Ekkora árok még nem volt Európa közepén

Fotó: MTI/AP/Pétrosz Karadjiász

Amíg a meghosszabbított második mentőcsomagot tárgyalták, még úgy-ahogy megvolt mindenkiben a hajlandóság, hogy fizessen, bár a német politikai körök már akkor is megosztottak voltak. Ez azonban érthető, miután Németország viseli a költségek legnagyobb részét. A végére azonban mindenki látta, hogy Ciprasz görög miniszterelnök lóvá teszi őket, hagyja kifutni a mentőprogramot és népszavazást ír ki, ekkor sokan megelégelték a dolgot, és úgy döntöttek, egy ilyen renitensnek nem adnának többet.

Az ellenzők

Így először az eurózónán belül alakult ki két tábor. A legfőbb tényező, Németország egyértelműen a szigorúakhoz pártolt, miután Angela Merkel is belátta, hogy a szimpla jóindulat kevés egy olyan partnerrel szemben, aki ezzel visszaél. Ezzel el is dőlt, hogy a görög kormány rendkívül szigorú feltételekre számíthat a továbbiakban, hisz Németország nélkül nincs semmilyen program.

Németország mellé felsorakozott a hasonló fejlettségű Ausztria, Hollandia és Finnország. Ugyancsak betelt a pohár Szlovákia, Litvánia és Lettország esetében, teljesen érthetően: ezek az országok fegyelmezett gazdaságpolitikával érték el, hogy az eurózónába kerülhessenek, ugyanakkor mint az egykori keleti tömb tagjainak, életszínvonaluk még jóval a görög alatt van, miközben gazdasági teljesítményük már eléri a görög szintet.

A támogatók

Érdekes módon a harmadik balti állam, Észtország nem osztotta véleményüket. Ennek csak találgatni lehet az okát. Kétségkívül az ország csak egymillió lakosú, tehát viszonylag kis összeg jut rá a görög csomagból, ugyanakkor életszínvonala a legmagasabb a balti országok közül. Talán az orosz fenyegetést is ők érzik a legnagyobbnak, így összességében több áldozatot hoznának Európa és az eurózóna stabilitásáért.

A Görögországot mindenképp az eurózónában tartani szándékozók ugyanakkor döntően a délebbi tagállamok. Portugália, Spanyolország és Olaszország helyzete annyiban érthető, hogy ha sokkal kisebb mértékben is, de a göröghöz hasonló gazdasági és politikai helyzetben vannak. Ugyan stabilizálták magukat a saját programjaikkal, de megmaradt a viszonylag magas munkanélküliség és az ugyancsak magas adósságállomány. Az eurózóna esetleges szétesése nekik óriási életszínvonal esést okozna, ugyanakkor ők is félnek a náluk felbukkanó szélsőséges, Sziriza-szerű politikai erőktől.

A mérleg nyelve

A legérdekesebb azonban Franciaország esete, amely egyrészt az eurózóna második legnagyobb gazdasága, meglehetősen fejlett is, ugyanakkor küzd a mediterrán országokra jellemző gondokkal is. Mondhatni egyszerre északi is meg déli is (kétségkívül földrajzilag is a kettő között van). Ebből a kettősségből meríti az ország elnöke, Hollande azt a súlyos felelősségérzetet, amellyel mindenáron megoldást szeretne találni Európa problémáira.

A franciák ezért elkeseredetten küzdöttek a tárgyalások továbbvitele, a Grexit mindenáron való elkerülése mellett. Azt persze ők is belátták, hogy a bizalom elfogyott, szigorúságra van szükség, és talán jól is jött nekik, hogy a szigort az északiak magukra vállalták. A francia elszántságot az is növelhette, hogy a kormány jól láthatóan retteg a szélsőjobbtól, az újabb Le Pen generációtól. Nem szabad elfelejteni, hogy nem is olyan rég volt olyan elnökválasztás, ahol a Le Pen „nagypapa” ijesztően közel volt az elnöki székhez. A görög ügyben talán könnyebbséget jelentett volna, ha Sarkozy elnök még egy ciklust kitölthet, ő most valószínűleg nagy határozottsággal, a jobboldallal a háta mögött tudott volna fellépni.

A külső héj

Végül nézzük, mi zajlik az eurózónán kívül. Nagy-Britannia mereven elzárkózik a görögök támogatásától, teljesen érthetően. Ott most EU ellenes a politikai kurzus, és a görög ügy kifejezetten jól jön nekik érveik alátámasztásához. A másik harsány ellenző Csehország, ők is megtagadják a fizetést. Ez megintcsak teljesen logikus: Csehország nem élvezi az eurózóna előnyeit, miért vállajon részt a terheiből? Ráadásul ugyanolyan fegyelmezett, stabil országról van szó, mint német és orsztrák szomszédai, vagy a vele még nemrég egy országot alkotó Szlovákia.

A lengyelek helyzete egész más. Miután korábbi miniszterelnökük, Donald Tusk hozta létre tulajdonképpen a megegyezést, miután addig nem engedte el a feleket, amíg nem találnak megoldást, így országa nem fordíthat annak hátat. Hazánk még nem nyilatkozott, bár múlt héten a miniszterelnök szolidaritását fejezte ki a görögökkel.

A kérdés ugyanakkor még nyitott, hisz megvan a megegyezés, de csak arról, hogy lesz mentőprogram. Hogy az ehhez szükséges töméntelen pénzt ki és milyen forrásból adja össze, az még nyitott kérdés