Svájc vezető egyetemének (ETH) biztonságpolitikai intézete nemrég tette közzé az idei globális kitekintését. Michael Haas tanulmánya jól elkapja azokat a dilemmákat, amellyel Washington katonai tervezői manapság szembesülnek.
Nem úgy van most, mint volt régen
Haas szerint amióta az Egyesült Államok és szövetségesei felismerték az információs forradalom katonai jelentőségét az 1970-es évek végén, a Nyugat jelentős technológiai előnyre tett szert versenytársaival szemben. A cirkáló-rakétékkal, precíziós bombákkal és lopakodó vadászgépekkel felszerelt nyugati haderők két évtizede megkérdőjelezhetetlen technológiai fölényre tettek szert. Az 1991-es Öböl-háború ezt az egész világ számára nyilvánvalóvá tette és egyben sokkot okozott Moszkvában, valamint Pekingben.
Az idők azonban változnak, elég legyen csupán arra utalni, hogy míg 1991-ben Kína a világ GDP-jének 4 százalékát állította elő, addig ma már a 19 százalékát. Haas felhívja a figyelmet arra, hogy a katonailag fölhasználható új generációs technológiák egyre gyakrabban a civil K+F világából érkeznek és a versenytársak számára is viszonylag szabadon hozzáférhetők. Ide számítanak olyan területek, mint a bio-, a nano- és a kvantumtechnológia, valamint a robotika, a mesterséges intelligencia (AI), a kiterjesztett valóság (augmented reality) és az adat-tudomány (Big Data). Ahol a piaci mechanizmusok nem segítenek tovább, ott az ipari kémkedés jön be a képbe.
A tajvani kérdés 1996-ban és most
A kínai államkapitalizmus esetében ráadásul a katonai- és civil struktúrák szoros együttműködésben dolgoznak. Valóban, Washington értelmezésében a 2017-ben bevezetett kínai hírszerzési törvény minden kínai állampolgár és cég kötelességévé teszi, hogy bárhol a világon segítse a titkosszolgálat tevékenységét. Nem véletlenül vezetett be a Trump kormányzat magasabb szintű védelmet a nemzetbiztonságilag érzékeny tudásbázisra vonatkozóan.
Haas kiemeli, hogy egy 1996-os incidens a Tajvani-szorosban nyilvánvalóvá tette Peking számára: tehetetlen lenne az amerikai haditengerészet képességeivel szemben. Azóta azonban 750 százalékkal növekedett a kínai katonai költségvetés és orosz légvédelmi rendszerrel, valamint rövid- és középhatótávolságú rakétákkal készülnek egy esetleges összecsapásra Tajvan körül. Egy 2017-es Rand Corporation tanulmány aztán már arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai légierőnek tízszer akkora erőt kellene bevetnie Tajvan sikeres védelmében, mint 1996-ban. Ez bizony olyan sérülékeny európai térség számára, mint a Baltikum, is komoly figyelmeztetésként szolgál.
A mesterséges intelligencia bűvöletében
Az AI körüli politikai felhajtás Washingtonban és Pekingben azzal is összefügg, hogy a verseny győztese komoly katonai előnyre tehet szert. Az AI nemcsak vezető nélküli autókat irányít, hanem ugyanaz a technológia bevethető drón-rajok szinkronizálására, kém-drónok felvételeinek kielemzésére és önjáró hadihajók irányítására. Ha Kína nyeri a versenyt, akkor a Dél-kínai-tengeren az úgynevezett hozzáférést akadályozó (Anti-Access/Area Denial – A2/AD) rendszereit AI technológiákkal megerősítve képes lenne az amerikai haditengerészet képességei fölé nőnie, amely egyben megkérdőjelezné a térség szövetségi rendszereit.
Ahogyan a Brookings Institution nevű agytröszt tavaly novemberben fogalmazott: „Az elkövetkező évtizedben az AI és a geopolitika szorosan fog egymáshoz kapcsolódni. Ennek oka az, hogy a geopolitika nagyban múlik olyan a tényezőkön, amiket a mesterséges intelligencia forradalmian megujít a közeljövőben. A technológiai előnyszerzés tárháza milliónyi új lehetőséggel fog bővülni, illetve alapjaiban fog megváltozni a nemzetbiztonsági gondolkodás, és a modern hadseregről alkotott elképzelések is. Azok az országok, amelyek sikeresen becsatornázzák az AI vívmányait, mind gazdasági fejlődés-, mind nemzetbiztonság szempontjából jobb helyzetbe fognak kerülni, mint a továbbra is csak hagyományos infrastrukturális-, és gazdasági modelleket használók.”
Káncz Csaba jegyzete
A lehető legnagyobb kárt akárták okozni. 
