A keleti partnerség 10 éves fennállása alkalmából rendezett külügyminiszteri találkozó résztvevő 2109. május 13-án. Fotó: Európai Unió sajtószolgálata.

Szép csendesen elment a világ az EU keleti partnerség múlt heti, 10 éves fennállást ünneplő külügyminiszteri találkozója mellett. Az ülésén az uniós tagállamok külügyminiszterei és a keleti partnerség hat országának (Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Moldovai Köztársaság, Örményország és Ukrajna) külügyminiszterei, valamint a régióban tevékeny legfontosabb érdekelt felek ültek tárgyalóasztalhoz.

Az EU részéről nincs lelkesedés a hat posztszovjet állam csatlakozása ügyében – fogyasztói és egyéb anyagi szívességeket tesznek, de egyértelmű közelítés nem várható. Valóban, különböző mértékben, de minden keleti partnernél gond van a demokratizálódással, a reformokkal és főként a korrupcióval, amely még a kiemelten kezelt és bőkezűen támogatott Ukrajnában is súlyos probléma.

Brüsszel és Moszkva között, a senkiföldjén

A tanácskozás végén a záróközleményt csak az EU külügyi főnöke, Federica Mogherini írta alá. Azerbajdzsán nem volt hajlandó jóváhagyni, mivel az nem tért ki az ország területi integritására, márpedig a befagyott hegyi-karabahi válság miatt alig van kapcsolat Baku és Jereván között.  Grúzia és Ukrajna is elégedetlenségét fejezte ki, mivel a közlemény nem ismerte el a partnerek „európai aspirációit”.  Nos, egy évtized után úgy tűnik, hogy a partnerségben részt vevő államok inkább kétoldalú kapcsolatok fejlesztésével jutottak előrébb, és a partnerség nem sokat hozott a konyhára.

A legfontosabb kihívás mégis az EU és Moszkva közötti kapcsolatok erőteljes, hosszú időre prognosztizálható lehűlése, amely az egész keleti szomszédsági politikát meghatározza. Az energiabiztonságtól a régió és Európa általános biztonságáig kihívások sora feltételezi a párbeszédet az EU és Oroszország között. Márpedig a partnerség országai egyre inkább a NATO és Moszkva közötti geopolitikai verseny terepasztalává alakulnak.

A Nyugatnak fontos lenne Moszkvával jó kapcsolatokat ápolni, Oroszország ugyanakkor nehezen mond le a volt Szovjetunió területeiről - de minthogy elfoglalni nem tud mindent, „aláaknázta”, destabilizálta ezek nagy részét.  Példák erre Transznisztria, Hegyi-Karabah, valamint Grúzia befagyott területi konfliktusai. Mivel Brüsszel destabilizált államokkal nem tud érdemben tárgyalni, az EU nem terjeszkedhetett ebbe az irányba. Ebben a helyzetben, pláne a Krím elfoglalása után nehéz mit tenni, hiszen az egyoldalú agresszió elfogadhatatlan, de arra sem lehet várni, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba.

Moszkva dezinformációs kampánya

E sorok írója tegnap részt vett a keleti partnerséggel foglalkozó konferencián az EU Bizottság budapesti képviseletén. Az előadók főként a Moszkvából kiinduló hibrid háború információs aspektusát tárták a hallgatóság elé, amelyet szerintük térségünk idősebb lakói még a szovjet korszakból jól ismernek.

A grúz biztonságpolitikai szakértő, Levan Dolidze – hazánkban is ismert – módszerekre hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint a Kreml az országában az információs hadviselés keretében aláássa a polgárok bizalmat az euróatlanti integrációban és démonizálja a civil szervezeteket. Dolidze szerint az EU sajnos nem óhajtja teljes jogú tagként befogadni hazáját.

Káncz Csaba

Cornel Ciurea moldovai politológus kifejtette, hogy országa csak a 2014-es krími annexiót követően kezdett érdemben foglalkozni a Moszkvából áramló hamis hírekkel (fake news). Mindazonáltal Ciurea szerint hazájában a mindent átszövő korrupció és az oligarchák teljhatalma nagyobb veszélyt jelent, mint a Kreml machinációi. Letargikus véleménye szerint a moldovai politikai elit még a hamis hírek elleni kampányt is belpolitikai célokra használja fel.

Yevhen Fedchenko ukrán média-szakértő elmondta, hogy az orosz hamis hírek teljesen hamis narratívába illeszkednek. Ilyen hazug narratíva a külföld felé például az ukrán fasizmus feléledése, amelyet bunkósbotként a Kreml az 1990-es évek elején már a balti országok függetlenedési törekvései során bevetett. Szerinte Moszkva mára a teljes orosz média-piacot fegyverként használja, miközben ukrán újságírókat vesz meg, hogy hihetőbben tudja terjeszteni hazájában a propagandát.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)