A minimálbér árt a foglalkoztatásnak és a gazdaságnak - interjú

Privátbankár.hu: Létezik teljes foglalkoztatottság? Egyáltalán mit jelent?

Scharle Ágota, vezető kutató, Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet: Azt jelenti, hogy a munkaképes korú népességből az, aki dolgozni szeretne, tud is dolgozni. Egy olyan ideális világ, ahol van annyi állás, amennyi munkavállaló, csak azok munkanélküliek, akik éppen állást váltanak. Az ebből származó munkanélküliséget 2 százalékra szokta tenni az elméleti irodalom, azaz olyan, hogy a KSH által publikált munkanélküliségi statisztika nulla százalék, elméletileg sincs.

PB: Hol tartunk mi most ehhez képest? Most 10 millió emberből valamivel több mint 4 millió 100 ezer dolgozik, és az a kormányzat célja, hogy 5 millióan dolgozzanak. Ez reális?

S.Á.: Ezt nehéz megmondani, mert nem mindegy, hogy a kormányzat ezt hány éven belül és milyen eszközökkel szeretné elérni. Ha a magyar kormányzat nem változtat semmit a jelenlegi foglalkoztatáspolitikán, akkor önmagában a demográfiai folyamatok alapján 4-5 év alatt összesen 40-60 ezer főve bővülhet a foglalkoztatás: több a diplomás fiatal és a most ötvenes éveikben járók között több az érettségizett, akik aktívabbak, később akarnak nyugdíjba menni.

PB: Az 1 millió új munkahelyről, amit a kormány ígért, álmodni is fölösleges?

S.Á.: Nem. Jó gazdaság- és foglalkoztatáspolitikával hosszabb távon vissza lehetne térni a rendszerváltás előtti foglalkoztatási szintre. 1997 és 1999 között volt egy olyan szakasza a magyar gazdaságnak, amikor nőtt a GDP, és ezzel együtt viszonylag ütemesen bővült a foglalkoztatás is: abban a három évben évente 80 ezerrel többen dolgoztak. Ez egy jó viszonyítási alap, hogy körülbelül mire számíthatunk, ha minden jól alakul. Eszerint az 1 milliós bővülést jól tervezett szakpolitikával is csak 10-15 év alatt lehet elérni.

PB: Magyarul a gazdasági növekedés hozhat eredményt.

S.Á.: Ekkora bővülést csak úgy lehet elérni, ha növekszik a gazdaság és a munkapiaci keresletet és kínálatot is serkenti a kormány. Az sem mindegy, hogy miből származik a növekedés. Ha idejönnek nagy cégek, és autókat gyártanak, jellemzően gépekkel, az kevésbé növeli a foglalkoztatást.

PB: Akkor mi növeli?

S.Á.: A szolgáltatások: ebben a szektorban tud sok ember dolgozni. Az ipar növekedése nem tudja olyan gyorsan húzni a foglalkoztatást, mint ahogy a mezőgazdaság sem, hiszen a magyar mezőgazdaság jellemzően extenzív technológiákat alkalmaz, ahova gépek kellenek és nem emberek, de ha mégis, akkor képzettek. Ez a mezőgazdaság nem tud a mainál lényegesen több iskolázatlan embert hatékonyan foglalkoztatni.

PB: Ha nincs szolgáltatás, ha nincs bővülés, akkor nincs más, mint a közmunka? A miniszterelnök többször is azt mondta, ha nem sikerül piaci alapon munkahelyeket teremteni, az államnak kell beszállni.

S.Á.: A közmunka nyilván nem lehet tartós megoldás. Az első lépés az üzleti bizalom helyreállítása lenne, a kiszámítható pénzügy- és adópolitika, a stabil üzleti környezet. Jelentős adókedvezményekkel ide lehet hozni néhány befektetőt, de a beruházási kedv általános növeléséhez ennél több kell. A stabil makrokörnyezetre lehet aztán felépíteni a jól összehangolt, a keresletet és a kínálatot is ösztönző foglalkoztatáspolitikai lépéseket.

Itt nincs hely minden részletet kifejteni, de a munkaerő-keresletet például a problémás munkavállalói csoportokra célzott támogatások növelhetik, amelyekkel meggyőzik a munkáltatót, hogy ugyan ez az ember régóta munkanélküli, de próbálja ki mégis, cserébe az állam három hónapig elengedi a bére után fizetendő járulékokat. Az ilyen támogatások ellensúlyozhatják a munkáltatók bizalmatlanságát vagy előítéleteit egyes csoportokkal, például az idősebb, roma származású, vagy megváltozott munkaképességű álláskeresőkkel szemben.

PB: Nem ezt teszi a munkahelyvédelmi akcióterv is?

S.Á.: De igen, csak túlságosan szélesre nyitotta azt a kört, akik támogatást kaphatnak. Nagyon sok pénz megy feleslegesen olyan munkáltatókhoz, olyan munkavállalók bértámogatására, akiknek erre nincs is szükségük. Ezeket a forrásokat át lehetne csoportosítani azokra a szolgáltatásokra, képzésre, rehabilitációra, szociális munkára, amelyek a kínálati oldalt fejlesztik.

Az akcióterv átmeneti kedvezményei azt sem tudják ellensúlyozni, hogy közben tovább emelkedett a minimálbér. Magyarországon az a népszerű vélekedés, hogy a minimálbért magasan jó tartani, az emberhez méltó életmód és a munka becsülete miatt. Ezek szerintem is fontos értékek, de olyan eszközökkel – például alacsony bér esetén járó adókedvezménnyel – is védelmezhetők, amelyekkel közben nem ártunk a foglalkoztatásnak és a gazdaságnak.

Az eddigi magyarországi empirikus kutatások alapján azt láthatjuk, hogy a minimálbér emelése csökkenti a foglalkoztatást. Azért fontos hangsúlyozni, hogy empirikus a kutatás, mert nincs olyan elmélet a közgazdaságtanban, amiből egyértelműen megállapítható, hogy mi fog történni, ha emeljük a minimálbért. Itt és most azonban elég biztosak lehetünk benne, hogy ha azok az előfeltételek, amiket mondtam, a stabil gazdasági környezet például, adottak, akkor a minimálbér csökkentése növelné a foglalkoztatást. Ha egy munkáltató azon gondolkodik, hogy beszereljen-e még egy biztonsági kamerát vagy felvegyen egy vagyonőrt, akkor azt nézi, mennyibe kerül a kamera és mennyibe a vagyonőr bére.

A keleti országrészben azonban, azokban a térségekben, ahol már 20 éve nincsen munka, és nincsenek olyan szervezők, menedzserek, vállalkozók, akik be tudnának indítani bármilyen helyi termelést, a minimálbér csökkentése mellett sokkal többre, átgondolt, a helyi adottságokhoz igazodó, hosszú távú fejlesztési programokra lenne szükség.

PB: A kezdő fiatalok?

S.Á.: A kezdő fiataloknál Magyarországon nem olyan súlyos a probléma, ez egy mítosz. Az a jelenség, hogy a magyar fiatalok körében magasabb a munkanélküliség, valószínűleg részben annak köszönhető, hogy a kilencvenes évek elején, közepén nagyon gyorsan nőttek a bérkülönbségek az iskolázott és az iskolázatlan népesség között. A bérvárakozások követték ezt a jelenséget. Azt látták a fiatalok, hogy diplomával jól fizető állást lehet szerezni, és amikor a 2000-es évek elején, közepén lelassult ez a növekedés, a várakozások ezt nem teljesen követték. Magyarul a fiatalok még a 2-3 évvel ezelőtti szép bérkilátásokra emlékeznek, ezért valószínűleg hosszabb ideig keresik a várakozásaiknak megfelelő állást.

PB: Nem azért magas az ifjúsági munkanélküliség, mert nincsenek munkahelyek, és a fiatalok nem tudnak hol dolgozni, hanem azért, mert hosszasan keresgélnek?

S.Á.: A munkahelyek is hiányoznak, de ez a probléma nem elsősorban a fiataloké, hanem az iskolázatlanoké. A fiatalok 15-20 százaléka gyenge készségekkel hagyja ott az iskolát és ők valóban hosszú ideig munkanélküliek. Itt azonban nem a fiatalságon van a hangsúly, hanem az iskolázatlanságon. Persze a fiatalok körében az egy jelentősebb veszély, hogyha ők úgy kezdik el a munkaerő-piaci pályafutásukat, hogy 5-10 évig munkanélküliek, mert ez az egész életükre kihat. Szemben egy 40 éves emberrel, aki már dolgozott valamennyit és később lett munkanélküli.

PB: Egy kutatás szerint a fiatalok 20 százaléka funkcionális analfabéta.

S.Á.: Ez a probléma. Ennek a 20 százaléknak a nagy többsége élete során több időt fog álláskereséssel, mint munkával tölteni.. Ha erre sikerül megoldást találni, akkor 10-15 év múlva kevesebben lehetnek azok, akik most még a közmunkások számát növelik. A közmunkások nagy része ugyanis iskolázatlan.

PB: Miért nem megoldás a közmunka?

S.Á.: Közmunkát 17 éve szervezhetnek a települési önkormányzatok, de ebből sehol sem lett tartós fellendülés, ha eltekintünk attól a néhány kivételtől, ahol az ügyes és kitartó polgármester a közmunkát is fel tudta használni a település hosszú távú fejlesztésére. A települések nagy többségén a közmunka csak átmeneti, felületi megoldást ad, arra jó, hogy kevesebben éhezzenek. Ez egy olyan álmegoldás, mintha egy törött lábat nem begipszelnek és összeforrasztanak, hanem borogatják vagy kenegetik.

PB: Meddig lehet kenegetni, meg borogatni?

S.Á.: Amíg végképp el nem fogy a pénz.

PB: Bírja a költségvetés?

S.Á.: Nyilván valami másra akkor nem jut belőle. Most a GDP 0,5 százalékát költjük közfoglalkoztatásra, nem sokkal kevesebbet, mint például a felsőoktatásra. Ha az oktatásból vagy az egészségügyből vonja ki a kormányzat a pénzt, akkor annak 15-20 év múlva fognak jelentkezni a hatásai. Például abban, hogy a mostani többszörösére nő a különbség a magyar és a cseh jövedelemszint között. Ha egy kormány huzamosabb ideig látszatmegoldásokra költ, nem pedig humán tőkére, infrastruktúrára, esetleg működő tőkére, akkor ez lemaradást hoz azokhoz képest, akik ezt a pénzt jól költötték el.

PB: Mivel lehetne visszacsábítani azokat, akik külföldre mentek dolgozni?

S.Á.: Ugyanazokkal a lépésekkel, amelyeket az előbb említettem. Ha Magyarországon működik a gazdaság és a munkaerőpiac, nem kellenek nagyon erős ösztönzők arra, hogy aki elment, az visszajöjjön:itt jobb az éghajlat, mindenkinek itt van a családja.

PB: A legutóbbi felmérés szerint 7,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta, 177 ezerrel többen dolgoztak nyáron, mint egy éve, és nemcsak a közmunkások miatt nőtt a foglalkoztatás. Honnan a trendforduló? Vagy még mindig arról van szó, hogy a külföldön dolgozókat is ide számították?

S.Á.: A most mért foglalkoztatásbővülésnek többféle magyarázata lehetséges. Az egyik, amit Köllő János mond, hogy ha 3-4 éven át annyira rosszak voltak a kilátások, csökkent a termelés, hogy mindenki elhalasztotta a munkaerő-felvételt, akkor amint kicsit javulnak a kilátások, vagy legalábbis kicsit stabilizálódik a romlás, ezek az elhalasztott felvételek mégiscsak megtörténnek. Azt, hogy ez egy fellendülés vagy egy stagnálás kezdete, a mostani adatokból még nem nagyon lehet megmondani.

A másik a már említett demográfiai változás, ami szintén hozzájárulhat a foglalkoztatás bővüléséhez. Egyre iskolázottabb a munkaképes korú népesség, ez is segíthet, akárcsak azok a kemény intézkedések a segélyezésben, a nyugdíjazásban, amiket a kormányzat hozott. Sokan vannak, akik eddig meg tudtak élni valamilyen ellátásból, mostanra viszont vagy teljesen elvesztették ezt az ellátást, vagy sokkal kisebb összeget kapnak.

PB: A rokkantnyugdíjasok például?

S.Á.: Lehetnek rokkantnyugdíjasok, vagy azok a rendőrök, tűzoltók, akik elvesztették a korai nyugdíjukat. Önmagában az, hogy három hónapra csökkent a munkanélküli járadék, azt jelenti, hogy azok az iskolázottabb szakmunkások, akik eddig kilenc hónapig kapták a járadékot és volt idejük munkát keresni, rákényszerülnek arra, hogy egy sokkal rosszabb munkahelyet is elfogadjanak. A járadékot már nem kapják, segélyre még nem jogosultak, mert van vagyonuk, vagy egy házastársuk, aki dolgozik. Sokan nem jogosultak semmilyen ellátásra, viszont van esetleg egy devizahitelük, amit törleszteni kell. Ebben a körben sokkal erősebbek lettek azok a tényezők, amelyek a gyors munkába állást ösztönzik.

PB: Kimutatható, hogy a járadék csökkentésével párhuzamosan nő a foglalkoztatás?

S.Á.: Ebben a kérdésben elég egyértelműek a modellek: ha rövidebb a járadék, előbb fognak visszatérni a munkába az emberek, és ez egy nagyon drasztikus, Európában példa nélküli csökkentés volt. Ebből mégsem következik, hogy ez egy jó lépés lett volna, két okból sem. Egyrészt növelte a szegénységet, mert, ha tízből nem egy ember talál munkát, hanem kettő, az ugyan duplájára növeli ennek a körnek a foglalkoztatását, de még mindig ott marad nyolc, aki nem talált munkát, ők szegényebbek lesznek. Másrészt, az a kettő, akinek sikerült elhelyezkednie, vélhetően rosszabb munkát vállalt el, mint amit akkor talált volna, ha nem három hónapja van keresgélni, hanem kilenc.

Ez hosszú távon nem jó a gazdaságnak, nem tesz jót a munkaerő felhasználásának. Ha valakinek például van három különféle szakképzettsége, mindenféléhez ért, és mégis elvállalja, hogy söprögetni fog egy gyárudvaron, egy idő után még azt is elfelejti, amit eddig tudott. Egy ponton túl nem hatékony azt erőltetni,hogy mindenki azonnal menjen vissza dolgozni, és egy percig se legyen munka nélkül.

PB: Érdemes lenne még a nyugdíjrendszert esetleg tovább szigorítani?

S.Á.: Jó volt az irány, amit a kormányzat elkezdett. Ha a nagy többség korán megy nyugdíjba, az sem az államnak, sem az egyénnek nem jó, és itt maradt még mozgástér, csak jóval finomabb ösztönzőkkel kellene terelgetni az embereket. Nem érdemes törvénybe  iktatni, hogy csak erre szabad menni, amarra meg tilos, ehelyett jobb azt mondani, hogy ha erre mész, akkor neked egy kicsit több pénzed lesz, vagy egy kicsit jobban fogsz élni, ha meg amarra indulsz, akkor egy kicsit rosszabbul fogsz járni. Rá kell bízni az emberekre, hogy ők döntsék el, nekik mi a fontosabb. Azt mondani, hogy bizonyos szakmákban 67 éves korig lehet csak dolgozni, azután meg már nem, azt jelenti, hogy olyanokat is nyugdíjba küldünk 67 évesen, akik akár 72 évesen is jól teljesítenének. Nem engedünk el viszont olyanokat nyugdíjba, akiknek esetleg megérné, hogy kevesebb a jövedelmük és több a szabad idejük.

A 65 éves nyugdíjkorhatárt lehetne tovább emelni, javult már a magyar népesség egészségi állapota annyit az utóbbi tíz évben. De a további emelés mellett érdemes lenne lazítani a szabályokon: aki előbb akar nyugdíjba menni, az menjen, de kisebb lesz a nyugdíja, aki pedig dolgozni akar, dolgozhasson, és több lesz a nyugdíja. Sőt, legyen résznyugdíj is, azoknak, akik a nyugdíj mellett még valamennyit dolgoznának. Így mindenki eldönthetné, hogy neki mi a jó.