6p
Legalább 4440 károsultja van egy multi level marketing-rendszerű vállalkozásnak, amely engedély nélkül, talán az összes fontosabb kibocsátási szabályt megszegve értékesített értékpapírokat magyar, szlovák és cseh kisbefektetőknek. Az MNB százmilliós bírságot vetett ki és célozgat a polgári perelhetőségre, kérdés, lesz-e ezzel szemben álló vagyon.

Törvénytelenül értékesített értékpapírokat az Organic Mission Ltd. - írja a PSZÁF jogutódjaként az MNB sajtóközleménye. Nem siették el, a közlemény egy több mint egy éves, vagy még régebbi ügy vége lehetett. A Privátbankár ugyanis kisbefektetők jelzései nyomán már 2012 májusában tudósított róla, hogy az MLM-rendszerben működő társasággal komoly gongok lehetnek, valószínűleg a szükséges hazai engedélyek nélkül értékesít kötvényeket és warrantokat (opciós utalványokat). Kisbefektetők állítólag már előbb is feljelentést tettek többféle hatóságnál. A most lezárult PSZÁF-MNB-vizsgálat a friss közlemény szerint pedig 2012. júniusában indult.

Akkori írásunk idején kérdéseinkre nem válaszoltak, ahogy arra sem, hogy a tőzsdére bevezetett Nutex (volt Horizon Multiplan, majd Humet) pontosan hogyan kapcsolódott a társasághoz. Annyi megállapítható volt, hogy az MLM (multi level marketing) rendszerben termékeket értékesítő Organic Mission egyik vállalkozása a Nutex tulajdonában volt, majd eladta azt, és a két vállalkozás vezetőinek egy része egyértelműen átfedésben volt. (A Nutex vezetőségében azóta is ott vannak a szóban forgó személyek; korábbi cikkünk megjelenése után az Organic Mission ügyvédjén keresztül azt írta, a cégre vonatkozó rossz vélemény kialakítására, a jó hírnév csorbítására alkalmas a cikk minden olyan része, amely által az Organic a Nutex Nyrt-vel kapcsolatba hozható.)

Az MNB-PSZÁF közleményének lényege, hogy százmillió forint bírságot szabtak ki a brit székhelyű Organic Mission Ltd.-re, amiért külföldön forgalomba hozott értékpapírokat jogsértően ajánlott fel hazai személyeknek. A papírokat egy németországi leánycég bocsátotta ki (Organic Mission AG ), az értékpapírokból összességében legalább 4440 magyar, cseh és szlovák állampolgár vásárolt.

Eközben a jelek szerint megszegtek szinte minden létező értékpapír-kibocsátási szabályt, sem a nyilvános, sem a zárt körű kibocsátás szabályait nem tartották be és nem biztosították az ilyenkor kötelező alapvető információs anyagokat. A bírságon felül a felügyelet azt írja, hogy az okozott kárért a kibocsátó és a forgalmazó egyetemlegesen felel, illetve céloz a polgári peres követelések lehetőségére. (A közleményt lentebb szó szerint közöljük.) Kérdés azonban, lesz-e perelhető vagyon, mert korábban internetes fórumokon felmerült, hogy a cégnek tisztességes székhelye, irodája sem volt.

A PSZÁF egyébként 2012-ben már felvette az Organic Missiont azon cégek feketelistájára, amelyek megfelelő engedéllyel nem rendelkeztek, de tőkepiaci tevékenységet észleltek náluk.

Az MNB közleménye:

Törvénytelenül értékesített értékpapírokat az Organic Mission Ltd.

Külföldön forgalomba hozott értékpapírok jogsértő hazai nyilvános értékesítésre való felajánlása miatt 100 millió forint bírságot szabott ki az MNB jogelőd hatósága a brit székhelyű Organic Mission Ltd-re. Bő négyezer ügyfél vásárolta meg a társaság által forgalmazott kötvényeket és más, bemutatóra szóló értékpapírokat.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogelőd felügyeleti hatósága 2012 júniusától kezdett hivatalból piacfelügyeleti eljárást a több itthoni internetes portálon is elérhető, multi-level marketing (MLM) rendszerben értékesített „Organic mission” nevű befektetési konstrukció kapcsán. Az ajánlat keretében az angliai székhelyű Organic Mission Ltd. a megtévesztő kommunikációjában „gazdaságilag potens és a recesszió ellenére növekedést produkáló” üzletágakba fektető, frankfurti székhelyű – az értékpapírok befektetőknek való értékesítésekor előtársaságként működő – Organic Mission AG által Németországban kibocsátott, s ottani bemutatóra szóló kötvényeket és jövőbeni tulajdonszerzési jogra való lehetőséget biztosító, szintén bemutatóra szóló értékpapírokat (warrantokat) kínált értékesítésre.

A vizsgálat tanúmeghallgatások, adatbekérések és a német felügyeleti hatóság (BaFin) nemzetközi jogsegély keretében nyújtott információi alapján megállapította: az Organic Mission Ltd. a német jog alapján értékpapírnak minősülő kötvényeket és warrantokat nem zárt – hanem egyedileg előre meg nem határozott, tehát nyilvános – körben értékesítette tovább, bárki számára elérhető irányzott ajánlatokkal. Az értékpapírokból összességében legalább 4440 magyar, cseh és szlovák állampolgár vásárolt.

A társaság az értékesítés során nem tett eleget sem a zártkörű, sem a nyilvános forgalomba hozatalra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek (ezek: a befektetőknek a kibocsátóról és az értékpapírokhoz kapcsolódó jogokról való megalapozott döntésének kialakítását biztosító, felügyeleti hatóság által engedélyezett kibocsátási tájékoztató és hirdetmény közzétételei, jogosult forgalmazó megbízása). Nem tett közzé olyan adatokat sem, amelyek a befektetők részére a kibocsátóról és az értékpapírokhoz kapcsolódó jogokról való megalapozott döntés kialakítását segítették volna.

Az MNB jogelőd felügyeleti hatósága mindezek nyomán ma publikált határozatában 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az Organic Mission Ltd.-re a külföldön forgalomba hozott értékpapírok nyilvános értékesítésre történő felajánlására vonatkozó jogszabályok – polgári jogi jellegű kérdéseket is felvető - megsértése miatt. A hatóság súlyosbító körülményként értékelte az eljárása során feltárt befektetői kör és pénzeszköz nagyságát, és azt is, hogy – az átlátható, megfelelő tájékoztatás csorbulásával – jelentősen sérült a piaci szereplők joga a megfelelő befektetési döntés meghozatalához.

Az MNB külön felhívja a figyelmet a tőkepiaci törvény értelmében a konstrukció alapját képező szerződések – az értékpapírokat nem a nyilvános forgalomba hozatali szabályok szerint hozták forgalomba, és a folyamat nem felelt meg a zártkörű forgalomba hozatal feltételeinek sem – lehetséges polgári jogi következményeire. A vonatkozó jogszabályi rendelkezés értelmében a befektetőknek okozott kárért a kibocsátó és a forgalmazó egyetemlegesen felel.

(A kapcsolódó felügyeleti határozat itt olvasható.)

 

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG