- Hétfői blogbejegyzésében azt írta a hazánkat is elérő megfigyelési botránnyal, a Pegasus-üggyel kapcsolatban, hogy Magyarországon a jogsértő megfigyelés is törvényes. Hogyan lehet törvényes ebből a szempontból, ami jogsértő?
- Annyiban nem meglepő ez, hogy Magyarországon – és egyébként a világ sok országában – nagyon sokszor iktatnak törvényekbe olyan dolgokat, amelyekről kiderül vagy kiderült, hogy nem jogszerűek. Erről szól nagy részben az alkotmánybíráskodás is: törvényekről állapítják meg, hogy azok jogellenesek.
A titkos információszerzés magyarországi szabályainak egy részéről már be is bizonyosodott, hogy nem jogszerű.
Más részéről ugyan nem bizonyosodott be, de nagyon könnyű azt bebizonyítani – abban a tekintetben, hogy nagyon elnagyolt a szabályozás, és nagyon kevés olyan garanciája van a titkos információszerzésnek, amely védené az egyének magánszféráját vagy a bizonyos hivatások által védendő információkat, mint például az újságírók esetében, akiknél a forrásvédelem indokolná a szigorúbb szabályokat.
De ilyenek egyáltalán nincsenek a magyar jogban. És ez a hiány már önmagában jogellenességet jelent.
-Tudna példát mondani arra az információszerzés szempontjából, hogy mi az, ami jogsértő, mégis előfordul a magyar gyakorlatban?
- Biztosan jogsértő, hogy
Magyarországon a külső engedélyhez kötött, nemzetbiztonsági célú titkos információszerzést nem bíróság vagy más, független intézmény, hanem az igazságügyminiszter engedélyezi.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2016-ban megállapította, hogy ez a gyakorlat nem felel meg az európai emberi jogi normáknak.
Az is jogsértő, hogy
amikor véget ér a megfigyelés, és kiderül, hogy felesleges volt vagy esetleg már elérte a célját, akkor a magyar szabályok nem tartalmaznak tájékoztatási kötelezettséget.
Tehát a szolgálatok nem tájékoztatják az érintettet a megfigyelésről és arról, hogy amennyiben jogorvoslattal szeretne ellene élni, akkor azt így és itt teheti meg. Ezt is megállapította az Emberi Jogok Európai Bírósága.
-Tehát Magyarországon ha valakit – mint utólag kiderül – jogsértő módon figyelnek meg, akkor később sem értesítik a megfigyelés tényéről?
- A titkos információszerzés lényege, hogy titkos, és a magyar információszerzés logikája szerint – hacsak nem történik valami rendkívüli – titkos is marad.
- Összességében milyen feltételek vagy körülmények fennállása kell ahhoz, hogy valakit ma Magyarországon törvényesen le lehessen hallgatni, meg lehessen figyelni a telefonját?
- E tekintetben két külön szabályozási rendszer van.
Az egyik az, amiről most kevesebb szó esik, a bűnüldözési célú titkos információszerzés.
Ha valaki bűnöző, akkor így fülelik le. Ennek egy picit szigorúbb és pontosabban meghatározott szabályrendszere van, mint a másiknak, amiről mostanában beszélünk sokat,
ez pedig a nemzetbiztonsági célú titkos információszerzés. Utóbbinak viszont nagyon elnagyoltak a szabályai, feltételei.
A magyar törvény szerint akkor lehet valakit nemzetbiztonsági céllal titkosszolgálati eszközökkel megfigyelni, ha az így szerzett információ szükséges a nemzetbiztonsági szolgálatok feladatainak ellátásához, és az másképpen nem szerezhető meg. Ez az egyetlen törvényi feltétel. De az, hogy milyen feladatai vannak a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, rendkívül tágan van meghatározva.
Magyarországon öt olyan szolgálat vagy szervezet van, amely jogosult ilyen tevékenységet végezni (Információs Hivatal, Alkotmányvédelmi Hivatal, Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, Terrorelhárítási Központ, Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat – a szerk.). Ezek egy része a külső támadásoktól, a külső befolyástól védi a magyar államot, mások a belső elhárítással foglalkoznak. És van olyan szervezet, amely kifejezetten a terrorizmus elhárítását végzi.
Ezeknek a feladatoknak az ellátására sok esetben szükséges ilyen adatok megszerzése.
A probléma, hogy Magyarországon nincsenek olyan szabályok, amelyek további feltételeket szabnának, például olyat, hogy a megfigyeléssel okozott sérelem – az egyén magánszférája vagy az újságírói forrás védelme tekintetében – kisebb sérelmet kell, hogy okozzon, mint a megfigyelés elmaradása.
Nincs ilyen mérlegelési helyzet.
Ráadásul az engedélyezésre jogosult igazságügyminisztertől nem is várható el, hogy mindezt mérlegre tegye, hiszen ő szükségképpen a megfigyelésben érdekeltek oldalán áll. Nem ő a megfelelő személy arra, hogy a megfigyeléssel szemben álló érdekeket is megfelelően mérlegelje.
- Mi lenne a kívánatos: kinek vagy minek kellene engedélyeznie a nemzetbiztonsági célú titkos megfigyelést?
- Egy bíróságnak. Ennél jobbat jelenleg nem tudunk kitalálni. A magyar jogrendszerben a bíróság az a döntéshozó, amely a lehető leginkább független a végrehajtó hatalomtól. A bűnüldözési célú titkos információszerzés esetében például a bíróság engedélyezi a megfigyelést.
- Ma Magyarországon az átlagembereknek – ez esetben azokra gondolok, akik nem közszereplők és nem is bűnözők – mennyire kell tartaniuk attól, hogy lehallgatják vagy megfigyelik őket?
- Az igazságügyminiszter elég sok engedélyt ad nemzetbiztonsági célú, titkos információszerzésre. A 168 óra pár héttel ezelőtt derítette ki, hogy az elmúlt évhez képest nagyjából megduplázódott a kiadott engedélyek száma. De azt nem tudom, hogy kik a megfigyeltek, és azt sem tudom, hogy milyen szempontok alapján dőlnek el ezek a kérdések.
Szerintem itt nem számít, hogy valaki közszereplő vagy sem. Valójában annak kellene számítania, hogy ki az, aki veszélyt jelentene a nemzet biztonságára vagy a közbiztonságra.
Most közszereplőkről, értelmiségiekről, korrupciós ügyek feltárásán dolgozó újságírókról derült ki, hogy megfigyelték őket.
Az, hogy ők egyébként általában kritikus álláspontot képviselnek a kormányzattal szemben, arra enged következtetni, hogy ezeket az eszközöket akár visszaélés-szerűen is alkalmazhatják,
nem csak azok ellenében, akik a nemzet biztonságára veszélyesek, hanem azok ellenében is, akik a kormány szempontjából nem annyira kedvező véleményt képviselnek.
- Az elmondottak alapján elsősorban azoknak kell megfigyeléstől tartaniuk, akik benne vannak a politikában, és kritikus álláspontot képviselnek. Egy fodrász vagy gyári munkás feltételezhetően nem kerül fel a megfigyelési listákra.
- Ezekre a listákra nem.
Nagyon drága eszközökről van szó, amiknek az alkalmazását valószínűleg csak kormányok tudják megfizetni.
Valószínűtlen, hogy olyan totális megfigyelésre használnák ezeket, amelyek bárkit érinthetnek.
Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ezeknek a technológiáknak vannak változatai, amik könnyebben hozzáférhetők piti bűnözők számára is zsarolási céllal. Ez egyébként bűncselekmény, amitől a magyar államnak meg kell védenie a polgárait.
- Ha esetleg a megfigyelés, lehallgatás jeleit tapasztaljuk, hova fordulhatunk? Milyen jogi lehetőségeink vannak?
- Ebből a szempontból a magyar jog sajnos nagyon kevés és nagyon kevéssé hatékony jogi lehetőséget biztosít.
Ha azt gyanítjuk, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok visszaéltek hatalmukkal, akkor az adott szolgálat felügyeletét ellátó miniszterhez fordulhatunk panasszal. Ez a belügyminiszter, a külügyminiszter, a honvédelmi miniszter vagy a Miniszterelnökséget vezető miniszter lehet. Tőlük kérhetjük az eset kivizsgálását.
Ők a legtöbb esetben azt a választ adják, hogy az Ön esetében jogellenes megfigyelés nem történt, amiből ugye nem tudjuk megállapítani, hogy egyáltalán nem történt, vagy történt, de az szerintük nem jogellenes.
Ha ezzel a válasszal elégedetlenek vagyunk, akkor az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságához fordulhatunk, és kérhetjük ennek kivizsgálását. Ott politikai döntés fog születni, hiszen a bizottságot országgyűlési képviselők, nem pedig bírák alkotják.
Tudomásom szerint még egyetlen esetben sem történt meg, hogy egy polgár panaszára a Nemzetbiztonsági Bizottság ilyen vizsgálatot folytatott volna le. Ez tehát csak papíron, nem pedig a gyakorlatban létező garancia.
Ha valaki szeretné megtudni, hogy milyen adatokat gyűjtöttek róla, akkor nem nagyon tudja ezt kikényszeríteni bírói úton. Bár a magyar jogrendszerben léteznek arra vonatkozó szabályok, hogy hogyan férhet hozzá valaki a lehallgatása során gyűjtött adatokhoz, még nem nagyon láttunk példát arra, hogy ezt valaki eredményesen tudta volna érvényesíteni.
- A megfigyelés szempontjából a magyar szabályozás mennyiben különbözik a nyugati szabályozástól?
- A magyar szabályozást elnagyoltsága, illetve a garanciák hiánya jelentősen megkülönbözteti a nyugati normáktól. Nem véletlen, hogy – mint jeleztem – a magyar titkosszolgálati szabályozásról már több mint öt évvel ezelőtt megállapította a bíróság a jogsértő voltát. Ennek ellenére azóta sem történt semmi ezzel a törvénnyel.
Azok a garanciák, amiket hiányolok, a nyugat-európai országok jogrendszerében többnyire megvannak.
Vagy ha nincsenek meg, akkor ott igyekeznek ezeket pótolni.
- Ön szerint – az alapján, amit eddig lehet tudni a Pegasus-ügyről – valóban történtek-e megfigyelések Magyarországon, és ha igen, akkor kik és miért figyeltek meg embereket?
- Tudjuk, hogy bizonyos emberek felkerültek egy listára. Kiszemelték őket lehallgatásra, és többüknek a telefonján nyomai voltak annak, hogy telepítettek rá egy szoftvert, amely elküldött onnan adatokat valahova. De arra jelenleg senkinek sincsenek bizonyítékai, hogy ez kinek a megbízásából történt. Erre csak közvetett utalások vannak.
Ennek a cégnek (a kémszoftvert kifejlesztő izraeli NSO – a szerk.) egyik alkalmazottja azt mondta, hogy a magyar kormány az ügyfele volt. És abból is erre lehet következtetni, hogy ez annyira drága szolgáltatás, hogy azt egy újság vagy egy bűnözői csoport nem engedheti meg magának.
Az is a magyar állam érintettségére enged következtetni, hogy valami összefűzi ezeket az embereket – nevezetesen az, hogy többségük kritikus a kormány tevékenységével szemben.
Ha pedig nem a magyar állam áll a történtek mögött, akkor azt a kérdést kell feltennünk, hogy miért nem védi meg az állam a polgárait egy bűnözői csoport megfigyelésétől. Még erre sem kaptunk igazán választ.
-Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy utasította az általa felügyelt szolgálatot vizsgálat lefolytatására. Ön szerint van arra remény, hogy ebben az ügyben átlátható vizsgálat folyik majd le, és megbízható választ kapunk a történtekre?
- A teljes átláthatóságot nem várom el, hiszen a titkos információszerzés minden ténye soha nem válhat teljesen nyilvánossá.
Az igazi nehézség, hogy
egyes intézmények függetlenségének megszüntetése után már nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy a jogállami mechanizmusok működnek.
Ezért én nem igazán bízom abban, hogy bármilyen vizsgálat eredménye – ha egyáltalán lesz ilyen – feltétlenül tükrözni fogja a valóságot. A bizalom, legalábbis bennem, elveszett.
