Felszállt a szupertitkos amerikai bombázó - mit árult el magáról?

November 10-én először emelkedett a levegőbe az amerikai légierő új bombázója, a B-21 Raider. Az esemény még laikus szemmel is lenyűgöző volt, az egyetlen hatalmas bumerángra emlékeztető, futurisztikus formájú, hihetetlenül lapos gép egészen furcsa látványt nyújtott az égbolton. De mit tudhattunk meg az amerikai légi csapásmérésbe az ígéretek szerint új korszakot hozó eszközről az első repülés alapján?

B-21 RAIDER FIRST FLIGHT 11-10-23 #RAIDER33 #B21Raider pic.twitter.com/3tEKudqDiw

— Matt Hartman (@ShorealoneFilms) November 10, 2023

A helyzet ugyanis az, hogy a B-21-ről rengeteget lehetett hallani az elmúlt időben, de a program részletei, és ezzel a repülőgép valós képességei, technológiai megoldásai továbbra is a legszigorúbban őrzött titkok közé tartoznak – persze érthető okokból.

Amit korábban hallhattunk, azok jól, vagy éppen félelmetesen hangzó általánosságok: a B-21 megmutatja, mennyit fejlődött a lopakodótechnológia az elmúlt évtizedekben, a gép felfedezése még a legfejlettebb légvédelmi rendszereknek is hatalmas kihívás lesz; a gép olyan hatótávolsággal fog rendelkezni, hogy „semmilyen” ellenséges célpont nem lesz biztonságban tőle, és ehhez nem lesz szükség előretolt bázisokra, messzi földre telepített karbantartói kapacitásokra; a B-21 „digitális bombázó” lesz, amely felderítőrendszerként, illetve adatgyűjtő és –továbbítóközpontként is kiemelkedő lesz, illetve más eszközök irányítását is képes lesz elvégezni.

(A gép előzetesen ígért képességeit külpolitikai szakértőnk, Káncz Csaba szedte össze egy tavaly év végén megjelent írásában, ezt az alábbi dobozra kattintva olvashatják.)

Aki ennél konkrétabb információkra vágyik, az szerezzen valami jobb állást a Pentagonban, vagy marad a kirakósdarabok gyűjtése és illesztgetése, szerencsére sok szakértő vetette magát rögtön rá a nyilvánosságra került felvételekre a B-21 első útjáról.

Vészjósló kisugárzás

Tudomásunk szerint jelenleg hat darab B-21-est épít a Northrop Grumman cég, ezekből az első tesztrepülést végrehajtó példány egy külön becenevet is kapott, méghozzá a meglehetősen vészjósló Cerberust írták oda a futóművet rejtő csapóajtóra (azaz a görög mitológiában az alvilágot őrző hatalmas, háromfejű kutyáról, Kerberoszról nevezték el).

A képeken megfigyelhető volt egy hosszú, a gép hátsó részéből lógó zsinór is, ez nem valami véletlenül ottmaradt szerelékdarab, hanem szenzorok vannak ráerősítve, amelyek ezzel a megoldással a géptől távolabbi, „tiszta” levegőben is tudnak adatokat gyűjteni. Természetesen a Cerberus egyébként is tele volt pakolva mindenféle, a levegő a géptest körüli áramlását és milliárd egyéb dolgot mérő érzékelőkkel, hiszen a tesztrepülés elsődleges célja az adatgyűjtés volt.

A gép végső formája nagyjából megfelel a várakozásoknak. A tervezési folyamat során azt egyértelműen leszögezték a mérnökök, hogy a forma elsődleges célja a minél alacsonyabb észlelhetőség elérése (azaz a „lopakodás” képessége”), márpedig jelen tudásunk szerint erre a legmegfelelőbb, repülni is képes forma az egy jókora, de lapos szárnyat formáz, nem véletlen, hogy az amerikai légierő előző lopakodó bombázója, a B-2-es is nagyon hasonló alapformát kapott, de már az első lopakodónál, az F-117-esnél is ebből indultak ki a tervezők, csak éppen még nem tudták ilyen letisztultan megvalósítani az akkor technológia mellett.

A gép orrán megfigyelhető csőrszerű túlnyúlás szintén az észlelhetőség csökkentését szolgálja, optikailag pedig alulról nézve kitakarja a géptestet és a kabint is a szemlélők elől – mivel a B-21-es bevetés közben általában magasabban fog repülni, mint az ellenséges vadászgépek, ez is segítheti elkerülni, hogy felfedezzék.

Az sem meglepetés, hogy a gép valamivel kisebb méretű, mint elődje, a B-2, viszont még relatíve is elképesztően lapos – a minél kisebb méret még mindig a lopakodóképesség egyik fő meghatározója. A felvételek alapján a B-21-es nagyjából 40-45 méter széles lehet (szemben a B-2 52,5 méterével), de érdemes az alábbi videón megnézni, bizonyos szögekből nem is tűnik nagyobbnak, mint az őt kísérő F-16-os, amelynek szélessége 10 méter alatt van.

B-21 Raider with Edwards AFB F-16 flying chase departing Air Force Plant 42 in Palmdale, CA this morning pic.twitter.com/C8rPoBWKOQ

— Thenewarea51 (@thenewarea51) November 10, 2023

Az optikai – és ezzel a radarészlelhetőséget is befolyásoló – csalás a B-2 esetén is már nagyon látványos volt, az alábbi bejegyzésben a B-2-es előbb oldalról, majd felülről látható egy B-1, illetve az 1950-es évek szuperbombázója, a B-52 mellett, oldalról nézve eltörpül mellettük, és szinte egy repülő csészealjra emlékeztet, miközben szárnyfesztávolsága egyébként összemérhető velük.

We talked before about how the B-2 takes on drastically different perceived form and scale based on your angle of view, especially compared to its bomber stablemates, even looking like a flying saucer from the side. This pic is the best example of this. https://t.co/NAZQGeFb2d pic.twitter.com/jiVHAUhkc1

— Tyler Rogoway (@Aviation_Intel) January 27, 2018

Felszarvazva

Kérdés volt viszont, hogy mire szolgálnak a géptörzs középső részén a korábbi képeken látott „szarvacskák”. Nos, az előzetes találgatásokkal ellentétben ezek nem további érzékelők és nem is valamilyen radarvisszaverő készségek, hanem ajtók, amelyeket a földön, illetve le- és felszállás idején nyitnak fel, hogy több levegőt juttassanak – a még mindig ismeretlen számú, típusú és teljesítményű – hajtóműveknek.

Egy lopakodó repülőgép tervezésének egyik legnagyobb kihívása a légbeömlők elhelyezése és kialakítása, hiszen ezeknek mindenképpen nyílást kell vágni a gép borításán, méghozzá elég nagyot ahhoz, hogy a hajtóművek elegendő oxigént kapjanak. Viszont minden ilyen nyílás növeli a radarral észlelhető profilt, valamint turbulenciákat kelt a gép körül áramló levegőben. A B-2-esen még jóval nagyobbak voltak ezek a nyílások, a káros hatásokat az áramlásokat és a visszaverődéseket megtörő „fogazott” kialakítással igyekeztek minimalizálni. A B-21 ehhez képest szemből szinte csak két vágatnak tűnő nyílást kapott, de úgy látszik, szükség van plusz levegőre a nagyobb teljesítményt és hűtést igénylő műveletek, a kifutópályán „taxizás”, valamint fel- és leszállás közben, ezt a felnyíló „szarvacskák” alatti nyílások biztosítják.

Ebből a repülésből a hajtóművekről még az sem derült ki, hogy kettő vagy négy darab van-e belőlük, mindenesetre ha az utóbbi igaz, akkor ezek elég kicsik lehetnek, és ahogy a B-2 esetében is, mélyen el vannak rejtve a gépben, hogy csökkentsék például a kisugárzott hő felfedezésének lehetőségét.

Eldugott fegyverek

Sok előzetes találgatásra adott okot, hogy vajon a B-21-es egy vagy több fegyverzet szállítására alkalmas rekesszel rendelkezik-e majd. A gép hasáról készült képek alapján csak egy ilyen tároló léte egyértelmű, ennek méretei pedig jóval kisebbnek látszanak, mint a B-2-es két hasonló rekeszéé, de a precíziós bombák és rakéták fejlődésével akár ez is elég lehet, hogy szükség esetén egy nagy rombolóerejű bombát is magával vigyen a gép. (Azt korábban elárulták, hogy a B-21-es nukleáris töltet célbajuttatására is alkalmas lesz.)

#b21 #b21raider #usaf #usa #palmdale #ca #onassignment @reuters pic.twitter.com/2VO5tZAdBW

— David Swanson (@SwansonPhotog) November 10, 2023

Azonban vannak még kisebb, csapóajtószerű formák a gép alján, és elképzelhető, hogy ezek kisebb, kiegészítő fegyverek, például az önvédelmet szolgáló levegő-levegő rakéták tárhelyéül szolgálnak, de az sem lehetetlen, hogy egyszerűen csak a karbantartást megkönnyítő nyílásokat rejtenek. Az mindenesetre biztos, hogy a B-21-es fegyvertárolója „okos” és moduláris rendszerű lesz, így jobban alkalmas lesz majd különféle eszközök, például levegőből indítható drónok, „csalik”, vagy a jövőben érkező új fegyverek gyors fogadására is.

A gépen kevésbé láthatók nagyteljesítményű radarrendszerek kívülről is észlelhető komponensei – ez jelentheti azt, hogy a technológiai fejlődésével ezeket is sikerült integrálni a gép testébe, de azt is, hogy a B-21-est már most úgy tervezik, hogy bizonyos feladatait a közelében repülő, általa irányított kisebb drónoknak fogja „kiszervezni”.

Éjjel-nappal, nemsokára

A szakértők még fontosnak találták azt a részletet is, hogy a gép továbbra is szürke festéssel volt látható, a feketével ellentétben ez arra utal, hogy nemcsak éjszakai, de nappali bevetéseket is terveznek vele – persze a szín talán a legkönnyebben megváltoztatható tulajdonsága az egész szerkezetnek.

Összességében tehát még mindig sokat nem tudunk a következő évtizedek egyik legfontosabb amerikai fegyveréről, amelytől azt várják, hogy akár kínai célpontokra is anélkül lehet képes csapást mérni, hogy felfedeznék és célba vennék. A légierő összesen 100 darab vásárlását tervezi az egyenként nagyjából 700 millió dollár értékűre becsült gépekből, az első darabok a tervek szerint a 2020-as évek második felében állhatnak szolgálatba.

Mivel a moduláris, számítógépes modellezést eddig nem látott mértékben használt tervezési folyamatnak hála a projekt eddig – a modern haditechnológiában szinte példátlan módon – olcsóbb lett és gyorsabban haladt, mint hitték, ez valószínűleg meg is fog valósulni. Remélhetőleg persze nem valamelyik másik nagyhatalom elleni bevetésben fogjuk néhány éven belül megtudni, mire is képes valójában a B-21 Raider.

(via The Drive)