Ukrajna inváziója, amelyet Putyin villámgyors „különleges katonai hadműveletnek” hirdetett meg, a 16. hónapjában jár, anélkül, hogy mára egyértelmű katonai, vagy politikai céljai maradtak volna a hadjáratnak. A háború kudarcos állammá változtatta Oroszországot, ellenőrizetlen határokkal, magánkatonai alakulatokkal, menekülő lakossággal, erkölcsi hanyatlással és egy polgári konfliktus lehetőségével.
Repedező talapzat
Az orosz elit már tudja, hogy Putyin elveszítette ezt a háborút. Valóban, június 1-jén Konsztantyin Zatulin, az Állami Duma jelenlegi képviselője, nyíltan kijelentette, hogy Moszkva nem érte el céljait az Ukrajna elleni háborúban.
Belopózik a Putyin utáni korszak Oroszországba? Valószínűleg csak fokozatosan, ha leszámítjuk az orosz erők valószínűtlen összeomlását Ukrajnában. De Jevgenyij Prigozsin, a „Wagner” milíciacsoport vezetőjének dühödt nyilvános támadásai Oroszország teljes háborús erőfeszítései és elitje ellen annak a jele, hogy egyes orosz frakciók megkezdték pozicionálásukat a Kreml vezetőjének utódjaként. Egyes értesülések szerint Prigozsin politikai szponzorai közé tartozik Jurij Kovalcsuk oligarcha és Szergej Kirijenko, az elnöki adminisztráció vezetőjének első helyettese.
Prigozsin támadása a védelmi miniszer és a vezérkari főnök ellen nem új keletű. Az újdonság az, hogy ezt már kiterjeszti a teljes orosz elit ellen. Felhánytorgatja, hogy miközben az elit gyerekei "henyélnek a strandokon", a hétköznapi orosz családok gyermekei halnak meg a fronton.
Ha a politikai küzdelem fegyveres összetűzésbe torkollana, Prigozsin, mint egy magánhadsereg parancsnoka erős pozícióba kerülhet.
Szaporodó elszólások
Május 26-án, az állami televízió politikai műsorának egyik epizódjában Borisz Nadezsdin, egy vidéki kisváros politikusa, az Állami Duma volt képviselője kijelentette, hogy az Európával fenntartott kapcsolatok helyreállítása érdekében szükséges lesz a Kreml vezetésének megváltoztatása a közelgő 2024-es elnökválasztáson keresztül, egyben véget kell vetni a folyamatban lévő ukrajnai háborúnak.
E retorikai beavatkozások viszonylagos jelentéktelensége ellenére mind Nadezsdin, mind Zatulin de facto az orosz uralkodó osztály belső gondolatait fejezte ki. Hasonlóképpen, az állami tulajdonú vállalatok felső vezetői is kezdik felismerni Moszkva Ukrajna elleni agressziójának katasztrofális természetét és kimenetelét.
Milyen szempontok a döntőek?
Ezért egyesek már azt fontolgatják, ki tudná koordinálni Oroszország szükséges politikai normalizálását, ki lenne képes a mérsékeltebb elitcsoportok érdekében fellépni, és ki lenne az elnök elfogadható utódja a társadalom és a Nyugat szemében.
Formálisan Mihail Misustyin orosz miniszterelnök lenne ez az utód egy irányított politikai hatalomátmenet esetén. Összességében Oroszország kormányfőjének vagy megbízott államfőjének az átmeneti időszakban erős válságmenedzsernek kell lennie, akiben megvan a kulcsfontosságú elitcsoportok bizalma - különös tekintettel a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) és a Szövetségi Védelmi Szolgálat vezetésére.
Valójában Putyin politikai generációja, amely az 1940-es évek végétől az 1950-es évek végéig született, egy távozó generáció. Az Ukrajna elleni háború során sok orosz szemében ez a politikusnemzedék szimbolikusan elbukott az ukrán vezetéssel szemben, amely egy generációval fiatalabb.
Kik lehetnek még?
Misustyin mellett a lehetséges utódok listája meglehetősen hosszú. Például Alekszej Lihacsov (1960), a Roszatom vezetője érdekes jelölt lenne az átmeneti kormányfő és a válságmenedzser szerepére. Kora ellenére Lihacsov potenciálisan kompromisszumos figura az orosz elit és a Nyugat számára, figyelembe véve az orosz nukleáris szektorral kapcsolatos aggodalmait. Az utódlási kilátásaival azonban az a baj, hogy jelenleg a nyugati szankciós listákon szerepel.
Igor Suvalov (1967), a VEB állami tulajdonú vállalat stratégiai beruházási projektekért és orosz exportért felelős vezetője, volt miniszterelnök-helyettes egy másik potenciális személyiség, aki jól ismert és nagy tapasztalattal rendelkezik. Ugyanakkor ő is nyugati szankciók alatt áll.
Számos érdekes lehetőség adódik az orosz uralkodó osztály fiatalabb generációjától. Itt a nyilvánvaló jelöltek: Dmitrij Patrusev (1977) – mezőgazdasági miniszter, Putyin közeli szövetségesének, Nyikolaj Patrusevnek a fia és egy korábbi bankár – és Szergej Ivanov (1980), az Alrosa állami gyémántvállalat vezetője, Putyin közeli barátjának, Szergejnek a fia.
Noha a lehetséges utódjelöltek listája kétségtelenül sokkal szélesebb, mint az itt említettek, mindegyiküknek több közös jellemzője van: a politikai rendszeren belülről származnak, elég fiatalok ahhoz, hogy a megújulás szimbólumaivá váljanak.
Ezzel párhuzamosan nincs megterhelő múltjuk és lehetséges kompromisszumos figurák az orosz elit számára, beleértve a keményvonalasokat is.
Így, bár továbbra sem világos, hogy melyik kádert „kenhetik fel” Putyin utódjává, valószínűleg ez az egyén birtokában lesz ezeknek a jogosítványoknak - bár a rendezett utódlás csak egy a számos forgatókönyv közül.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Az iráni külügyminiszter fenyegette meg a zsidó államot. 
