Amerika is iszonyatos árat fizetne egy ukrán vereségért - pénzben is

Miközben az Egyesült Államokban továbbra is patthelyzet alakult ki az Ukrajnának szánt, nagyjából 60 milliárd dollár értékű, jövő évi támogatások megszavazása ügyében, az ISW (Institue for Study of War) kutatóintézet összefoglalót készített arról, milyen árat is fizetne Amerika, ha az ukránok támogatásának elvágásával hagyná Oroszországot nyerni.

Az elemzés szerzői leszögezik:

"Az USA-nak jóval nagyobb tétre megy Oroszország Ukrajna elleni háborúja, mint a legtöbben hiszik. Ukrajna teljes orosz meghódítása egyáltalán nem lehetetlen, ha az Egyesült Államok megszüntet minden katonai támogatást és Európa is követi ezen az úton."

Fenyegető felvonulás

Márpedig ezzel egy viharvert, de győzedelmes orosz haderő jelenne meg a NATO határain a Fekete-tengertől a Jeges-tengerig. Ugyan Ukrajna nyugati támogatással megsemmisítette a 2022-ben rátörő orosz haderő nagyjából 90 százalékát, az oroszok pótolni tudták emberveszteségeiket, és most éppen igyekeznek hadiipari kapacitásaikat is a hidegháború óta nem látott szintre emelni. Ez ugyan jelenleg még nem elég a veszteségek pótlására, de békeidőben az orosz haderő gyors expanzióját tenné lehetővé. Az elemzés szerzői úgy okoskodnak, hogy Ukrajna meghódítása után nem váratna magára sokáig Belarusz (régóta rebesgetett) bekebelezése sem, újabb közös orosz-NATO határszakaszokat hozva léltre.

Egy Ukrajna felett aratott győzelemmel az orosz haderő vérrel és verejtékkel kivívott, értékes harci tapasztalatokkal tudná újjáépíteni és újrafegyverezni magát, a NATO európai határaira pedig olyan légvédelmi rendszereket telepítene, amelyeken „megbízhatóan” csak az amerikai „lopakodó” harci repülőgépek lennének képesek áthatolni. Az elemzés szerint már önmagában hatalmas költség lenne, ha ezekből a méregdrága és méregdrágán fenntartható gépekből jelentős számban kellene európai bázisokon állomásoztatni. E költségek nem néhány hónapig vagy évig növelnék az amerikai védelmi kiadásokat, hanem „addig, amíg az orosz fenyegetés fennáll”. Márpedig egy Ukrajnában megvívott győzedelmes háború után ez belátható időn belül nem csökkenne, még Putyin esetleges halála sem biztos, hogy nagy elmozdulást hozna Oroszországban a Nyugattal való békés együttélés irányába.

Pénzben nem kifejezhető, ám komoly árat jelentene az is, hogy – amíg esetleg iszonyatos pénzekért nem épít újabb ilyen gépeket az USA nagyobb számban – választani kellene a stratégáknak az ázsiai szövetségesek, elsősorban Tajvan és Dél-Korea védelme, illetve a megfelelő európai elrettentő erő fenntartása között.

Ugyanez vonatkozik a szárazföldi erőkre is. Ugyan a NATO európai tagjai egyrészt többen lettek Finnországgal (és talán, valamikor, ha Orbán Viktor és Törökország is úgy akarja, Svédországgal), a tagországok pedig ambiciózus haderőfejlesztési programokról beszélnek, kétséges, hogy ezek mikorra hoznak igazi gyümölcsöket, ha egyáltalán. Egy orosz győzelem esetén Amerikának feltehetően jelentős konvencionális erőket is kellene telepítenie a NATO kelet-európai határaira.

Ukrajna nem Afganisztán

Az elemzés szerzői megjegyzik, hogy a háború „szinte” minden más kimenetele kedvezőbb az Egyesült Államok számára, mint ez. A konfliktus „befagyasztása” viszont rosszabb választás, mint a harc folytatása, ugyanis ez

„egyszerűen időt és teret adna Oroszországnak arra, hogy felkészüljön az Ukrajna elleni háború folytatására, Ukrajna elfoglalására és a NATO-val való konfrontációra”.

A legjobb változat szerintük anyagi és biztonsági szempontból is az lenne, ha Ukrajna visszaszerezné elvesztett területeit, mert ezzel az orosz erőket még keletebbre tolná el a NATO jelenlegi európai határaitól.

„A legjobb az egészben, hogy Ukrajna támogatása a győzelem kivívásában, majd az újjáépítésben az európai kontinens legnagyobb és legharcképesebb katonai erejét tenné a NATO védelmének élvonalába – függetlenül attól, hogy Ukrajna végül csatlakozik-e a szövetséghez vagy sem”

– fogalmaznak a szerzők. Hozzáteszik azt is, hogy az amerikaiaknak nem szabad elfelejteni, hogy itt Ukrajna „nem Afganisztán”. Tehát nincs arról szó, hogy a győzelem kivívása után is folyamatosan infúzión kell majd tartani az ukrán gazdaságot és haderőt. „1991-es határait visszaállítva az ukrán gazdaság elég erős ahhoz, hogy fenntartsa saját haderejét” – írják, azzal folytatva, hogy máris megkezdődött az ukrán hadiipar gyors ütemű fejlesztése, ráadásul zömmel nyugati, részben amerikai cégekkel együttműködésben. A háborút megnyerő Ukrajna tehát nemcsak a NATO biztonságához, de a nyugati gazdaság erősítéséhez is jelentősen hozzá tudna járulni.

Térképbe szedve

Az alábbi térképeken az látható, hogy miként változna a stratégiai helyzet a különböző forgatókönyvek esetén. 2022. február 24-e előtt az igen nehezen védhető, inváziós célzattal nem igazán használható kalinyingrádi exklávén kívül az orosz erők bő 500 kilométerre voltak Lengyelország határaitól, Magyarország, Szlovákia és Románia határain pedig semmilyen orosz fenyegetés nem volt.

Egy megszüntetett nyugati segítséget, ukrán vereséget és Belarusz bekebelezését feltételező forgatókönyv végén az oroszok az ukrajnai megszállást biztosító erőiken felül jelentős csapattesteket telepítenének a lengyel, szlovák, magyar és román határ közelébe, ezeket az elemzés szerzői három teljes hadseregre becsülik.

A helyzet egy ukrán győzelem esetén még Belarusz bekebelezése esetén is egész más lenne, Belarusz ugyanis három oldalról fenyegetett kiszögellésként ékelődne be a NATO/ukrán területek közé, az oroszoknak pedig a teljes Ukrajnával közös határokon jelentős erőket kellene állomásoztatnia.

Hasonló különbségek állnának fenn légvédelmi lefedettség szempontjából. Az invázió előtti helyzetben Kalinyingrád és a Krím révén ugyan a balti térség, illetve a Fekete-tenger jelentős része beleesett a legfejlettebb (S-300-as és S-400-as) légvédelmi rendszerek hatótávolságába, de Lengyelországot leszámítva Közép-Európa felett semmilyen veszély nem fenyegette volna a NATO gépeit.

Orosz győzelem esetén az orosz légvédelmi ernyő kiterjedne Szlovákia, Magyarország és Románia nagyobb része fölé is. Ukrán győzelem és a Krím ukrán visszavétele esetén viszont a Közép-Európa felett, de a Fekete-tenger nyugati medencéje felett is legfeljebb az orosz harci repülőgépek miatt kellene aggódni a NATO tervezőink.

Hiába gondolhatnánk tehát azt, hogy Ukrajna veresége elsősorban a NATO európai tagállamai számára jelentene újabb közvetlen fenyegetést, az óceán túlpartján kényelmes távolságból figyelő Amerikának pedig legfeljebb hosszú távon okozna gondot, valójában szinte azonnali és komoly költségekkel járna az Egyesült Államoknak is egy ilyen végkimenetel. Joe Bidenéknek tehát el kell magyaráznia az amerikai közvéleménynek, hogy ha most akarnának spórolni Ukrajna támogatásán, akkor valójában még több pénzt és erőforrást kellene a "távoli" Kelet-Európára áldozniuk a nagyon is közeli jövőben.