3p

A kínai gazdaság a pandémia évei óta halványan teljesít, ingatlanbefektetési válság és defláció sújtja az országot, amiből sokan arra következtetnek, hogy vége Kína legújabb nagy menetelésének.

Kína helyzetével és jövőjével kapcsolatban az elmúlt időszakban egymás után jelentek meg a sötét értékelések és előrejelzések, ám azok, akik így látják, tévednek, túlzásokba esnek. Ezért szem elől vesztik, hogy az ország előtt jó növekedési lehetőségek állnak – állítja Nicholas R. Lardy a Peterson Institute gazdaságkutató intézet vezető elemzője.

Van még kakaó a kínai gazdaságban
Van még kakaó a kínai gazdaságban
Fotó: Depositphotos

A szakértők többsége úgy véli, hogy Kína a jövőben nem tud visszatérni az 1970-es évektől felpörgött, gyors gazdasági növekedéshez. Igaz, hogy az elmúlt évek GDP-bővülési adatai ezt sugallják – mondja Lardy a Business Insider szerint, ám szerinte az ázsiai ország gazdasága a következő években továbbra is kétszer gyorsabban növekedhet, mint az Egyesült Államoké.

A 2023-as adat valóban szerény a korábbi évek két számjegyű tempójával összehasonlítva, amiből a pesszimisták azt a következtetést vonták le, hogy Kína lemarad gazdaságilag az Egyesült Államok mögött. Kína gazdasága nominálisan 4,6 százalékkal bővült 2023-ban, miközben az Egyesült Államoké 6,3 százalékkal. Lardy szerint azonban nem szabad megfeledkezni az árváltozásokról.

Miközben Kínában defláció alakult ki, azaz csökkentek az árak, az Egyesült Államokban masszív infláció volt. Ez is figyelembe véve már Kína nyerte a tavalyi növekedési versenyt 5,2 százalékos plusszal miközben Amerika csak 2,5 százalékot könyvelhetett el.

Mégis előzni fog Kína?

Félrevezető lehet Lardy szerint az is, hogy az amerikai központi bank, a Fed emelte, míg a pekingi jegybank csökkentette alapkamatát.

Ez gyengítette a jüant, ami dollárban számolva értéktelenebbé tette a kínai GDP-t. Miután az Egyesült Államokban hamarosan lazulhat a kamatkörnyezet, Kína nominális GDP-je dollárban számolva felértékelődhet. Lardy szerint a kínai GDP még ebben az évtizedben megelőzheti az amerikai értéket.

A szakértő nem látja a fogyasztás és a beruházások kínai visszaesését sem. Sőt úgy véli, ennek éppen ellenkezője történik. Nem megalapozatlan attól tartani, hogy az ingatlanszektor adósságválsága miatt összeomolhatnak a befektetések. Ugyanakkor szerinte nem a forráshiány miatt estek vissza drámaian az újlakás-építések, hanem azért, mert az építőipar a felépült, félig kész lakások befejezésére koncentrál. Ezt támogatja a pekingi kormány.

A pesszimisták szerint Kína gazdasági bajainak egyik velejárója, hogy visszaestek a magánbefektetések, mert a nyugati, főként amerikai tőke a geopolitikai feszültségek miatt kivonul az országból. Lardy szerint ezt a visszaesést főként az ingatlanpiaci magánbefektetések okozzák. Ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, akkor a magánbefektetések majdnem 10 százalékos növekedését láthattuk 2023-ban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG