2p

A szerb kormány szerény kedvezményekkel próbál az idősek kedvében járni, ám a közgazdászok szerint bőven elveszi a másik kezével azt, amit az egyikkel ad.

A szerbiai nyugdíj- és rokkantbiztosítási alap 16 vállalattal írt alá megállapodást arról, hogy csatlakoznak az „újgenerációs nyugdíjaskártyák” elfogadóhelyeihez – derül ki a vajdasági Szabad Magyar Szó kedvezménykártyáról szóló cikkeiből. A cégek között van az ország olajvállalata, a NIS és a Putevi Srbije közúti szolgáltató cég is. 

A szerb pénzügyminisztérium adatai szerint szeptember közepéig 870 ezer nyugdíjas igényelte a kártyát. A NIS pedig vállalta, hogy a nyugdíjaskártyát felmutatók literenként egy és három dinár (3, illetve 10 forint) kedvezményt kapnak tankoláskor az üzemanyag fajtájától függően. A Putevi Srbije 3 százalékos engedményt ad az autópályadíjakból.

Spórolni lehet a nyugdíjaskártyával Szerbiában. Fotó: Depositphotos
Spórolni lehet a nyugdíjaskártyával Szerbiában. Fotó: Depositphotos

Eközben bővítették a Bolja Cena (jobb ár) programba bevont áruk körét is. Ebben a kormány az áruházláncokkal megállapodva kedvezményt ad immáron több mint 30 élelmiszer és más fogyasztási cikk árából. A burgonya, a sajt, a csirkehús, a szalámi, az üdítőitalok, a kávé, a pelenka, a vécépapír és más termékek mellé felsorakozott egyebek mellett a liszt, a margarin, a bab, a hagyma és a káposzta. Ezek árából 30-300 forintnak megfelelő összeget lehet megspórolni.

A gyógyszerek terén viszont rossz helyzetben vannak Szerbia lakói. Összesen 77 gyógyszer és gyógyászati segédeszköz szerepel a közösségi médiában tejedő hiánycikklistán. Slavica Plavsic tüdőgyógyász szerint, akiknek van pénzük, azok külföldről beszerzik a gyógyszereiket, akiknek nincs, azok egyre betegebbek lesznek.

Közgazdászok ugyanakkor bírálják a szerb kormányt azért, hogy az árkedvezmények formájában osztogatással próbálja kedvező színben feltüntetni magát. Valójában a lépések növelik a termelők és a kereskedők költségeit, ami erősíteni fogja az inflációt. Emellett elmúlt évek 50-80 százalékos drágulásait nem kompenzálják a kedvezmények.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Belgiumban palesztin szülők gyermekeitől vonták meg az állampolgárságot
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 18:17
Augusztus óta több tucat belga önkormányzat kapott levelet az idegenrendészeti hivataltól, amelyben arra kérik őket, hogy vonják meg a belga állampolgárságot a Belgiumban palesztin szülőktől született gyermekektől - tudta meg a L'Echo című, francia nyelvű belga napilap az idegenrendészettől.
Makro / Külgazdaság Még Putyin is meglepődött, hány külföldi cég jelent meg az orosz piacon
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 17:24
Közel másfélezerrel nőtt az Oroszországban működő külföldi vállalatok száma 2022 március elejétől idén novemberig - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön a VTB bank Oroszország hív! elnevezésű moszkvai fórumán.
Makro / Külgazdaság Dánia rábólintott a Korán elégetését is betiltó törvényjavaslatra
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 16:06
Dániában a parlament csütörtökön jóváhagyta a fontos vallási tartalommal bíró szövegek - köztük az iszlám szent könyv, a Korán - meggyalázását tiltó törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Durván kifakadtak az EP-képviselők Orbán Viktorra
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 15:38
Kifakadtak, és nem tettek lakatot a szájukra az EP-képviselők, amikor megbírálták Orbán Viktort. 
Makro / Külgazdaság Ausztria nem talált Hamász-érintettséget a palesztinoknak nyújtott segélyeinél
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 15:16
Ausztria azt közölte, hogy véget vet a palesztinoknak nyújtott segélyek felfüggesztésének, mivel a felülvizsgálat nem talált arra utaló jelet, hogy a pénzeszközöket terrorizmus finanszírozására vagy előmozdítására használták volna fel.
Makro / Külgazdaság Visszasettenkedett az orosz piacra az Adidas
Elek Lenke | 2023. december 7. 15:01
A nyugati márkák fokozatosan visszatérnek a moszkvai áruházak polcaira – erről már több helyütt lehetett olvasni a világsajtóban. Most arról ad hírt az egyik legtekintélyesebb orosz gazdasági online napilap, a Kommerszant, hogy az Adidas és a Reebok egy másik forgalmazón keresztül talált utat Oroszországba.
Makro / Külgazdaság Aggódhat Zelenszkij, minden eddiginél kevesebben támogatnák a kijevi kormányt
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 14:18
Az ukrajnai háború 2022-es kitörése óta minden eddiginél kevesebb ígéret született a nyugati államok részéről a kijevi kormány további támogatására - jelentette be a németországi székhelyű Kieli Világgazdasági Intézet (IFW Kiel) csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Ukrajna: már közel 20 000 ukrán gyermeket deportáltak
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 13:37
Az ukrán parlament emberi jogi biztosa azt mondta, hogy az Oroszország által kitoloncolt ukrán gyermekek hivatalosan megerősített száma már meghaladja a 19 540-et.
Makro / Külgazdaság Európa élmezőnyében találta magát a magyar GDP
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 12:45
Csökkent negyedéves bázison az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Brutális csata folyik Gázában
Privátbankár.hu | 2023. december 7. 11:20
Izrael a Gázai övezet számos pontján harcol a Hamász palesztin terrorszervezettel az ellenük folytatott háború hatvanegyedik napján - jelentette a helyi média csütörtökön.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG