Az elmúlt években Washington gyanakodva tekintett azon törekvésekre, amelyek Európa stratégiai autonómiájának megerősítését tűzték zászlaikra. Napjainkban a Trump-kormányzat továbbra is inkább az európai autonómia aláásására törekszik, amint azt az Egyesült Királyság és Grönland esete mutatja. De hosszabb távon az európai stratégiai autonómia minden bizonnyal nélkülözhetetlen része lesz a transzatlanti viszonynak.
Az Egyesült Államok relatív súlya csökken a világban, és a multipolaritás erősödésével párhuzamosan az USA-ban is különböző külpolitikai iskolákat látunk formálódni Európa törekvésével kapcsolatban:
- a „populista nacionalisták” a Trump-kormányzat körül gyülekeznek. Ez a csoport ellenséges az EU-val, és a Christian Whiton vezette szárny még a NATO-ból is kivezetné az USA-t (ahogyan azt Trump is folyamatosan hangoztatta kampánya alatt), hogy több energiát tudjon koncentrálni Kína ellen. A Breitbart és a The Federalist nevű honlapok visszhangozzák leghitelesebben ezen csoport álláspontját.
- a „konzervatív internacionalisták” egy jelentős része aggódik amiatt, hogy egy európai stratégiai autonómia aláásná az amerikai elsőbbséget a kétoldalú biztonsági viszonyban. De Jamie Fly a German Marshall Fund részéről azzal érvel ebben a csoportban, hogy az európai törekvések végső soron magasabb védelmi kiadásokkal és képességekkel járnak majd. A befolyásos republikánus Lindsey Graham szenátor is hajlik erre az érvelésre.
- a „realisták” azzal érvelnek, hogy Európát engedni kell nagyobb felelősséghez jutni a saját védelmükért. Olyan akadémikusok, mint Stephen Walt és John Mearsheimer az európai autonómia erősödését ideális fejleménynek tartják. Ez a csoport szám szerint nem mutat föl sok támogatót, viszont az akadémiai és a nemzetbiztonsági vitákban messze a saját súlyuk felett tudják befolyásolni az amerikai politikát.
- a „multilateralisták” támogatják az európai stratégiai autonómiát. Olyan agytrösztjeik, mint a Center for Strategic and International Studies, a Center for a New American Security és a Brooking Institution számos, támogató elemzést publikált. Joe Biden demokrata elnökjelölt „katasztrófának” nevezte az eshetőséget, hogy Washington az elkövetkező 2-3 évtizedben szövetségesek nélkül maradna a nemzetközi porondon és egységes frontra szólított fel barátokkal és partnerekkel Kína „sértegető, goromba viselkedésével” szemben.
James Mattis védelmi miniszter 2018 végi eltávolítása óta a Trump-kormányzat agresszívan ássa alá az európai törekvéseket. A novemberi amerikai elnökválasztás itt vízválasztó lesz: a demokraták túlnyomó többsége multilateralista, és jó eséllyel támogatná az európai stratégiai autonómia megerősödését. Bár nehéz megjósolni a következő republikánus kormányzat hozzáállását, de számos konzervatív internacionalista rugalmassága enyhe optimizmusra ad okot kontinensünk számára.
Ahogyan egyre több nemzetközi kihívás jelentkezik világunkban, az amerikai rugalmasság is bizonyosan növekedni fog az európai stratégiai autonómia irányába. Ahogyan Lindsey Graham szenátor is mára eljutott oda, hogy bármit támogat, ami az európai képességeket előrébb viszi. Valóban, az egyenlőbb partnerség jobban garantálhatja a nemzetközi rendszer talán legjelentősebb szövetségének továbbélését.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Megérkezett az első öt teherautónyi szállítmány a több mint 171 tonna segélyből, amelyet a Vöröskereszt közúton indított útnak Iránba. 
