Az Izrael elleni véres terrortámadás, és az ennek következtében új szakaszba lépett gázai konfliktus legnagyobb kérdése természetesen az, hogyan is lehetne véget vetni a vérontásnak. Ahogy azonban az ukrán háború kapcsán is láthatjuk, ez nem olyan egyszerű feladat, ugyanis bármilyen tűzszüneti vagy békemegállapodás egyben a konfliktus valamilyen konzerválását is jelenti. Tűzszünetről vagy tartós békéről akkor lehet szó, ha minden résztvevő úgy ítéli meg, hogy céljai és lehetőségei valamilyen egyensúlyba kerülnek egymással, azaz ha a fegyveres harc folytatásával már csak ronthat pozícióin.
Jelen esetben Izrael egyfelől joggal érezheti úgy, hogy katonailag jókora erőfölényben van, másrészt viszont a Hamász „megsemmisítését” (bármit is jelentsen ez, de mondjuk valami olyasmit, hogy a terrorszervezet Gázai övezetbeli hatalmának, támadási kapacitásainak felszámolása) még nem sikerült végrehajtani. A Hamász oldaláról világos, hogy a gázai civil lakosság szenvedése a legkisebb hatással sincs döntéseikre, sőt ha Izrael nemzetközi elszigetelődését, a muszlim világ Izraelellenességének felszítását, a terrorszervezeteknek adott anyagi és egyéb támogatások növekedését tekintjük céljuknak, akkor ezeket elő is segíti a minél több civil áldozat az övezetben.
Nincs egyszerű megoldás
És még mindig ott van a kérdés, hogy mi lenne egy tűzszünet után? Hogyan lehetne elkerülni rövid, de akár hosszabb távon is a vérontás újrakezdését? A konfliktus kezdete óta több lehetséges forgatókönyv is felmerült. Az övezet izraeli katonai megszállása – talán ez lehet Izrael célja, hiszen Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök arról beszélt, hogy Izrael „meghatározatlan időre” átvenné a Gázai övezet „biztonságának garantálását”. Egy kiszivárgott izraeli minisztériumi jelentés pedig a gázai lakosság a Sinai-félszigetre történő kitelepítését vetítette előre.
A hosszabb távú viszonylagos békét azonban egyik sem segítené elő, hiszen Gáza katonai megszállása minden bizonnyal egy véres, akár évtizedekre is elhúzódó gerillaháborút hozna magával, a korábban izraeli területről kiűzött, elmenekült palesztin menekültek kérdését pedig 1948 óta nem sikerült megnyugtatóan rendezni. Arról nem is beszélve, hogy sem a szomszédos Egyiptom, sem az arab államok nem mennének bele egyik változatba sem, márpedig legalább az ő hallgatólagos beleegyezésük alapvető feltétele lenne egy tartós(abb) megoldásnak.
Ha ez nem lenne elég, az uniós államok nagyobbik része sem támogatna egy tartós izraeli megszállást. Josep Borrell, az Unió fő külügyi tisztviselője legutóbb ezen a héten szögezte le, hogy Izrael nem maradhat Gázában a háború végeztével, de az Egyesült Államok is ellenez egy tartós izraeli megszállást.
Az is nyilvánvaló viszont, hogy a jelenlegi helyzet fennmaradása sem járható út, a Hamász nem maradhat hatalmon a Gázai övezetben, ezt Izrael sem biztonsági, sem politikai okokból nem hagyhatja, és a terrorszervezet a világ nagyobbik részének szemében is eljátszotta azt a kis hitelét, ami a viszonylagos béke évei alatt összegyűlt. Képzeljük csak el azt a helyzetet, hogy egy tűzszüneti megállapodás után az újjáépítésre beérkező nyugati segélyeket a Hamászon kellene keresztülfolyatni, miután világosan kiderült, hogy a korábban kapott források egy jó részét az Izrael elleni támadás előkészítésére fordították a palesztin lakosság helyzetének javítása helyett.
A fokozódó helyzet nemzetköziesítése
Mi lehetne tehát a kiút? Úgy tűnik, Berlinben tudni vélik a megoldást. A napokban jutott el újságírókhoz egy nem hivatalos német tervezet, amelyben a lehetőségeket (a fentieken túl a Gázai övezetet a Ciszjordániát irányító Palesztin Hatóság, valamint Egyiptom hatáskörébe utaló változatok is szerepelnek a tervezetben), arra jutnak, hogy a legjobb lehetőség a terület ENSZ-fennhatóság alá vonása lenne.
A jelentéstervezet szerint ez pontosabban a
„a Gázai övezet az ENSZ (és regionális partnerek) égisze alatt történő nemzetköziesítését”
jelentené. A terület pacifikálása és a humanitárius helyzet rendezése után aztán hosszabb távon a tervezet egy „gondosan megtervezett átmenetet” képzel el a palesztin önrendelkezés irányába, „ideális esetben” választások útján, valamint a megfelelő biztonsági feltételeket biztosító nemzetközi koalíció szerepvállalásával.
A tervezet szerint ez a megoldás lenne az egyetlen, amely „politikai perspektívát” képes kínálni, ugyanis sem a korábbi status quóhoz való visszatérés, sem az izraeli megszállás „politikailag nem kívánatos végkimenetel”, és sem a Palesztin Hatóság, sem Egyiptom nem tud vagy nem akar kitüntetett szerepet vállalni a helyzet megoldásában.
Tulajdonképpen tényleg nehéz elképzelni, hogy miként lehetne másképp átvágni a Gázai övezet jelentette gordiuszi csomót. Csakhogy ezt a megoldást sem lenne egyszerű tető alá hozni. Maga a német tervezet is leszögezi, hogy
„ez a forgatókönyv jelentős politikai és anyagi tőkét igényelne, valamint egy nemzetközi koalíciót, amely a biztonsági ügyekben az ENSZ mellett szerepet vállalna”.
Lefordítva ez annyit tesz, hogy a megvalósuláshoz minimálisan szükség lenne arra, hogy az Európai Unió szilárd egységet mutasson fel e megoldás támogatásában, és adott esetben aztán rengeteg pénzzel, valamint minden bizonnyal akár ENSZ-zászlók alatt tevékenykedő katonai erővel is hajlandó legyen megtámogatni elképzeléseit.
Ha ez meglenne, csak akkor lehetne egyáltalán elkezdeni mindezt keresztülverni az ENSZ döntéshozatali folyamatain, miközben a konfliktus résztvevőin kívül a regionális szereplőket, illetve a konfliktus tüzénél saját pecsenyéjüket sütögető államokat. (Elsősorban Oroszország és Kína juthat itt eszünkbe, amelyek ráadásul a Biztonsági Tanácson keresztül bármilyen közös ENSZ fellépésnek keresztbe tudnak tenni.)
Nem most van itt az ideje
Jelenleg egy ilyen közös akarat nagyon messzinek tűnik. A palesztinokat már az ENSZ szerepvállalás puszta megemlítése is feldühítette, mondván először tűzszünet kell, és csak aztán lehet bármi továbbiról szót ejteni. Az 57 muszlim tagországot tömörítő együttműködési szervezet, az Iszlám Konfencia Szervezete (OIC) is úgy foglalt állást, hogy nincs itt az ideje a Gázai övezet jövőjéről folytatott diskurzusnak, amíg el nem hallgatnak a fegyverek – azaz Izrael be nem szünteti az agressziót, ahogy azon az oldalon látják.
Ráadásul egy de facto ENSZ-kormányzást a palesztin önrendelkezési jog csorbításának is tekintenének a palesztin szervezetek, amelyek inkább azt látnák szívesen, ha a kéksisakosok csak a határok biztosítását végeznék a területen, már ha a palesztin részen is lesz egy állam, amelynek nemzetközileg elismert határai lesznek. De milyen ország lenne hajlandó katonáit egy ENSZ-misszió keretében a területre küldeni, amennyiben semmilyen befolyást nem gyakorolhat a palesztin területek kormányzására?
Elég erősnek tűnik az EU diplomáciai téren ahhoz, hogy keresztülverjen egy ilyen megoldást? Aligha. Az Unió még a tűzszünetre való egységes felszólítást sem tudta megoldani, részben éppen Magyarország ellenállása miatt, de más államok, például éppen Németország is csak a „humanitárius folyosók és szünetek” létrehozását tartotta helyesnek belevenni a közös állásfoglalásba.
Nagyon úgy tűnik, hogy maga a német külügy sem áll készen arra, hogy nyíltan beleálljon a Gázai övezet feletti ENSZ fennhatóság ötletének képviseletébe. Ez a tervezet nem egy hivatalos memorandumként lett előterjesztve, csupán egy nemhivatalos dokumentumként, nem terjesztették a külügyminiszterek tanácsa elé sem, sőt el sem küldték az összes tagállamnak. Annalena Baerbock német külügyminiszter legutóbbi, a témával kapcsolatos megszólalásában is csak annyit mondott ki, hogy „a Gázai övezet nem kerülhet megszállás alá, ideális esetben nemzetközi védelem alá helyezendő” , de az ENSZ szerepvállalását nem említette konkrétan.
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy hiába lenne egy ígéretes – és talán az egyetlen lehetséges – megoldás a gázai vérontás megállítására, ezt egyelőre senki nem meri politikailag felvállalni. Nincs más tehát hátra, mint kivárni, hogy az izraeli fegyverek, illetve az egyre súlyosbodó humanitárius katasztrófahelyzet olyan körülményeket teremtsenek, amelyek legalább azt lehetővé teszik, hogy komolyan meg lehessen vitatni ezt az elképzelést.
Az amerikai diplomácia magas szinten képviselteti magát. 
