3p

Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg sikerül elkerülni, hogy az utóbbi hetek bankcsődjei globális bankválsággá fajuljanak.

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics pénteken bemutatott tanulmányában kiemeli, hogy a bankválságok rendszerint "keményen odacsapnak" a reálgazdasági kibocsátásnak - elsősorban a hitelezési kondíciók erőteljes szigorodása miatt -, és tartós károkat okozhatnak: egyes esetekben hosszú távon 5-10 százalékkal is csökkenthetik a megtermelt hazai összterméket.

Ezúttal most nem üt be a krach? Fotó: Depositphotos
Ezúttal most nem üt be a krach? Fotó: Depositphotos

2008 óta nem láttunk hasonlót?

A ház szerint az utóbbi napok amerikai bankcsődjeit komoly fejleménynek kell tekinteni. Az Oxford Economics közölte: számításai alapján a Silicon Valley Bank (SVB) és két kisebb pénzintézet csődje több mint 300 milliárd dollárnyi banki eszközállományt érint, és ez - a 2008-as globális pénzügyi válság hatásaitól eltekintve - az utóbbi negyven év legnagyobb összege.

 Ráadásul a stresszhelyzet jelei még mindig láthatók, különösen a kisebb amerikai bankok körében, de még olyan nagybankok esetében is, mint a Crédit Suisse, amely a minap kénytelen volt likviditási támogatást kérni a svájci jegybanktól.

Az Oxford Economics hangsúlyozza, hogy a globális bankszektorban kialakult feszültségeknek komoly átárazó hatásai voltak a piacokon, és a rövid távú kamatvárakozások is markánsan módosultak: a ház számítási módszertana alapján a részvényárfolyamok globális átlagban 5 százalékkal estek az elmúlt héten, az amerikai adósságpiaci hozamok 100 bázisponttal, az euróövezeti és a brit hozamok 60 bázisponttal csökkentek a kétévi irányadó lejáratra.

Egy héttel ezelőtt a piaci szereplők azt valószínűsítették, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve 5,50 százalék környékére emeli kamatát 2023 végéig, mára a piaci szereplők jóval alacsonyabb, 4,00 százalékos Fed-alapkamattal számolnak az év végére - áll az Oxford Economics pénteki helyzetértékelésében. A ház felteszi azt a kérdést, hogy indokolt-e az ilyen drasztikus átárazódás.

 Válaszként a cég londoni elemzői kiemelik:

 alapeseti előrejelzésük az, hogy a bankválságot ezúttal sikerül elkerülni, de még akkor sem meglepő az árazások átrendeződése, ha csak a bankválság puszta lehetőségének kockázata van jelen, mivel a történelmi távlatú bizonyítékok arra vallanak, hogy ezek a válságok erőteljes hatást gyakorolnak a gazdasági növekedésre.

Így tehát ha a modális növekedési előrejelzések nem is változnak, nőtt egy nagy negatív hatás valószínűsége - áll az Oxford Economics pénteki elemzésében. A ház saját fejlesztésű világgazdasági előrejelzési modellje alapján elkészített egy negatív forgatókönyvet is, amelyben az szerepel, hogy ha a globális tőzsdei árfolyamok a kockázati átárazódások nyomán 25 százalékkal zuhannának, és ezt meredek ingatlanpiaci árzuhanás, a hitelpiaci kondíciók szigorodása és a dollár rövid távú erősödése kíséri, az már elég lenne ahhoz, hogy a világgazdasági növekedés az idén és jövőre leálljon.

E forgatókönyv alapján azok a gazdaságok járnának a legrosszabbul, amelyekben a leginkább túlértékeltek az egyes befektetési eszközök, és amelyek viszonylag nagyobb mértékben függnek a banki finanszírozástól. Az Oxford Economics modellje szerint e kategóriába elsősorban az európai gazdaságok tartoznak.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG