Káncz Csaba a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A szerző nem tagja szerkesztőségünknek, külsősként publikál oldalainkon.

Irán és Törökország regionális riválisok és mind stratégiai, mind ideológiai szinten számos kérdés elválasztja a két középhatalmat. Teherán és Ankara például más oldalon áll a szíriai konfliktusban. Mindazonáltal a két hatalom között két évszázada béke van: az Erzurumi békét 1823-ban kötötték meg.

A tábornok nagykövet

Az utóbbi napokban azonban komoly feszültség alakult ki a két ország között a török katonai műveletek miatt Észak-Irakban, amelyet 13 török hadifogoly kivégzése váltott ki.  Ankara a kurd militánsok kifüstölésére törekszik egy stratégiailag fontos régióban, ahol az Irán-barát milícia rendkívül aktív. „Egyáltalán nem fogadjuk el, hogy Törökország, vagy bármely más ország katonailag beavatkozzon Irakba” mondta egy szombati interjújában Iraj Masjedi, Irán Bagdadba akkreditált nagykövete.

Masjedi nagykövet nem mellékesen egyben az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) tábornoka.  Az amerikai pénzügyminisztérium tavaly rakta fel személyét  a szankciós listájára. Valójában Szaddam Huszein hatalmának megdöntése óta mindhárom iráni nagykövet Bagdadban az IRGC magas rangú tisztje volt. 

Ez is csak újabb bizonyítéka, hogy az IRGC koordinálja a perzsa állam külpolitikáját Irakban és Szíriában - a nagykövet szavának tehát páratlanul komoly súlya van.  A két ország ezek után bekérette egymás nagykövetét, a török belügyminiszter pedig további olajat öntött a tűzre vasárnap, amikor leszögezte: „Irán 525 terroristát rejteget”.

Műveletek Észak-Irakban

Törökország 1984 óta folytat extra-territoriális katonai műveleteket a kurd elemek ellen Irakban.  De 2019 májusában fordulópont történt: az akkori műveletet követően a török csapatok nem vonultak vissza, hanem bázisokat építettek fel iraki területen. A fent említett és balul sikerült 13 török fogoly kiszabadítási kísérlete is 35 kilométerre történt az iraki-török határtól.

Ankara most a jelek szerint a fejébe vette, hogy Észak-Szíriához hasonlóan itt is egy „biztonsági zónát” alakít ki.  Szíriával ellentétben azonban az iraki kormány ellenőrizni tudja még a határait és Irán is egyre inkább azt érzi, hogy a neo-oszmán narratívát követő török külpolitika egy újabb régióban szűkítené be Teherán mozgásterét.

Fontos kiemelni, hogy az 1920-as években Törökország magának követelte Észak-Irak nagy részét.  Az olajban gazdag és stratégiailag kiemelkedően fontos egykori Moszuli vilajet területéért 1924–1925 folyamán a brit védnökség alatti Irak és az újjáalakuló Törökország folytatott diplomáciai és fegyveres harcot.  A Népszövetség megkapta a lehetőséget, hogy döntsön az etnikailag is vallásilag sokszínű területről, és kiküldött egy Teleki Pált is tagjai között tudó vizsgálóbizottságot.

A Moszul Bizottság azonban hiába hívta fel hangsúlyosan a figyelmet a kisebbségi jogok biztosításának fontosságára és ezek hiányának lehetséges következményeire, süket fülekre talált.  A végén Bagdadhoz került Moszul, mert a britek által kinevezett királynak, Fajszálnak szüksége volt több szunnita választópolgárra, különben a királyságában síita többség alakult volna ki. 

A török jobboldalon Moszult a mai napig az elveszett oszmán haza részének tekintik.  Az AKP támogatja az egykori Moszuli vilajet (Erbil, Dohuk, Szulejmanijah) autonómiáját, hogy egy nap esetleg szépen visszacsatolja a területet.

2016-ban kerültek örvénybe 

De az iráni-török történelmi egyensúly már 2016-ban megbillent, amikor Ankara aktívan beavatkozott a szír polgárháborúba és a feszültség egy újabb szintet ugrott 2020-ban, amikor a török nagypolitika és a vezérkar nyíltan támogatta Azerbajdzsánt Nagorno-Karabah visszaszerzésében.  Valóban, a győztes azeri háború következményeként egy évszázad után először a törökök visszatértek a Kaukázusba.

Tavaly december 10-én Erdogan elnök győzelmi beszédet tartott Bakuban, ahol megemlékezett a híres ottomán háborús miniszterről, Enver Pasáról, aki megalakította az „Ottomán Muszlim Kaukázusi Hadsereget”, amely aztán 1918-ban a régióban harcolt.  A török revansista nacionalisták ezt a 100 évvel ezelőtti hadsereget tekintik egy létrehozandó pán-török hadsereg példaképének.  

De ami igazán kihozta a sodrából az iráni vezetést, az egy azeri népdal (Aras Türküsü) volt, amelyet Erdogan felolvasott az eseményen. A dallal a török elnök megkérdőjelezte az iráni szuverenitást dél-azeri területek fölött, amelyek jelenleg Iránhoz tartoznak. A perzsa állam rendkívüli érzékenysége érthető, hiszen a lakosság harmada azeri etnikumú - sőt Irán legfőbb vezetője, Ali Hámenej is apai ágon azeri származású.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)