek, aki friss BA-diplomájával a kezében nekiáll nagyot álmodni, de közben be kell fizetnie néhány csekket is?

Zsuzsi: Hát igen, forrás az kell hozzá. Én már az egyetemen megkezdem egy kisebb tartalék felhalmozását, ösztöndíjas voltam és dolgoztam is. Ez azért is volt szerencsésnek mondható időszak, mert ekkor a kiadásaimat minimalizálni tudtam.

Attila: A fiatalok kisebb költségszinten tudnak élni, ha akarnak, nincs még hitel, lakás, kocsi a nyakukban. Egy startupcég, főleg az IT-szektorban, az elején nem is jelent nagy kiadást, a lényeg, hogy a megfelelő emberek, a csapat összeálljon. A "nagyot álmodni" valóban szépen hangzik, én ehhez azt tenném hozzá, hogy mocskos nagy kitartás kell egy cég felépítéséhez.

Zsuzsi: Így van. Ezzel folytattam volna, hihetetlen kitartásra van szüksége egy vállalkozónak. A harmadik dolog pedig az, hogy mindent ki lehet találni, mindenre van megoldás.

Andris: Rengeteget hallom itthon, hogy "ó, ha 20 évesen belevágtam volna", Angliában sokan az egyetem előtt inkább belevágnak egy startup-cégbe. Egy egyetemistának még tényleg nem kell autóra, házra pénzt kiadnia, ilyen költsége tulajdonképpen nincs. A többiek által felsorolt tulajdonságok mellett azt is látni kell, hogy a befektetők csapatokat keresnek. Mi különböző háttérrel vágtunk bele az Antavóba, jól ki is egészítjük éppen ezért egymást. Összeállhat a világ 2-3 legjobb technikai fejlesztője, megcsinálhatják a legjobb terméket a világon, ha épp senki sem tud róluk, mert nem tudnak értékesíteni. A csapatok 99 százaléka azért ragad meg egy szinten, mert amint el kellene kezdeni értékesíteni, bajban vannak, hozzá sem tudnak lőni, nem tudják a céget hogyan kell felépíteni.

- Mi az, amit visszanézve máshogy csinálnátok?

Zsuzsi: Én már akkor elkezdtem volna marketinggel foglalkozni, amikor a termék meg sem volt. Vásárlókat lehet úgy is gyűjteni, hogy még nincs késztermék, ők egy bizonyos szempontból létrejövő tömeg, akiknek lehet mást is adni, tartalmat, szakmai cikkeket, nemcsak azt, amit aztán majd tényleg el akarunk nekik adni. Ehhez hamarabb is nekikezdhettünk volna.

Gábor: Volt egy technikai gubancunk is, amibe beleszaladtunk, "fekete vasárnapként" emlegetjük, azt elkerültem volna, de szerencsésen kimásztunk belőle, még értékesítés is lett belőle. A fejlesztői oldalról én épp azt mondom, hogy addig ne is indítsunk el semmit, amíg nincs teljesen készen - ebben ellentmondok Zsuzsinak, de ez az én területemet nézve nem is meglepő. Így talán azt mondanám, hogy amire figyelnem kell, hogy ne hagyjam magam elnyomni (nevet)!

Andris: A Seedcamp-befektetésnek volt egy olyan mellékhatása is, hogy a csapat számára sulykolva volt a befektető-keresés, még akkor is, ha arra nem a legmegfelelőbb volt az időpont. Rengeteg helyre mentünk, szerepeltünk, mutattuk magunkat, és kicsit elfelejtettük, hogy a startupkodás nem arról szól, hogy behúzol 200 millió forintot és feléled, hanem céget kell építeni. A növekedéshez kell a tőke, ehhez pedig építkezni kell - itt elvesztegettünk egy kis időt.

Attila: Ha volt is törés, akkor az főképp emiatt volt, fókuszt tévesztettünk. A nap végére nekünk egy céget kell csinálnunk, ami értéket teremt, ez a cél. Nem szabad elfeledkezni, hogy miért kezdtünk bele ebbe a munkába. A startup nem azt jelenti, hogy találj egy befektetőt, ezt csak egy mellékszál, ha te tőkét tudsz emelni 100 millió forinttal, az nem azt jelenti, hogy kerestél is 100 millió forintot, ez mintha rosszul lenne kommunikálva itthon, teljesen téves ez a hozzáállás. Ebbe a csapdába mi is majdnem beleestünk.

- Hol látjátok magatokat 5 év múlva?

Zsuzsi: Egy nemzetközi hálózattal rendelkező világcéget irányítunk a partnereink segítségével, mondjuk egy elég jó kis irodából, talán Szegeden, talán csak részben itt, a háttérben csokiszökőkút és vidámság mindenhol.

Andris: Rohadt jónak kell lennünk és abszolút reális cél, hogy öt év múlva egy ilyen szolgáltatásokra vevő cég felvásároljon minket.

- Nem lesz nehéz elengedni a gyermeket?

Zsuzsi: Nem az Antavóba vagyok szerelmes, hanem abba, amit csinálok. Ez most éppen ez a cég. Nem, nem lesz nehéz elereszteni. Ezt mind így gondoljuk.