Tegnap volt egy éve a bejrúti robbanásnak, amely ötödakkora erejű volt, mint a Hiroshimára dobott atombomba (16 kilotonna TNT), elpusztítva a libanoni főváros teljes utcáit. Eltelt azóta 12 hónap és az egykor a Közel-Kelet Svájcának titulált állam társadalmi-, gazdasági- és politikai válsága csak tovább mélyült. Tavaly a GDP 20,3 százalékkal zuhant (a 2019-es 6,7 százalékos zsugorodás után), a lakosság 60 százaléka a szegénységi szint alatt él, miközben a libanoni font az elmúlt két évben elvesztette értékének 95 százalékát.
A politikusi kaszt
A nép irtózatos dühvel és frusztrációval figyeli, hogy a bűnös hanyagságért egyetlen politikust sem vontak azóta felelősségre. Azon 17 személy között, akik azóta őrizetben vannak, csupa kishalat találunk. Közéjük tartozik Nehme Brax kikötői alkalmazott, aki ráadásul 2014 óta figyelmeztette főnökeit az ammónium-nitrát tárolásának veszélyeire. Rács mögött vannak azok a szerencsétlen szír hegesztők is, aki a raktár külső borításán dolgoztak – mit sem tudva arról, hogy mit rejt maga a raktár.
Figyelemre méltó azonban az amerikai FBI tavaly októberi jelentése, amely szerint a robbanás erejéből ítélve a raktárban hivatalosan tárolt 2750 tonna ammónium-nitrátnak csak az ötöde robbant föl. Felmerül a gyanú, hogy annak nagy részét a síita Hezbollah paramilitáris szervezet tulajdonította el és vihette a szíriai frontra.
A Hezbollah már régebben felfigyelt az ammónium-nitrát katonai jelentőségére. 2016-ban a Hezbollah főnöke a szervezet saját TV csatornáján fenyegette meg Izraelt azzal, hogy pár rakétával berobbantja a Haifa kikötőjében tárolt ammónium-nitrát konténereket. Az izraeli hatóságok pár órával a beszéd után a Negev-sivatagba helyezték át a konténereket.
Az Irán által finanszírozott Hezbollah állam az államban, a maga 50 ezer mindenre elszánt milicistájával és 150 ezer rakétájával. Mindeközben a libanoni hadsereg katonái éheznek, ezért Katar belegyezett, hogy havonta 70 tonna élelmiszert szállít az ágrólszakadt katonaságnak.
Tabula rasa szükséges
Noha óriási a nemzetközi nyomás, a pártok képtelenek összefogni, hogy meghozzák a gazdaság talpraállításához szükséges reformokat, sőt, még a kormányalakításban sem tudnak előrébb jutni. Haszán Diáb volt miniszterelnök tavaly augusztus 10-én mondott le, múlt hétfőn pedig már a harmadik utódjelölt kapott felkérést, Nádzsib Mikáti korrupcióval gyanúsított milliárdos és egykori miniszterelnök személyében.
A külvilág egyre inkább felismeri azt, hogy a teljes libanoni politikai osztály távozása nélkül az országnak nincsen esélye a konszolidációra. Egy hónapja francia és amerikai diplomaták utaztak Szaúd-Arábiába, hogy meggyőzzék a sivatagi királyság vezetőt Libanon aktívabb támogatásáról. De Rijád kikosarazta a látogatókat, mert már a szaúdiak is tudják: a jelenlegi libanoni politikai garnitúrával egy centit sem lehet előre haladni és a támogatás kidobott pénznek tekinthető.
A legutóbbi nemzetközi donorkonferencia kevesebb, mint 300 millió dollárt gyűjtött össze Libanonnak. Ez csepp a tengerben, ha belegondolunk, hogy az államadósság 93 milliárd dolláron áll, a GDP-hez viszonyítva pedig 175 százalékon – ami a legmagasabb a világon. A Macron elnök által tegnapra összetrombitált újabb donorkonferencia várhatóan hasonlóan siralmas eredménnyel zárul. Ezért követelte a hét elején Heiko Maas német külügyminiszter, hogy az EU vezessen be szankciókat az ország politikai vezetésével szemben.
Az EU nyitott erre a követelésre és múlt pénteken már megszületett az a tervezet, amelynek alapján vagyon-befagyasztással és beutazási korlátozásokkal sújtanák azon személyeket és szervezeteket, akik és amelyek gátolják a demokratikus kormány megalakítását és a gazdasági reformok végrehajtását. Büntetőintézkedések jönnek a törvénytelen tőkemenekítőkkel szemben is.
Veszélyes vizeken hányódva
A libanoni politika dinamikája nem változott lényegesen az elmúlt fél évszázadban, de a körülmények több szempontból is veszélyesebbek, mint a polgárháború 1975-ös kitörésekor. Ellentétben az akkori állapotokkal, a libanoni állam ma totális csődben van, így a politikusok nem tudják lefizetni az egyes érdekcsoportokat.
Libanont az első világháborúban győztes hatalmak hozták létre 1920 szeptember elsején. De a diszfunkcionális állam már mintha menthetetlenül esne össze – csakúgy, mint több állam a térségben és a Balkánon. A Bosznia-Hercegovinában is megfigyelhető politikai „etnogettósodás” – azaz, hogy az egyes nemzetiségi és vallási csoportok államként működnek az államban egy-egy maffiaszerű párt uralma alatt – Libanonra is jellemző.
Ez persze nem a lakosság, hanem ezen paralleltársadalmakat megszerző, uraló klánok, „nagycsaládok“ érdeke. Efölött viszont eljárt az idő és ha nem történnek radikális politikai változások, az évszázados libanoni politikai projekt végleg a történelem szemétdombjára kerülhet.
Három hét alatt is megjavíthatták volna. 
