5p
Tavaly év vége óta lehet Babakötvényeket vásárolni, amelyek évi három százalékos reálkamatot garantálnak. Összeszedtük, miért is éri meg ebbe a megtakarítási formába fektetni az állam által befizetett fix 42 500 forintos támogatáson felül.

1. Lesz reálkamat

A Babakötvények kamata az éves átlagos infláció felett három százalék, így garantált a reálkamat, azaz az infláció feletti kamat. A papírok értéke nem inflálódhat el akkor sem, ha tartósan meghaladná az infláció a megtakarítások kamatát vagy hozamát, amire volt már sokszor példa a történelemben.

Jelenleg például nagyon sok országban negatív a reálkamat, mint például a német Wirtschaftswoche 15 elemű összeállítása mutatja, Hongkongban, Nagy-Britanniában, Szingapúrban, Hollandiában, Németországban, az USA-ban, Japánban, Olaszországban és más nyugat-európai országokban. Nyugat-Európában egy százalékpont körüli negatív reálkamat jellemző.

2. Ez a reálkamat jó lesz

Nincs arra szabály, hogy mennyi szokott lenni vagy mennyinek kellene lennie a reálkamatnak. A fejlett nyugati országokban nyugalmasabb időszakokban sokszor csak évi egy százalékos volt a reálkamat, máskor, mint az olajválság idején ennek többszöröse, de általában csak néhány éven keresztül. (Az is kérdés, minek a kamatával hasonlítjuk össze az inflációt, rövidebb vagy hosszabb befektetésekkel.)

A három százalékos reálkamat azonban, amit a babakötvények nyújtanak, a legtöbb hosszú távú összehasonlításban versenyképesnek látszik, vagyis nagy átlagban jó érték. Nemrég kiszámoltuk, hogy Magyarországon az átlagos banki betéti kamat az utóbbi 12 évben átlagosan 2,0 százalékos reálkamatot biztosított, ehhez képest is jó a Babakötvény. (Az erről szóló cikk itt olvasható, a grafikont megismételjük.)

 

Az eredmény, bár csak a gyermek 18 éves korában tudjuk majd kiértékelni, várhatóan utólag is versenyképes lesz majd más befektetésekkel, mint a banki lekötések, lakossági fix kamatozású állampapírok. Jelenleg vannak ugyan hasonló kedvező feltételekkel más inflációkövető lakossági államkötvények (Prémium Magyar Államkötvény, PMÁK), de nem tudni, a későbbiekben is ez lesz-e a helyzet.

3. Nem igényel törődést

Sok befektetést folyamatosan gondozni kell, a lejáró lekötéseket megújítani, vagy ha automatikusan hosszabbít nekünk a bank, akkor időről időre felülvizsgálni, nincs-e kedvezőbb ajánlat. Máskor a kötvénykamatok újrabefektetését kell megoldani, sokszor nem lehet ugyanabba a termékbe visszaforgatni, mert már megszűnt.

A Babakötvényeknél a futamidő alatt ugyanabba az értékpapírba lehet visszaforgatni a pénzt. „A kamat összege automatikusan a gyermek születési évéhez igazodó állampapírba kerül befektetésre” – írja az Államkincstár.

4. Az állam hozzáad tíz százalékot

Az úgynevezett start-számlákon nem csak az állam által minden babának automatikusan jóváírt 42 500 forintot lehet elhelyezni. A szülők, rokonok további befizetései után is tíz százalékot, de legfeljebb évi 6000 forintot fizet az állam. Így érdemes lehet legalább ezt a keretet kihasználni, és évente 60 ezer forintot ezen a számlán a gyermeknek félretenni. (Ezzel kapcsolatos kalkulációink itt olvashatók.)

5. Adómentes

A babakötvények kamata után a jelenlegi állapot szerint nem kell adót  fizetni, és a gyakran változó jogszabályok ellenére ez vélhetően így is marad, hiszen az állam célja a megtakarítás – és a gyerekszületések – ösztönzése. Az adómentesség a tbsz-, illetve nyesz-számlákra (tartós befektetési számla, nyugdíj-előtakarékossági számla) is igaz, de ezekre nem jár tíz százalékos állami támogatás, és nagyon mások a felhasználás feltételei. (Lásd a következő pontot is.)

6. Nem lehet elverni a pénzt

A babakötvényből nem lehet csak úgy kikapkodni a pénzt és másra költeni, jogszabály írja elő, mikor lehet hozzáférni, és különleges esetektől eltekintve ezt csak a gyermek nagykorúsága esetén maga a gyermek teheti ezt meg. Ez előny, hiszen nem veszélyeztetik az eredeti célt a rövid távú érdekek, a nagyszülők például nyugodtak lehetnek, hogy haláluk után is az unokát támogatják a befizetéssel.

Ez a szigorúság néhány extrém esetben azonban hátrány is lehet. Például ha a család nagy bajba kerül, és már ez az egyetlen megmaradt megtakarítása, akkor sem veheti fel, például hogy megmentse a házát az elárverezéstől.

7. Nincs számlavezetési díj

Az Államkincstárnál nincs számlanyitási és számlavezetési díj és az egyéb költségek – átutalás, készpénzfelvétel stb. – is alacsonyak, sok éve már. Remélhetőleg 5, 10, 19 év múlva is így lesz.

Az Államkincstár rövid összefoglalója a Babakötvényekről

„Futamideje a kibocsátás napjától számított 19 év, alapcímlete egy forint. Az adott év február 1. és a következő év január 31. között született gyermek javára az adott évben kibocsátott Babakötvény-sorozatot lehet megvásárolni a gyermek 18. születésnapjáig, illetőleg a Babakötvényen elért kamatok a Start-értékpapírszámla fennállása alatt szintén az adott sorozat lejártáig ugyanazon Babakötvény-sorozatba fektethetők.

Az első sorozat (2032/S) kizárólag a 2014. január 31-ig született, a 2005. évi CLXXIV. tv. (Fétám. Tv.)  2.§ 3. pontja szerinti, a Magyar Államkincstárnál Start-értékpapírszámlával rendelkező gyermek javára vásárolható. Babakötvényt bármely természetes személy vásárolhat a Magyar Államkincstárnál Start-értékpapírszámlával rendelkező gyermek javára.”


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
Állampapír / Kötvény Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
Király Béla | 2026. szeptember 1. 05:46
Az MNB kamatvágási ciklusa ugyan a legutóbbi ülésen is folytatódott, ám a napokban olyan történt, ami akár megszakíthatja a folyamatot. Az Egyesült Államokban a jegybank új vezére pénteken olyan nyilatkozatot tett, ami miatt a piac kamatemelést kezdett árazni, ez pedig számos jegybank helyzetére lehetne érdemi hatással.
Állampapír / Kötvény Ez lehet az évtized üzlete: az intézményi állampapír
Herman Bernadett | 2026. augusztus 27. 11:48
Miközben a lakossági megtakarítások jelentős része továbbra is a FixMÁP és a MÁP Plusz konstrukciókba kerül, most már egyáltalán nem biztos, hogy a lakossági papírok a legvonzóbb befektetések. A hozamgörbe normalizálódása, a csökkenő rövid távú kamatok, valamint az euróbevezetéssel kapcsolatos várakozások miatt vonzóbb lehetnek az intézményi államkötvények.
Állampapír / Kötvény Az állampapírokról mindig ugyanaz a szó jut az eszünkbe: TINA
Eidenpenz József | 2026. július 17. 11:31
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Állampapír / Kötvény Fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:44
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja több lakossági állampapír jelenleg futó sorozatát és helyettük újakat indít.
Állampapír / Kötvény Az EU-s pénzek miatt jöhet devizakötvény-kibocsátás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 14:17
Az előfinanszírozási igény lehet a magyarázat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG