Az amerikai katonaságot és titkosszolgálatokat egyre jobban aggasztja a klímaváltozás

A klímaváltozás dinamikájának gyorsulásával még sürgetőbbé válik annak megértése, hogy miképpen függ össze Földünk gyorsan változó geofizikája az emberi konfliktusokkal. Az már világosan érzékelhető, hogy a katonaságra szerte a világon egyre nagyobb szerep hárul a sokasodó extrém időjárási jelenségekkel kapcsolatban. 

Klímaváltozás és biztonságpolitika

Az európai védelmi tervezőkkel szemben a Pentagon már 2014-ben a klímaváltozást azonnali veszélyforrásnak deklarálta az amerikai nemzetbiztonságra nézve. Azóta az amerikai védelmi minisztérium kötelezően figyelembe veszi a klímaváltozás hatását mind a hadgyakorlatokon, mind a tervezési forgatókönyveknél.

Az amerikai titkosszolgálatok is már behatóan elemzik a klímaváltozás hatását a nemzetbiztonságra, egyben a klímaváltozás és a globális járványok közötti összefüggéseket. Valóban, a klímaváltozás és az ökológiai rendszer megrendülése a Biden-kormányzat számára kiemelt üggyé vált. 

Új-Zéland 2018 nyarán hozta nyilvánosságra  Stratégiai Védelempolitikai Állásfoglalását. Ebben a klímaváltozást egy olyan veszélyforrásként írják le, amely „a gyenge kormányzású régiókat destabilizálja”, így felerősítve a „hagyományos biztonsági kihívásokat”. A szigetország két évente megrendezett Southern Katipo-hadgyakorlatai már szimulálják a katonai behatolást olyan területekre a dél-csendes-óceáni térségben, ahol polgári engedetlenség lett úrrá.

Veszélyzóna

A klíma állapota kihat az emberi társadalmak életkörülményeire és adott esetben azokat komoly stresszhatásnak teszi ki. A klímaváltozás veszélyezteti a mezőgazdasági termelést és a vízgazdálkodást, amely élesebbé teszi az emberiség küzdelmét ezekért az alapanyagokért.

A túlnépesedett emberiség által előidézett ökológiai pusztítás és klímaváltozás hozzájárul a sivatagosodás terjedéséhez és az egyre gyakoribbá váló rendkívüli időjárási eseményekhez. Az ezekkel járó édesvíz- és élelmiszer-hiány elvezet a népesség elvándorlásához, illetve a szűkös erőforrásokért vívott egyre hevesebb küzdelmekhez. Aligha véletlen, hogy egy 6 évvel ezelőtt készült tanulmány szerint az 1980-2010-es időszak fegyveres összetűzéseinek 9 százaléka esett egybe olyan regionális klíma-katasztrófákkal, mint például a hosszan tartó aszály.  

A Közel-Keleten az elmúlt száz évben 1,5 Celsius-fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet – ez 50 százalékkal több, mint a globális átlag emelkedése. A Közel-Keletet egyébként is jellemzi a múltba messze visszanyúló küzdelem a vízért. Az emberiség történelmének legkorábbi írásos feljegyzése ez ügyben időszámításunk előtt 2400-ban keletkezett, amint Umma és Lagas mezopotámiai városok hajba kaptak az öntözőcsatornákon a Tigris és Eufrátesz folyók között. 

Tagadhatatlan, hogy a klímaváltozás felerősíti az olyan feszültséget okozó tényezőket, mint a szegénység és a politikai instabilitás, valamint kedvező környezetet teremt a terrorizmus számára. A rendkívüli szárazság Nigériában hozzájárult a Boko Haram-terrorcsoport felemelkedéséhez, Szíriában pedig a rossz termés és az élelmiszerárak növekedése békétlenséget váltott ki, ami polgárháborúhoz vezetett. Nigériában olyan szintet ért el a vízért és a földekért folyó küzdelem, hogy az elmúlt pár évben már többen haltak meg ezekben, mint az iszlamista Boko Haram támadásaiban.

A biztonságpolitikai kihullámzás

A Világbank előrejelzése szerint 2050-ig a klímaváltozás 143 millió embert kényszeríthet az otthona elhagyására, ebből 86 millióan afrikaiak. A Max Planck Institute és a Cyprus Institute kutatóinak előrejelzése is azt támasztja alá, hogy a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 2050-re elviselhetetlenné válhat a hőség, ami a homokviharok erősödésével együtt komoly kihívást jelent a térség 500 milliós népességének, így ugrásszerűen megnő az öko-menekültek száma. A Marylandi Egyetem kutatói szerint a Szahara kiterjedése 1920 óta napjainkig már így is 10 százalékkal növekedett.

Elapadó vízkészletek

A rohamléptékű ipari és mezőgazdasági fejlődésnek köszönhetően száz év alatt a hatszorosára nőtt a világ vízfogyasztása. Eközben a Föld lakossága is a háromszorosára nőtt, így egyre többen szomjaznak tiszta vízre. 

Tovább tetézi a problémát, hogy a világ ivóvízkészletének 60 százaléka kilenc, ritkán lakott ország területén található. Kanada például a Föld teljes édesvízkészletének negyedét birtokolja. Amely országokban pedig hosszabb ideje szárazság van, ott már kritikus helyzet alakul ki.

India szerint Kína agresszor

Indiában – sőt szerte Ázsiában – már így is meredeken emelkedik a geopolitikai feszültség az apadó vízkészletek miatt. Valóban, az MIT 2016-os tanulmánya szerint Ázsia minden más kontinensnél kevesebb egy főre jutó ivóvízzel rendelkezik. Holott a térségben már amúgy is feszült India és Kína kapcsolata és a vízért folytatott versenyfutás csak tovább mérgezi a politikai légkört Ázsia államai között.

India egész egyszerűen agresszornak tartja Kínát, amely már eddig is a világ legtöbb gátját építette meg, szám szerint több mint 87 ezret. Míg 1949-ben Kínának még csak 40 kisebb vízelektromos gátja volt, mára már több, mint az Egyesült Államoknak, Kanadának és Brazíliának összesen.

Az átlaghőmérséklet Kínában gyorsabban emelkedik, mint a világátlag. Ez különösen kritikus a Himalája térségében, ahol a gleccserek drámai gyorsasággal húzódnak vissza, veszélyeztetve az Indiai szubkontinens és Délkelet-Ázsia vízellátását. Kína ellenőrzi ugyanis tíz nagy folyó eredetét, amely aztán tizenegy országon folyik keresztül, 1,6 milliárd embert látva el édesvízzel.

Hasonlóképpen, Kína egyre több vizet vesz ki abból az Illy folyóból, amely a gyorsan elsivatagosodó Közép-Ázsiába szállít vizet és amelynek államai már így is farkasszemet néznek egymással az eltűnő vízkészletek miatt. Kazahsztán Balkas nevű tavának vízfelülete napjainkban olyan gyorsan csökken, mint annak idején az Aral-tóé – ez utóbbi 40 év alatt gyakorlatilag kiszáradt. Peking szintén egyre több vizet vételez az Irtis folyóból, amely a kazah fővárost látja el vízzel és az oroszországi Ob-folyót is táplálja.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)