Egy új kutatás szerint napjainkban huszonöt ország - ahol a világ lakosságának egynegyede él -, rendkívüli vízhiánnyal szembesül. Az öt legsúlyosabban érintett ország Bahrein, Omán, Kuvait, Libanon és Ciprus – tehát három közülük az Arab-öbölben található.

„Az ilyen szintű vízhiány az emberek életét, munkahelyét, élelmezés- és energiabiztonságát veszélyezteti. A víz központi szerepet játszik nemcsak a növénytermesztésben és az állattenyésztésben, de az elektromos áram termelésében, az emberi egészség megőrzésében, a méltányos társadalmak előmozdításában és a világ éghajlati céljainak elérésében. Jobb vízgazdálkodás nélkül a népességnövekedés, a gazdasági fejlődés és az éghajlatváltozás súlyosbíthatja a vízterhelést” – állítják a jelentés szerzői.

Sótalanítási kihívások

Az Öböl-menti arab országokban a tengervizet már évtizedek óta sótalanítják, a Perzsa-öböl környékén mintegy 850 sótalanító üzem működik, 10 közülük Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben. Az eljárás során keletkező sóoldat visszatáplálása azonban egyre jobban veszélyezteti a tengeri ökoszisztémát. Valóban, a Perzsa-öböl vizének sótartalma már másfélszerese a 15 évvel ezelőtti szintnek, míg a víz hőmérsékletet 2 Celsius fokkal magasabb, mint két évtizede.

De a népesség növekedése, a mezőgazdasági kereslet, az éghajlatváltozás és a geopolitikai kockázatok egyre növelik a sótalanított víz iránti keresletet. Mivel a vízfelhasználás mintegy 70 százalékáért a mezőgazdaság a felelős, a vízhiány az élelmiszerellátást is veszélyezteti.

A Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetének 2022-es jelentése megjegyezte, hogy Kuvait vízellátásának 90 százalékát, Omán 86 százalékát, Szaúd-Arábia 70 százalékát és az Egyesült Arab Emírségek 42 százalékát a sótalanított víz teszi ki. Tekintettel arra, hogy az energiaigényes sótalanító üzemek elsősorban földgázból vagy folyékony tüzelőanyagból előállított villamos energiával működnek, a növekvő sótalanító kapacitás még nagyobb kihívást jelent a szén-dioxid-kibocsátás szabályozása terén.

A víz dinamikája Iránban

Miközben a perzsa állam a globális édesvíz-készletek csupán 0,3 százalékával rendelkezik, lakossága a világ népességének 1 százalékát adja. Ráadásul masszívan túlfogyasztja a vizet, amelynek fő felelőse a mezőgazdaság. Ez az ágazat 92 százalékát használja föl a víznek és a gondozatlan öntözőrendszer miatt mindezt csupán 30 százalékos hatékonysággal.  Mindennek tetejébe az egész országban futótűz-szerűen terjed az olyan víz-intenzív haszonnövény termesztése, mint a rizs.

Kaveh Madani, a Nyugatra menekült volt környezetvédelmi államtitkár két évvel ezelőtti interjújában kiemelte, hogy „Irán és a Közel-Kelet nagy része – gyakorlatilag vízcsődben van”. Nem véletlen, hogy az ilyen szintű sérülékenységre felfigyeltek már az amerikai katonai tervezők is - egy 2017-es átfogó jelentés szerint „az 1979-es iráni forradalom óta az ország egy főre jutó fenntartható vízkínálata több, mint a felével esett.  

Az apadó vízszint az elmúlt hónapokban tiltakozásokat váltott ki a déli Szisztán és Beludzsisztán tartományban. A régiót aszály és fokozódó porviharok, valamint áramkimaradások sújtották – a világ második legnagyobb gázkészletével rendelkező országban. Augusztus 2-án, amikor a magas hőmérséklet megterhelte Irán elektromos hálózatát, a hatóságok kétnapos vészleállást rendeltek el. A helyzet várhatóan nem javul, mivel Irán az északi félteke nagy részét sújtó rendkívüli hőségtől szenved.

Mit mond az IEA?

Fontos kiemelni, hogy a víz és az energia problémaköre összekapcsolódik. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint a víz „az energiaellátás szinte minden aspektusához nélkülözhetetlen”, és a globális energiarendszer 2021-ben „a globális édesvíz-kivétel nagyjából 10 százalékát” használta fel. Vízre van szükség a hőerőművek hűtéséhez, Irán esetében a busheri atomerőműéhez.

Annak ellenére, hogy egyes közel-keleti országok erőfeszítéseket tesznek a vízterhelés csökkentésére - például a kombinált ciklusú erőművekre váltanak át, vagy levegőt használnak a hűtésre -, az egyetlen tartós megoldás a tiszta energiára való átállás. „Ha nem csökkentik a globális üvegházhatású gázok kibocsátását, és a fosszilis tüzelésű hőerőművek továbbra is működnek a régióban, a szénerőművek mintegy 32 százaléka, a gázerőművek 15 százaléka és az olajerőművek 9 százaléka jelentős mértékben szárazabb éghajlattal szembesülne, ami még nagyobb hatással lenne a hűtővíz elérhetőségére” – állapították meg az IEA elemzői.

Az IEA elemzői a közelmúltban azt írták, hogy 1980 és 2022 között a hőmérséklet a Közel-Keleten és Észak-Afrikában évtizedenként 0,46 Celsius-fokkal emelkedett, ami jóval meghaladja a 0,18 fokos világátlagot. „A csapadékviszonyok is jelentősen megváltoztak, súlyosbítva a vízhiányt a régió egyes országaiban: 2022-ben Marokkóban és 2023-ban Tunéziában az aszályok, 2022-ben pedig az intenzív áradások okoztak az Egyesült Arab Emírségekben, Iránban, Szaúd-Arábiában, Katarban, Ománban és Jemenben jelentős károkat” – tették hozzá.

Jön a COP28

Az Egyesült Arab Emírségekben novemberben az ENSz Klímaváltozási Konferenciájának, a COP28-nak a napirendjén szereplő témák között kiemelten szerepel az élelmiszer, a mezőgazdaság és a víz. Az élelmezés- és vízbiztonság elválaszthatatlanul összefügg, és a globális felmelegedés hatása veszélyt jelent az emberi, állati, valamint a tengeri életre.

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem nemcsak az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését igényli, hanem a Föld ökoszisztémájának megőrzését is, hiszen víz nélkül nem létezhet élet.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)