Míg Európát jelenleg az foglalkoztatja, képes lesz-e orosz gáz nélkül kihúzni az előttünk álló telet, Oroszország számára gazdasági szempontból az a fő dilemma, hogy tudja-e majd pótolni az európai vevőket az energiahordozók exportjában.
Szabadulás a függőségből
Ez a kérdés azután merült fel, hogy Brüsszel – válaszul a Kreml Ukrajna elleni háborújára – szankciókat vetett ki energiahordozóik egy részére. Az orosz szén kitiltásáról már áprilisban döntöttek az uniós tagállamok augusztus elsejei hatállyal, az orosz kőolaj kitiltásáról pedig május végén határoztak – év végéig az olajexport mintegy 90 százalékát „blokkolják”, ezt követően csak vezetéken érkezhet a fekete arany az EU-ba (a vezetékes olaj ugyanis ideiglenesen felmentést kapott az embargó alól, főleg a magyar kormány tiltakozása miatt).
Az orosz gáz kitiltása az EU-ból egyelőre nincs napirenden, mivel számos ország még függ tőle.
A problémát most még az okozza, hogy Oroszország tekert egyet a gázcsapon: technikai okokra hivatkozva, de nyilvánvalóan politikai megfontolásból fokozatosan csökkenti az Északi Áramlaton keresztül Európába érkező gáz mennyiségét.
A közép- és hosszútávú cél azonban a gáz esetében is az orosz függőség megszüntetése.
A folyamat már megindult: Németország például tavaly még földgázigényének 55 százalékát fedezte orosz forrásból, idén tavaszra 35 százalékra csökkentette ezt az arányt, 2024 nyaráig pedig 10 százalékra redukálná azt.
Mindez nagyon fog fájni Oroszországnak, hiszen legfontosabb ügyfeleit veszíti el: az orosz energiahordozók legnagyobb vevője ugyanis továbbra is az EU. Az ukrajnai orosz invázió kezdete, február 24-e utáni két hónapban Oroszország összesen 58 milliárd euró értékben exportált fosszilis energiahordozókat – kőolajat, földgázt és szenet –, amelynek 70 százalékát az EU importálta mintegy 39 milliárd euró értékben.
A kínai szál
De ki tudja-e váltani az EU-t, mint vevőt például Kína?
Az olajexportban még relatív kedvező a helyzet Moszkva szempontjából.
Az orosz-kínai olajkereskedelem már csaknem két évtizede virágzik, Kína és India pedig csaknem annyival több olajat vett Oroszországtól a háború kitörése óta, mint amennyivel csökkentek az európai szállítások júniusig. A tankereken exportált orosz olaj több mint felét már ez a két ország „szívja fel”, derül ki a Die Welt elemzéséből.
Sőt, májusban és júniusban már Oroszország volt Kína legnagyobb olaj-beszállítója, megelőzve Szaúd-Arábiát. A távol-keleti ország kihasználta, hogy az orosz olaj hónapok óta hordónként mintegy 30 dollárral olcsóbb az európai Brentnél.
A gázexportban viszont Kína sokáig nem fogja tudni helyettesíteni az EU-t – és ha majd mégis tudná, ahhoz is minimum tíz év kell, állítja a német lap.
Ami az aktuális számokat illeti, a Gazprom az idei első hét hónapban az előző év azonos időszakához képest mintegy harmadával (34,7 százalékkal, 40 milliárd köbméterrel) kevesebb gázt szállított „a távolabbi külföldre”, elsősorban az EU-ba, amely 31 százalékkal vágta vissza a behozatalát. Az exportált gáz mennyisége még így is 75,3 milliárd köbméterre rúgott, ami az évi német fogyasztás mintegy 80 százaléka.
Bár a Kínába irányuló orosz export ugyanezen időszakban jelentősen, mintegy 60 százalékkal nőtt, még így is eltörpül az uniós kivitel mellett.
Míg a távol-keleti országba 10,4 milliárd köbméter gázt adott el tavaly az orosz cég, addig az EU-ba 155 milliárd köbmétert és ennek köszönhette rekordmértékű, 29 milliárd dolláros nyereségét.
„Kína sosem fogja pótolni az európai piacot (a gázexportban)”, mondta a Die Weltnek Michail Krutichin, egy moszkvai energiaügyi tanácsadó cég, a RusEnergy partnere.
Az EU tehát egyelőre még a gyökeresen új politikai körülmények között is az oroszok első számú „fejőstehene“ maradt – a mennyiség csökkenését ugyanis kompenzálta az ár megugrása (Európában a gáz átlagban minimum háromszor drágább volt az első félévben a tavalyi első félévhez képest).
Azt ugyanakkor senki sem tudja megmondani, hogy jövőre is marad-e a magas ár, különösen, ha globális recesszió jön, mondta a közelmúltban Oleg Vjugin, az orosz pénzügyi világ egyik legismertebb személye.
Ráadásul – ahogy jeleztük is – Brüsszel radikálisan le akarja építeni függőségét az orosz gáztól: 2025-ig a tavalyi 175 milliárdról 100 milliárd köbméterre mérséklődhet az EU-ba és Törökországba exportált gáz mennyisége a BKS moszkvai befektetési társaság szerint.
Nem tudják átterelni
Logikusnak tűnik, hogy az így megmaradó mennyiséget olyan nagy piacokra „küldjék át”, mint Kína, ez azonban nem olyan egyszerű az infrastruktúra miatt.
„Oroszország nem tudja csak úgy átirányítani Keletre az Európának szánt gázt”, véli Walter Boltz energiaügyi tanácsadó.
A távol-keleti ország csak 2014-ben kötötte első szerződését Oroszországgal, amelyben évi 38 milliárd köbméter gáz szállításáról állapodtak meg 30 évre. A Gazprom ezért építette a Power of Siberia gázvezetéket, amely 2025-től üzemelhet teljes kapacitással. Idén további évi 10 milliárd köbméter gáz szállításáról állapodtak meg Szahalin-szigetről, de ehhez még meg kell építeni egy vezetéket. Tehát az Oroszországot Kínával összekötő gázvezetékrendszer még kezdeti fázisban van (az orosz-európai hálózat viszont jól ki van építve).
A fő probléma azonban a német lap szerint az, hogy a Gazprom az elmúlt másfél évtizedben túlságosan a vezetékes exportra koncentrált – a szovjet időkből örökölt vezetékhálózatot használta tovább a régi, stabilnak tűnő európai kapcsolatokra építve –, nem fordított elég energiát a tankereken szállított cseppfolyósított földgázra, az LNG-re, és ezért nem tud kiszolgálni más ázsiai piacokat.
Ráadásul annak érdekében, hogy Moszkva ne tudja behozni lemaradását, az EU az ehhez szükséges technológia-transzfert is embargóval sújtotta, ami miatt a Gazprom már feladta egy LNG-létesítmény építési tervét a Balti-tengeren.
A problémát az orosz kormány is érzékeli. Michail Mischustin orosz miniszterelnök július végén például azt mondta: Oroszországnak ki kell építenie az LNG-infrastruktúrát, hogy könnyebben mozgassa a nyersanyagokat és szerezzen új piacokat.
A kevés, már létező LNG-létesítményt kivétel nélkül nemzetközi partnerek bevonásával építették. Ilyen például a Szahalin szigetén lévő üzem, ahol évi 9,6 millió tonna – 13,2 milliárd köbméter – LNG-t állítanak elő és „pakolnak be” a hajókra.
Tíz év – minimum
Mindezek miatt az orosz gázexportnak jelenleg kevesebb mint 10 százaléka LNG. Walter Boltz szerint a realitásokat figyelembe véve az 50-50 százalékos arány jobb lenne Oroszország számára, és ebbe az irányba lesz majd kénytelen fejlődni.
Az ehhez szükséges LNG-kapacitások kiépítése azonban minimum 10 évig tartana, még szankciók nélkül is.
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint pedig minimum ugyanennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy a Gazprom ugyanannyi gázt (155 milliárd köbméter) szállítson évente az ázsiai piacokra, mint amennyit tavaly szállított az EU-ba.
Hazai és uniós forrásokból, illetve magántőke bevonásával valósulhat meg. 
