4p

A Fehér Ház a legkeményebb fenyegetésekkel kényszeríti közeli szövetségeseit, hogy azok radikálisan fogják vissza kapcsolataikat Kínával. Az Egyesült Királyság esetében amerikai kémrepülőgépek, hírszerző tisztek és további amerikai eszközök kivonása is napirendre került a színfalak mögött. Káncz Csaba jegyzete.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly februárban kifejtette, hogy „a Huawei elleni nemzetbiztonsági aggodalom valójában a Nyugat képmutatása”. 10 napja hazánk külügyminisztere újonnan cserbenhagyta szövetségeseit, és a WHO-Kína-Tajvan vita kapcsán a South China Morning Post beszámolója szerint közölte kínai kollégájával, hogy Pekinget támogatja a vitában. De lehet, hogy gyorsan fogy a levegő Kína ügyében a miniszter körül?

Josep Borell, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn kijelentette, hogy az EU „robusztusabb” Kína stratégiát kell, hogy képviseljen, egyben Brüsszelnek javítania kell kapcsolatait Ázsia demokratikus országaival. Az EU külügyminiszterei még a héten megtárgyalják az új EU-Kína stratégiát, és Peking új hongkongi biztonsági lépései súlyosan beárnyékolják a vitát.

Egyesült Királyság

Szintén a napokban robbant a hír, miszerint Boris Johnson miniszterelnök vissza akarja fogni a Huawei részvételét az ország 5G-s távközlési rendszerében. A befolyásos konzervatív lap szerint Johnson 2023 után már nem akarja látni a kínai szolgáltatót a brit hálózatban. Londoni források szerint ez összefügg a kormány azon szándékával, hogy felgyorsítsa a szabadkereskedelmi tárgyalásokat Washingtonnal, mielőtt Johnson részt vesz a júniusban tartandó G7-csúcson az amerikai fővárosban.

Kínai rendőrök járőröznek a Tienanmen téren Pekingben 2020. május 19-én. EPA/WU HONG
Kínai rendőrök járőröznek a Tienanmen téren Pekingben 2020. május 19-én. EPA/WU HONG

Sajtóértesülések szerint Johnson arra is utasította kormányát, hogy készítsenek egy tervet, amely véget vet az Egyesült Királyság kiszolgáltatottságának Kína felé kulcsfontosságú termékek vonatkozásában. Dominic Raab külügyminiszter vezetésével két munkacsoport jött létre ennek koordinálására. A ’Project Defend’ fedőnevű műveletben meg kell határozni a főbb brit gazdasági gyengeségeket, és meg kell akadályozni „potenciálisan ellenséges” külföldi országokat, hogy ezeket ki tudják saját előnyükre használni.

De Washington nemcsak a szabadkereskedelmi tárgyalásokkal tartja sakkban Londont. A konzervatív The Telegraph jelentése szerint a Fehér Ház azzal fenyegette meg Londont, hogyha nem lép fel keményebben a Huawei-jel szemben, akkor kivonja RC-135-ös kémrepülőgépeit, hírszerző tisztjeit és további amerikai eszközöket az Egyesült Királyságból. Az USA az angliai suffolki bázison tárolja kémrepülőgépeit, a Menwith Hill-i lehallgató bázison pedig brit és amerikai hírszerző tisztek együtt dolgoznak.

Ausztrália

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap kijelentette, hogy ha bármelyik ausztrál szövetségi állam csatlakozik a kínai Új Selyemút projekthez, akkor az egész országot „egyszerűen lekapcsolják” az amerikai hírszerzési hálózatról. Az ausztrál Pine Gap állomáson együtt dolgoznak amerikai és ausztrál hírszerző tisztek. Pompeo fenyegetése azután érkezett, hogy Daniel Andrews, Victoria szövetségi állam kormányzója aláírt egy megállapodást a Selyemút projektben való részvételről.

Izrael

A Fehér Ház az elmúlt hetekben nyomást gyakorolt Izraelre, hogy az radikálisan fogja vissza kapcsolatait Kínával azokon a területeken, ahol biztonsági kockázatok jelentkeznek. Izrael harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere jelenleg Kína. Tel-Aviv meghajolt a nyomás alatt, és tegnap úgy döntött, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem egy kínai céggel, hanem egy helyi vállalattal építteti meg a világ legnagyobb tengervíz-sótalanító létesítményét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG