Ez lett most Európa legnagyobb kérdése

Franciaország és Németország 1963. január 22-én írta alá az Élysee-i Szerződést azzal a céllal, hogy véget vessen egy évszázados rivalizálásnak, és megerősítse azt az elképzelést, hogy „a két ország együttműködése az egyesült Európa felé vezető úton nélkülözhetetlen állomás”. Ez a szerződés vezetett a következő 60 évre szóló európai integráció francia–német motorjának megalapításához.

Hat évtizeddel később Európa egészen más képet mutat: a Szovjetunió felbomlott, Németország egyesült, az Egyesült Királyság csatlakozott az Európai Unióhoz – és aztán kilépett belőle –, a kelet-európai országok ma már az Unió részei, és a háború visszatért a kontinensre.

Miközben Párizs és Berlin a Szerződés aláírását ünnepli, partnerségüket próbára teszi az ukrajnai háború. Ez a konfliktus rávilágít az Oroszországgal való kapcsolatuk korlátjaira és a 2014-ben aláírt minszki megállapodások kudarcára, amelyeknek Párizs és Berlin is kulcsfontosságú építészei voltak. Sőt, saját, a válságra adott válaszaikat szövetségeseik „nem elégségesnek” tekintik, különösen Kelet- és Közép-Európában.

Veszélyek a francia–német motorban

A Párizs és Berlin közötti kapcsolatok repedései már az ukrajnai válság előtt is láthatóak voltak. A 2021-es németországi vezetőváltás 16 év után a két ország közötti egyensúly megváltozásához vezetett. Míg az új német kormány megteremti kapcsolatait Latin-Amerikától kezdve Délkelet-Ázsiáig, Franciaország folytatta erőfeszítéseit Európa más, kulcsfontosságú nemzeteivel való kapcsolatok megerősítésére.

2021 novemberében aláírta a Quirinal-szerződést Olaszországgal. Ennek a szerződésnek az Elysée-i Szerződéséhez hasonlóan az a fő célja, hogy stratégiai szövetséget hozzon létre Párizs és Róma között. Mindkét fél számára új politikai eszközt biztosít a kétoldalú és európai szintű nézeteltérések leküzdéséhez, valamint a közös prioritást élvező területek jobb koordinációjának biztosításához az EU vezetői csúcstalálkozói előtt.

Párizs 2021 októberében védelmi megállapodást írt alá Görögországgal is, amely kölcsönös segítségnyújtási záradékot tartalmaz bármelyik ellen irányuló fegyveres támadás esetén, valamint kétoldalú barátsági szerződést Spanyolországgal 2023 januárjában, hogy megerősítsék kapcsolataikat olyan kérdésekben, mint a migráció, a védelem és az energia.

Az ukrajnai válsággal Németország és Franciaország egységes frontot mutatott be, Olaf Scholz kancellár és Emmanuel Macron elnök is elkötelezte magát Kijev „megingathatatlan támogatása mellett”, de nézeteltérések kezdtek kirajzolódni a válság megoldását és annak hatását illetően. Ezek nagyrészt a válsággal kapcsolatos eltérő stratégiai kilátásoknak tudhatók be, de aggályokat vetnek fel a francia–német partnerség életképességével kapcsolatban az európai menetrend előmozdításában.

Az energia kérdése

Az eltérések egyik kulcsfontosságú területe az európai energiaválság, amelyet az ukrajnai háború tovább súlyosbított. A Franciaország és Németország közötti megosztottság nagyrészt az orosz energiaforrásoktól való eltérő függőségükből fakadt, és abból, amit Franciaország Németország egyoldalú lépéseinek tart. Míg Németország energiaforrásai tekintetében jelentős mértékben függött Moszkvától, addig Franciaországnak nem volt ilyen kényszere.

Ennek elsősorban az az oka, hogy Franciaország villamos energiájának csaknem 70 százalékát atomenergiából nyeri, míg Németország „olajának egyharmadát, szénimportjának körülbelül felét és gázának több mint felét” Oroszországból importálta, és az atomenergia fokozatos megszüntetése mellett döntött a 2011-es fukusimai katasztrófát követően.

Franciaország azzal is vádolta Berlint, hogy nem konzultált Párizzsal, mielőtt 2022 szeptemberében bejelentette volna a 200 milliárd eurós energiatámogatási csomagot, amely 2024-ig korlátozza az áram és a gáz árát. Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter szerint ezzel a csomaggal „Németország ipara tisztességtelen előnyhöz jut a szegényebb uniós országokkal szemben, amelyek nem engedhetik meg maguknak az ilyen támogatási intézkedéseket”.

A biztonságpolitikai súrlódások

Ezeket az eltérő energiapolitikai nézeteket tovább bonyolítja a biztonságpolitikájukkal kapcsolatos eltérő kilátások. Míg Franciaország az integráltabb európai védelmi struktúrák vezető hangadójává vált, Németország álláspontja továbbra is kétértelmű. Míg Berlin az elmúlt hónapokban különféle lépéseket tett annak érdekében, hogy hiteles biztonsági szereplővé váljon és védelmi képességeit feljavítsa, időbe telik, mire megerősíti ezt a pozíciót.

Mindkét ország fegyverekkel is ellátta Ukrajnát a válság során, ennek ellenére Németország hónapokig nem volt hajlandó jóváhagyni a Leopard tankok Kijevbe szállítását, míg Franciaország nem zárta ki a Leclerc harckocsik küldését. Ezenkívül Németország bizonyos politikai döntései, mint például az F-35-ös vadászrepülőgépek beszerzése az Egyesült Államokból és az Európai Űrvédelmi Kezdeményezés elindítása 14 európai országgal – Franciaország kivételével – egyre nagyobb frusztrációhoz vezettek Párizsban.

Az IRA kihívása

A megosztottság az USA 2022 augusztusában kihirdetett inflációcsökkentési törvényére (IRA) adott reakcióiban is látható volt. Az IRA 370 milliárd dollár támogatást nyújt a tiszta energiára való elfogadáshoz, mérsékléshez és átálláshoz, beleértve az elektromos járművek vásárlásához szükséges adójóváírásokat is – ha azokat az Egyesült Államokban szerelik össze. Ez hátrányos helyzetbe hozza az európai iparágakat, és az EU-tagállamok azzal vádolják az amerikai kormányt, hogy diszkriminálja a külföldi vállalatokat, és ösztönzi a „Buy American” stratégiát.

Míg Franciaország és Németország közös alapot talált az uniós iparágak támogatásának ösztönzésére irányuló stratégia folytatására, Párizs felszólította az EU-t, hogy dolgozzon ki egy „Made in Európa” stratégiát az amerikai kezdeményezés ellen, valamint felülvizsgálja a rendkívüli állami segélyszabályokat és az EU szuverén jogát befektetések finanszírozására az egész blokkban. Bár Berlin elismerte Párizs aggodalmát az IRA tisztességtelen versenyelőnyeivel kapcsolatban, aggodalmát fejezte ki a „protekcionizmus” lehetőségével kapcsolatban, amelyet a „Made in Europe” stratégia hozhat.

Mit hoz a jövő?

2022 decemberében a két ország gazdasági miniszterei közös nyilatkozatot adtak ki az európai iparpolitikáról, amelynek célja, hogy „egy ambiciózus, versenyképességre törekvő, jövőorientált európai iparpolitikát folytasson és vegyen részt, amelynek célja az európai stratégiai szuverenitás erősítése”.

Noha voltak hullámvölgyei, ez a tengely átvezette az EU-t a legnehezebb helyzeteken. Manapság pedig még nagyobb szükség van rá, mivel Európa egyrészt a háborúval, másrészt a megélhetési válsággal küzd.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)