4p
Európában is vihart kavart, hogy a könyv gyakorlatilag bebizonyítja a legbelsőbb tanácsadók véleménye alapján: a világ első számú politikai vezetője nemcsak kiszámíthatatlan, hanem egyenesen beszámíthatatlan is. London, Berlin és Párizs tehát mára nyíltan vita tárgyává tette, hogy a nyugati szövetséget lehet-e építeni egy ilyen személyiségre?
Michael Wolff amerikai író-újságíró Fire and Fury: Inside the Trump White House (Tűz és düh – Trump Fehér Háza) című könyvének előrendelt példánya a washingtoni Politics and Prose könyvesboltban. (Fotó forrása: MTI/EPA/Shawn Thew)

Elképesztő kép tárul elénk, ha rápillantunk a Nyugat vezető fővárosaira. Berlinben négy hónap óta nincsen kormány és Húsvét előtt nem is lesz. A németek 45 százaléka ráadásul már ellene van egy újabb nagykoalíciónak. Londonban papíron üzemel egy kormány, de minek? Szétesve vonaglik, nemzetközi befolyása zuhan a nulla felé.

Drámai hitelvesztés

Mindezek azonban teljesen mellékesnek tűnnek, ha rápillantunk arra a politikai válságra, amely magával ragadta Washingtont. Ezeken a hasábokon már másfél éve figyelmeztettünk, hogy Donald Trump elnökké választása esetén szét fogja verni a Republikánus Pártot. Azóta az is kiderült, hogy elnökként saját választóit is becsapja, hiszen az elmúlt hetekben fogadtatott el egy olyan adócsomagot, amely az amerikai szupergazdagoknak kedvez, a középosztályt és a roncstársadalmat pedig tovább tolja be a mocsárba.

Egy ilyen szintű hitelvesztés után érkezett az elmúlt napokban egy óriási vihart kavart oknyomozó könyv, amely Trump elnökségének titkos részleteiről szól. A Michael Wolff újságíró által jegyzett Fire and Fury: Inside the Trump White House (Tűz és harag: Trump Fehér Házának belsejében) című könyv Wolff állítása szerint több mint 200 interjú alapján készült, amiket az elmúlt másfél évben készített Trumppal, illetve az elnök belső köréhez tartozó emberekkel. Nehéz felsorolni azokat a nukleáris erejű kiszivárogtatásokat, amelyeket Wolff elénk tár, de összességében egy minden tapasztalat és koncepció nélküli elnöki politika körvonalazódik benne.

Európában is vihart kavart, hogy a könyv gyakorlatilag bebizonyítja a legbelsőbb tanácsadók véleménye alapján: a világ első számú politikai vezetője nemcsak kiszámíthatatlan, hanem egyenesen beszámíthatatlan is. Németország legtekintélyesebb konzervatív napilapja, a Frankfurter Allgemeine Zeitung a ledöbbent kontinensünk aggodalmait tükrözi vissza, amikor pont erre kérdez rá. De a vezető brit konzervatív lap, a Times of London is főoldalán kérdőjelezi meg Trump mentális állapotát. London, Berlin és Párizs tehát mára nyíltan vita tárgyává tette, hogy vajon a NATO védelmi szövetségének vezetője beszámítható-e és lehet-e építeni egy ilyen személyiségre.

Káncz Csaba

Kushner is a pácban

Wolff könyve egy másik szempontból is jelentős. Feltépi a sebet Trump veje, Jared Kushner állítólagos pénzmosó tevékenységei kapcsán. Márpedig a pénzügyi felügyelet (SEC) tavaly novemberben szövetségi nyomozást indított Kushnerrel szemben egy ügyben, amelynek keretében Trump legközelebbi rokona és tanácsadója 285 millió dolláros hitelt kapott a Deutsche Banktól. A hitelügylet mögött a gyanú szerint egy orosz oligarcha állhat.

Az SEC egy másik ügyben is vizsgálódik Kushnerrel kapcsolatban egy olyan ügy kapcsán, amely metódus hazánkban Rogán Antal miniszter és köréhez köthető. Kushner vállalata intézte ugyanis azt a letelepedésikötvény-programot, amelynek keretében 500 ezer dolláros befektetésért cserébe gazdag kínai üzletemberek százai kaptak lehetőséget arra, hogy letelepedjenek az Egyesült Államokban.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
Makro / Külgazdaság Jászai Gellért új üzleteket szimatol
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:10
Az iráni háború által fenyegetett Egyesült Arab Emírségekben tárgyalt a magyar hadiipar egyik vezetője.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért zsarolhatta meg az MNB volt alelnöke az Erste vezérét
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:03
Simor András megkritizálta a Matolcsy György vezette jegybankot, ezért kellett mennie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG