Az intézményi reform menete egyre nagyobb teret hódít az EU-ban. Több mint egy évtized telt el szerződésmódosítás nélkül és az elmúlt évben egyre nagyobb lendületet kapott az erről folyó vita.
A demokratikus hitelesség megerősítése
Az uniós reformviták fő törekvése, hogy válaszképesebb, elszámoltathatóbb és demokratikusabb intézményrendszert hozzanak létre. A leginkább elkötelezett politikai szereplő ebben a tekintetben az Európai Parlament, amely számos reformötletet terjesztett elő az elmúlt években. A legfontosabb, hogy 2017-ben elfogadta az úgynevezett Verhofstadt- és Brok/Bresso-jelentést – és annak további intézményi fejlesztésére vonatkozó javaslatait az EU szerződésmódosításával, vagy anélkül.
A jelentés többek között javasolta az Európai Bizottság méretének csökkentését, az egyhangú szavazás helyett a minősített többségi szavazás a Tanácsban és a népszavazás lehetőségének bevezetését Uniós szinten. Ezenkívül az Európai Parlament támogatta a vezető jelölt („Spitzenkandidaten”) bizottsági megválasztási eljárás hivatalos elismerését és 2022-ben új európai választási törvényt javasolt, beleértve az egész EU-ra kiterjedő transznacionális listákat.
Az intézményi erózió megelőzése
Több éven keresztül az volt az uralkodó nézet, hogy az EU „polikrízisben” működik – egy egymást erősítő válságok szakaszában - például az euróválság, migrációs válság, jogállami válság, Brexit, a Covid-19 járvány, és az orosz agresszió közepette. Ebben a helyzetben inkább a mindennapi túlélés volt a cél, mintsem hosszú távú stratégiák megvalósítása. Amíg a körülmények nem javulnak, észszerűnek tűnt az összpontosítás a válságkezelésre, miközben és elhalasztották az átfogó reformprojekteket.
De az új kihívások folyamatosan csak hozzáadódnak a meglévőkhöz, így az európai „poliválság” egyre inkább „permakrízissé” alakult.
Az egyre veszélyesebb geopolitikai környezet, a globális klíma- és ökológiai válság, valamint a még mindig parázsló társadalmi és politikai elégedetlenség akadályozza a gyors visszatérést a politikai stabilitáshoz. Ennek az elhúzódó válsághelyzetnek köszönhetően fennáll annak a veszélye, hogy az uniós kormányzás számos problémája, krónikussá válik, és az integrációs eredmények fokozatos erodálódnak.
Márpedig ha a válságoknak nem lesz vége belátható időn belül, a szükséges reformok további elhalasztása nem javít a helyzeten, hanem inkább növeli az erózió kockázatát. Ezért jobb megközelítés lenne a szükséges reformok mielőbbi kezelése lehetőleg a nemzetek feletti alkotmányos rend esetleges szétesésének és hanyatlásának megelőzése érdekében.
Ellenállni a zsarolásoknak
Még ha az intézményi reformok nem is biztosítják a gyors megoldást a permakrízis összes problémájára, segíthetnek megerősíteni az EU ellenálló képességét akut válsághelyzetben. E tekintetben az egyik kiemelkedő kérdés az EU kiszolgáltatottsága az egyes tagállamok által okozott blokádokkal szemben – amikor egyes nemzeti kormányok igyekeznek előmozdítani saját napirendjüket más tagállamok és a közös európai érdek kárára.
Ennek a sebezhetőségnek a fő oka a Tanács egyhangú szavazati követelménye számos kulcsfontosságú politikai területen. 2020-ban a lengyel és a magyar kormány ezt kihasználva megvétózta az EU többéves pénzügyi keretét a jogállamiság feltételrendszerének gyengítése érdekében. Ugyanebben az évben Ciprus ideiglenesen megvétózta az EU-t szankciók bevezetése Fehéroroszország ellen, nyomást gyakorolva az uniós partnerekre, hogy Törökország ellen is lépjenek fel a gázfúrás miatt tevékenységek a Földközi-tenger vitatott vizein.
Tavaly és idén Magyarország többször is élt vétójogával, blokkolva az EU közös kül- és biztonságpolitikai álláspontját, beleértve az Oroszországgal szembeni szankciókat is.
Az ilyen blokkoló viselkedés elkerülése érdekében az EU-nak túl kell lépnie az egyhangúság követelményén a lehető legtöbb területen – beleértve, de nem kizárólag a közös kül- és biztonságpolitikát. Elméletben ez a szerződés módosítása nélkül is megvalósítható az úgynevezett „passerelle klauzulák” segítségével, amelyek a legtöbb szakpolitikai területen lehetővé teszik a minősített többségi szavazásra való átállást.
Lefektetni a bővítés alapjait
Az Ukrajna elleni orosz támadás és Ukrajna, Moldova, valamint Grúzia azt követő EU-tagsági kérelmei miatt újra napirendre került az EU-bővítés kérdése. A tagállamok nagyjából egyetértenek abban, hogy az EU geopolitikai érdeke a „társult országok triójának” valamint a nyugat-balkáni országok csatlakozásának megkönnyítése egy ésszerű időkeretben.
Ezek a csatlakozások azonban az EU-t is heterogénebbé tennék, és a meglévő uniós eljárások hatékonytalansága még jobban kiütközne több tagállam esetén. Több kormány (köztük Németország, Franciaország és Spanyolország) ezért a belső intézményi reformot elengedhetetlen előfeltételnek tekinti. Ez biztosítaná, hogy az EU továbbra is együtt tudjon működni 30, 35 vagy még több tagállammal – ahogyan az EU 2004–2013-as keleti bővítéseit is jelentős szerződésreformok előzték meg, amelyek a Lisszaboni Szerződésben csúcsosodtak ki.
Összességében elmondható, hogy noha a javasolt változtatások egy része a szerződés módosítása nélkül is megvalósítható, a szóban forgó kérdések sokfélesége magában hordozza az elmerülés veszélyét a vitákba. Az EU reformszükségletei kezelésének leghatékonyabb módja ezért egy új szerződési egyezmény elindítása.
Közös listát és elvet alkalmaznak. 
