Az persze már közhely, hogy a Republikánus Párt – hacsak módja van rá – nagyjából le akarja koppintani a jelenlegi magyar rezsimet. Vagyis papíron demokráciaként működne, de valójában etnonacionalista, tekintélyelvű, egypárti rezsim. Trumpék soha nem is csináltak titkot belőle, hogy Magyarországot modellnek tekintik, kongresszusaikon ünneplik Orbán Viktort. Ha kiütik a nyeregből a demokratákat, hosszú időre berendezkedhetnek, az pedig még szörnyűbb lenne, mint amit magyar földön látni – szemlézi Krugman írását a hvg.hu.
Ha most ők kerekednek felül, az nagy lépést jelentene afelé, hogy hosszú időre magukhoz ragadják az ellenőrzést. A szavazópolgároknak nem lenne esélyük, hogy változtassanak, ha kiderül, hogy nem jól döntöttek. Magyarország esettanulmányként illusztrálja, miként hal meg a demokrácia a XXI. században.
Az orbáni rendszerről olvasva Krugmant az vágja leginkább fejbe, milyen mély, ugyanakkor viszonylag körmönfont az elnyomás. Ahogy egy beható elemzés írja: „puha fasizmus”, amely ellehetetleníti az ellenzéket, miután kézben tartja a gazdaságot, valamint a sajtót. Tehát nincs szükség erőszakra, senkit nem vetnek börtönbe.
Trumpot elhallgatva azonban illúzió volna azt remélni, hogy a ’Tegyük újra naggyá Amerikát”-rezsim hasonlóképpen ravasz lenne, mint az Orbán-rendszer.
Ha netán átmenetileg fel is lélegezhet Amerika az eredmény láttán, attól még nem változik, hogy a tekintélyuralmi jobboldal keményen veszélyezteti a demokráciát. Még nem veszett el az az Amerika, amelyet idáig ismertünk, de a szakadék szélére került – állítja Paul Krugman a New York Timesban.
Sok a halott, jelentősek a károk. 
Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
