Ha meglenne még a Szovjetunió, feltehetően nagy csinnadrattával ünnepelnék a Lenin által irányított forradalom 100. évfordulóját november 7-én, mégpedig úgy, hogy a szuperhatalmi állam vezetői a Lenin-mauzóleum tetején állnának, ott mondanának beszédet, és onnan integetnének az elvonuló tömegnek. Így volt az azóta, hogy a forradalmi vezérnek mauzóleumot állítottak, egészen a Szovjetunió és egyúttal a Lenin által létrehozott kommunista rendszer megszűnéséig.
Vegyes megítélés
Logikusnak tűnt akkor, hogy megszüntetik a mauzóleumot, a forradalmi vezért pedig eltemetik. Igen ám, de ez a közvélemény ellenállásába ütközött, mivel Lenint sokan nem találták negatív figurának az orosz történelemben, sőt, azt a vezetőt látták benne, aki megalapította Oroszországnak és korábbi gyarmatainak azt az államformáját, amely a második világháború után a világ két szuperhatalma közül az egyik lett, így történelme során ekkor érte el legnagyobb hatalmát Oroszország.
A megítélés továbbra is vita tárgya, hisz van, aki diktátornak, van, aki nemzeti hősnek tekinti Lenint, de miután a rendszer-, és országváltás óta eltelt egy negyedszázad, felnőtt egy teljes generáció, melyet már nem fűznek érzelmi szálak a mauzóleumhoz, és a hozzá kötődő nosztalgiához. Ők akár nagy embernek tartják Lenint, akár negatív figurának, úgy gondolják, hogy az a méltó, ha végre örök nyugalomra lelhet.
Eljött az ideje
Erre hivatkoznak a törvényjavaslat benyújtói is – négyen a kormányzó Egységes Oroszország párt képviselői, ketten egy kisebb, de a kormányhoz közelálló párt tagjai. A mostani határozat nem azonnali intézkedést eredményezne, csak az illetékes hatóságnak adják át a döntés jogkörét, hogy akkor temessék el Lenint, amikor ezt megfelelően tartják. Mostantól nem kell már a parlament és az elnök döntése.
A törvényhozók hangoztatják, hogy nem politikai okokból, és nem is az évforduló alkalmából vetették fel a kérdést, és hogy nem akarnak Lenin politikai megítélésével foglalkozni. Egyszerűen arra gondolnak, hogy előbb-utóbb csak illene megejteni a temetést, és ezt most már a közvélemény is elfogadja. Nem Lenin az egyetlen egyébként, akit bebalzsamoztak és kiállítottak az aktuális felvonulási térre: a kommunista rendszeralapítók között ez szokássá vált. Így tettek Kínában Maóval, Vietnamban Ho Shi Minh-el, Bulgáriában Dimitrovval.
Emléke élni fog
Dimitrov mauzóleumát már rég felszámolták, Kínában és Vietnamban viszont látogathatók a bebalzsamozott elvtársak, mivel elvileg jogfolytonos a rendszer az általuk alapítottakkal, azóta is a kommunista párt irányít, jóllehet már inkább a kapitalizmust építik. Oroszország esetében ugyanakkor logikusnak tűnt volna a mauzóleum megszüntetése, miután Lenin rendszere is megszűnt. Csakhogy ez Oroszország esetében nem ilyen egyszerű: számukra az a rendszer nem feltétlenül rossz megítélésű, miután valóban a legnagyobb hatalmat hozta Oroszországnak történelme során.
Ez ugyan a második világháború következménye lett, amikor Lenin már rég halott volt (mindössze 7 évet élt a forradalom után), de kétségtelen, hogy maga Lenin az első világháborús vereségtől összeomlott birodalom romjain viszonylag gyorsan felépítette annak utódállamát, a Szovjetuniót, visszaszerezve az elvesztett területek és gyarmatok nagy részét, utóbbiaknak névleges országot létesítve, hisz addig csak kormányzóságok voltak a cári birodalomban. A Lenin-szobrok is sok helyen állnak még, és nemcsak Oroszországban, hanem más szovjet utódállamokban is, különösen ott, ahol jelentős orosz kisebbségek élnek.
Megérkezett az első öt teherautónyi szállítmány a több mint 171 tonna segélyből, amelyet a Vöröskereszt közúton indított útnak Iránba. 
