Az EKB első, december végén meghirdetett aukcióját rendkívüli kereslet fogadta: a valutauniós jegybank akkor 489,19 milliárd eurót folyósított a piaci finanszírozás szűkösségének oldását célzó, alacsony - mindössze 1 százalékos - kamatú hároméves banki likviditási forrásból. Londoni elemzők előzetesen 200-300 milliárd eurós kihelyezésre számítottak.
A Financial Timesnak több euróövezeti nagybank azonban jelezte, hogy a február 29-ei következő EKB-aukción a decemberben igénybe vett összeg kétszeresére, sőt akár háromszorosára is igény nyújthatnak be. A londoni gazdasági napilapnak az egyik euróövezeti bank vezetője név nélkül nyilatkozva azt mondta, hogy "a bankok ezúttal nem lesznek annyira félénkek, már az első alkalommal is többet kellett volna felvennünk". Egy másik magas beosztású banki illetékes kijelentette, hogy a februári EKB-folyósítás "könnyedén elérheti az ezermilliárd eurót, de még ennél is sokkal több lehet, ha a dolgok rosszabbra fordulnak a piacokon".
A Financial Times szerint a bankszektor dicséri Mario Draghi EKB-elnököt, amiért az eurójegybank vezetője igyekezett rávenni a lehető legtöbb kereskedelmi pénzintézetet a részvételre az EKB-hitelprogramban, elősegítve az ilyen forrásokhoz kapcsolódó "megbélyegzettségi" érzet enyhülését. Korábban a bankok nem szívesen használtak ilyen eszközöket, attól tartva, hogy ez a gyengeség látszatát kelti.
A Commerzbank befektetőknek összeállított, Londonban kiadott elemzése szerint az első EKB-folyósítást zömmel az európeriféria országainak bankjai vették igénybe, és a hiteleket saját országaik államkötvényeinek vásárlására használták. A Commerzbank elemzése szerint az olcsó és bőséges likviditás nyújtotta könnyebbség hatása "sok hétig vagy hónapig eltarthat", és a befektetőknek a kockázati prémiumok további csökkenésére érdemes pozícionálniuk magukat. A ház szerint a perifériális eurótagállamok finanszírozási kondíciói - Portugália kivételével - az elmúlt időszakban jelentősen javultak, és ez főleg a hároméves EKB-hiteleszköznek tulajdonítható. A Commerzbank közgazdászai szerint azonban mindenekelőtt az olasz és a spanyol reformprogramoktól függ, hogy ez a kedvező hatás tartós marad-e.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 44380 | 44060 | 44700 | -0,60% | 0 | 0 | 21 855 662 590 | HUF | 2026-09-02 | 17:07:24 |
| MOL | 4990 | 4978 | 5110 | -1,87% | 0 | 0 | 5 732 682 952 | HUF | 2026-09-02 | 17:05:16 |
| MTELEKOM | 2562 | 2544 | 2580 | -0,62% | 0 | 0 | 1 108 927 392 | HUF | 2026-09-02 | 17:05:17 |
| RICHTER | 12800 | 12750 | 13120 | -2,36% | 0 | 0 | 4 813 141 720 | HUF | 2026-09-02 | 17:08:18 |
| OPUS | 305 | 305 | 324 | -4,68% | 0 | 0 | 25 659 001 | HUF | 2026-09-02 | 17:08:06 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Donald Tusk: „Ez szabotázs volt”
6 órája
-
Újgyarmatosítás Trump módra: tényleg benyeli az USA a venezuelai olajvagyont
7 órája
-
Itt egy jó hír estére: ennyi forintot kell fizetni egy euróért
7 órája
-
Beszippantotta a nemzetközi börzehangulat a BÉT-et is
7 órája
-
Magyarország most sem kedvezett Brüsszelben Ukrajna uniós csatlakozásának
8 órája
-
Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
8 órája
-
Alacsonyabb villanyszámlát szeretne? Akkor van egy jó hírünk
8 órája
- Ruff Bálint: 60-80 ezer név is napvilágot láthat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalakor
- Magasan verik az inflációt a legjobb kamatok
- Novák Katalint, Varga Juditot és Balog Zoltánt is meghallgathatják
- Moszkva fenyegeti Magyarországot, de egyelőre a gázcsapokon nem, csak a hangerőn tekertek
- A szakértők így látják Hegedűs Zsolt 100 napját
- Nem kell többet fizetni a tankolásért?
- Merész tervet dédelget a Fidesz Orbán Viktor visszatéréséről
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Mégis begyorsulhat a vagyonvisszaszerzés? Magyar Péter vetett fel fontos dolgot 2026. augusztus 30. 15:02
- Ez lehet az évtized üzlete: az intézményi állampapír 2026. augusztus 27. 11:48
- Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét 2026. szeptember 1. 05:46
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
-
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35 -
Százmilliárd dollárt ért, ma már csak a negyedét: rosszul indult a Shein tőzsdei története2026. szeptember 2. 08:34 -
Kényszertörlés alatt Héder Barna cége, több tucat dolgozó várhat a pénzére2026. szeptember 1. 15:09 -
Családi vagyontervezés: mi változik a nyáron elfogadott új adószabályok alapján?2026. szeptember 1. 04:57 -
E-mailben vár ajánlatokat magánszigetére a Tesla és a SpaceX korai befektetője2026. augusztus 31. 16:25
További hírek >
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Tizenhárom év után jöhet ismét Magyarországra egy fontos ország külügyminisztere
2026. szeptember 2. 10:21
-
Nagy hírt jelentett be a 4iG
2026. szeptember 2. 07:55
-
Drága a földgáz, az energia? Talán nem kéne agyonadóztatni
2026. szeptember 2. 11:38
-
A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
2026. szeptember 2. 14:53
-
Lőszerrel és fegyverrel megrakott hajóra támadtak az orosz drónok
2026. szeptember 2. 06:56
Egyértelműen szabotázs okozta a tüzet a hét elején a skarzysko-kamiennai drónalkatrészgyártó üzemben. 



