A hidegháború évei alatt az Egyesült Királyságnak gazdasági súlyánál jóval nagyobb politikai befolyása volt az Atlanti-óceán két partján, mint a NATO és a G7 alapítója és egyben az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja. London globális szerepe nem kis részben származott európai beágyazottságából – ahonnan most éppen kifarol – és különleges kapcsolatából Washingtonnal, ahol jelenleg egy kiszámíthatalan elnök kuszálja össze az USA nemzetközi viszonyrendszerét.

Az észak-európai tengely

Évszázadokon keresztül a brit geopolitikai stratégia az erős haditengerészetén nyugodott. A kontinentális Európa felé egy domináns hatalom felemelkedésének megakadályozása volt a cél az ’oszd meg és uralkodj’ elve alapján és egyben megakadályozni, hogy bármelyik európai hatalom komolyan elgondolkodjon haditengerészetének fejlesztésén. Ezt a stratégiát a 19. században végül aláásta a német egyesülés Bismarck alatt és az USA felemelkedése.

A második világháború végén pedig az Egyesült Államok átvette Londontól annak korábbi globális szerepkörét. Az Egyesült Királyság sakkmesteri szerepből egy közönséges bábuvá alakult vissza a geopolitikai sakktáblán. A Brexit-tel ennek a bábunak a mozgástere tovább szűkül.

London ezért most a múltba próbál visszanyúlni és ennek keretében erősíti az észak-európai biztonságpolitikai tengelyt, amely a brit szigetektől a Baltikumig húzódik és amely tengely államai egészen másképp állnak az orosz kihívástól elkezdve szabadkereskedelmi kérdésekig, mint a gazdaságilag hazavágott déli államok. Ez egyben gyengíti Berlin és Párizs terveit egy önálló európai katonai szövetség kialakítására. Washington, London, Varsó és a Baltiak félelmei szerint ez utóbbi ugyanis meggyengítené az amerikaiak által dominált NATO-t - egyben erősödne az eurázsiai geopolitikai tengely, amelynek megkadályozása már 120 éve elsőrangú angolszász érdek.

Tovább tart a mellébeszélés

Az angol kormány ezzel párhuzamosan a volt gyarmatok (Brit Nemzetközösség / Commonwealth) bázisán – és délibábján - akarja újraépíteni az Egyesült Királyság jövőjét a Brexit után. Napjainkban Boris Johnson külügyminiszter és múltba révedő politikai harcostársai folyamatosan a Nemzetközösséget dicsérik, amelynek bázisán London egy új birodalmat, a „Great Global Britain”-t felépítheti. Johnson szerint Európa lebénult és London 1973-as csatlakozása óta évente átlagosan csak 2 százalékos növekedést értek el, míg a Nemzetközösség 53 államában ez 4.4 százalékot tett ki.

Káncz Csaba

Johnson újra megpróbálja félrevezetni a briteket, ahogyan ezt már a Brexit kampány idején is tette. London ugyanis ötször annyi terméket exportál az EU-ba, mint a Nemzetközösség országaiba. Az EU-n kívüli országok esetében természetesen jóval nagyobb logisztikai és adminisztratív költségek is rárakódnak az exportra. Johnson elhallgat olyan alapvető tényeket is, mint hogy a britek jóval többet exportálnak a 61 millió lakosú Olaszországba, mint az 1.3 milliárd lakosú Indiába. A 38 millió lakosú Lengyelország pedig nagyobb felvevőpiaca a brit termékeknek, mint a 200 millió lakosú Pakisztán.

Narendra Modi indiai miniszterelnök e heti londoni látogatása sem hozta meg a brit fél által várt áttörést. Új-Delhi addig nem hajlandó Londonnal jobb kereskedelmi megállapodást kötni, mint a már működő India-EU megállapodás, amíg London nem lesz jóval befogadóbb a képzett indiai munkaerő irányába.

Modi valójában a Brexit népszavazás óta továbbra is nyitott határokat követel fiatal indiaiaknak mind a nagy-britanniai tanulmányok, mind az ottani mobilitás terén. Csakhogy az EU-t részben a bevándorlás miatt otthagyó May-kormányt otthon szorongatják éppen a bevándorlás szigorítása céljából, így a kereskedelmi áttörés továbbra is várat magára.

Káncz Csaba jegyzete