A Brexittel és Trump megválasztásával egy új korszak kezdődött a nyugati világban. Az európai biztonsági rendszer megrendült, hiszen az Egyesült Királyság kiválásával a legütőképesebb nukleáris haderő távozik az EU-ból és egyben az EU védelmi költségvetésének negyede – és ez még akkor is óriási csapás, ha tudjuk, hogy a brit hadsereg hamarosan 50 ezer aktív főre zsugorodhat, amely a legkisebb szárazföldi hadereje Londonnak azóta, hogy 1770-ben sikertelenül próbálta leverni az amerikai függetlenségi felkelést. London eddig vehemensen ellenezte a közös európai hadsereg felállításának ötletét, tehát most a Brexittel megnyílt az út egy önállóbb európai kül- és biztonságpolitika kialakítása felé.
De mi az a PESCO?
Ráadásul a NATO szerepe folyamatosan erodálódik a hidegháború vége óta. Tagjainak az érdekei és katonai képességei folyamatosan divergálnak - a gyakorlatban ugyanakkor erős korlátok léteznek a NATO képességeit illetően egyes tagjainak a megvédésére. A török politikai válság pedig csak tovább tépázza a szervezet tekintélyét.
A közös európai haderő terve az 1950-es években merült fel először, de azóta sem valósult meg, bár az EU formálisan rendelkezik a tagállamok által kiállított gyorsreagálású hadtestekkel. Tavaly novemberben viszont a tagállamok megteremtették a közös európai hadsereg alapját 17 közös katonai programmal, amelyeket az állandó strukturált együttműködés (PESCO) alatt kívánnak működtetni.
Ezek között olyanok találhatók, mint közös kémképzési program (görög és ciprusi vezetésével), közös drónprogram (német vezetéssel), közös partraszállási járműfejlesztési program (olasz vezetéssel), permanens EUFOR krízis-válasz központ létrehozása (német vezetés), közös kibervédelem (litván vezetéssel), új közös BLAS rakétarendszer kifejlesztése (francia vezetés), közös nemzetközi bázishasználat program (francia vezetés), katonai mobilitási program (holland vezetéssel) és közös katonai kémszatellit program (olasz vezetés).
Transzatlanti bizalmatlanság
Washingtonban ferde szemekkel nézik az európai törekvéseket és május 1-én egy éles hangvételű levelet küldött a Pentagon az EU kül- és biztonságpolitikai főnökének, amelyben a NATO összeomlásával fenyegetnek egy független EU-s hadsereg megvalósulása esetén. A levél tele van nyílt és burkolt politikai, valamint kereskedelmi fenyegetéssel arra az esetre, ha Brüsszel úgy akarja megvalósítani európai fegyverzeti projektjeit, hogy ez ügyben nem konzultál Washingtonnal. A levél ellenzi az Európai Védelmi Alap (EDF) azon rendelkezéseit, amely az európai cégeket teszi meg az európai védelmi rendszerek technológiai ellenőrévé. Válaszul a Pentagon az európai cégek kizárásával fenyeget amerikai fegyverzeti szerződésekből.
|
| Káncz Csaba |
A transzatlanti feszültségeket jól tükrözi a vezető londoni biztonságpolitikai agytröszt (IISS) e heti tanulmánya is, amely éppen most becsülte meg, mennyibe kerülne Európának, ha Washington elhagyná a NATO-t. A dokumentum szerint csupán a haditengerészet felpofozása 110 milliárd dollárba kerülne, egy esetleges orosz konfliktus előkészületeire pedig 357 milliárd dollárt kellene költeni. Valóban, Washington és az európai vezető fővárosok között tapintható a feszültség az Északi Áramlat II ügyétől kezdve az iráni eszkalációig.
Nem tekinthető véletlennek, hogy a hét elején a spanyol kormány visszavonta fregattját a Perzsa-öbölbe tartó amerikai USS Abraham Lincoln anyahajó mellől. Madrid ezzel a lépéssel legalább két dolgot üzent: a szocialista kormány nem kér többet abból, amit José Aznar miniszterelnök csinált 2003-ban, az iraki beavatkozás évében - vagyis a spanyolok nem követik Amerikát a katasztrofális rezsimváltások kierőszakolásában a Közel-Keleten -, és nem akarnak újra olyan bosszú áldozatává válni, mint amilyen a 2004-es madridi vonatrobbantás volt.
Ilyen még nem volt. 
