6p
Szerbiában rendkívüli ülést tartott a Nemzetbiztonsági Tanács, amely kizárólag a hét közepén kirobbant kémbotránnyal foglalkozott. November 17-én a YouTube-on megjelent egy felvétel, amelyen Georgij Kleban orosz hírszerző egy piros táskát vett át egy nyugalmazott szerb katonatiszttől, cserébe pedig egy szatyrot adott át neki, amelyben pénz volt. A felvétel minden bizonnyal 2018 decemberében készült Zimonyban. Az egyik főszereplő, a belgrádi orosz nagykövetségen szolgálatot teljesítő hírszerző azóta már elhagyta Szerbiát. A szerb elnök nem érti, hogy Oroszország miért kémkedett Szerbiában.
Itt még szent a béke: Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb elnök Belgrádban idén októberben. EPA/ANDREJ CUKIC

A cikk a BALK és a Privátbankár együttműködésében jelenik meg.

Szerbiában minden bizonnyal elég nagy az egy négyzetkilométerre eső kémek száma.

Baráti kémkedés

Ennek rendkívül sok oka van, és egy egész estét betöltő “szakköri foglalkozás” sem lenne elegendő a kielemzéséhez.

Az utóbbi időben Aleksandar Vučić szerb elnök már többször is taglalta, hogy Szerbiában a külföldi szolgálatok rendkívül tevékenyek, és most sem hagyta ki a hirtelen kínálkozó lehetőséget, hogy erre rámutasson.

Ezért egy kis kémkedési botrányon már senki sem csodálkozik, a meglepő inkább az, hogy éppen egy olyan kémet fogtak, aki Oroszországnak adott át dokumentumokat.

Rossz esetben katonai titkokat, hiszen egy nyugalmazott katonatisztről van szó.

A YouTube-on megjelent felvételek hitelességét a szerbiai hírszerző ügynökség, a BIA is megerősítette.

A szerb elnök azonnal összerántotta a Nemzetbiztonsági Tanácsot, miután a világhálón megjelent a kémet leleplező felvétel. Az egyetlen napirendi pont a külföldi hírszerzők szerbiai akcióival való foglalatosság volt.

Az ülésen elhangzott, hogy meg kell tenni a szükséges intézkedéseket az elhárítás terén, és meg kell erősíteni Szerbia védelmi kapacitását az ilyen tevékenységek ellen.

Fekete bárány

Az ülést követően Aleksandar Vučić megerősítette, hogy a felvétel valóban 2018 december 24-én készült, és a Z. K. kezdőbetűkkel jelölt nyugalmazott alezredes látható rajta, akit egy kis “zimonyi spionkodáson” kaptak.

A szerb elnök úgy fogalmazott, hogy a felvétel készítésének pillanatában a szerb hírszerzők is a helyszínen voltak, csak nem tudtak képeket rögzíteni, mert “nagy volt a forgalom” a környéken.

A BIA ( a szerb belbiztonsági ügynökség) tudott arról, hogy 2018. december 24-én felvételek készültek a helyszínen, és megtette az operatív intézkedéseket. Megtudtuk, hogy Z. K. nyugalmazott alezredes Zimonyban találkozik Klebannal. A megfigyelés során megállapítottuk, hogy Georgij Kleban taxival érkezik, de nem lehetett dokumentálni, mivel sok titkos kísérője volt. Zimonyban három embert is észleltünk, hogy kiszállnak egy Audiból, és elindultak a rakpart felé. A Kapetanija parkolóban találkoztak, aztán elmentek a Fekete Bárány sörözőbe, és amikor kijöttek, ugyanabba a fekete járműbe szálltak be, és ismeretlen irányba távoztak

– mondta Vučić, és megdicsérte VBA, katonai biztonsági ügynökséget, valamint a BIÁ-t, amelyeknek sikerült meghiúsítaniuk a “külföldi hírszerzés legfontosabb akcióját”. (A Fekete Bárány söröző szlogenje egyébként így szól: nem a fekete bárány más, hanem a fehér birkák egyformák.)

Ki az a Kleban?

Georgij Kleban hivatalosan diplomáciai alkalmazott volt a belgrádi orosz nagykövetségen, ahol a katonai attasé helyetteseként tevékenykedett.

Ezt a tisztséget vélhetően 2016 óta töltötte be 2019 júniusáig, amikor váratlanul távozott.

Belgrádi kiküldetése idején Kleban több nyilvános rendezvényen is részt vett, például lerótta kegyeletét a második világháborúban elesettek emléke előtt Szabadkán, amiről szintén vannak felvételek.

A “szerbiai fekete bárány” nem volt ismeretlen a szerbiai titkosszolgálatok előtt.

Vučić szavai szerint Z.K. alezredes már 2012-ben a szolgálatok látókörébe került, amikor a szomszédos Horvátország hírszerzői struktúráival került kapcsolatba, akkor értesültek az orosz ügynökökkel fenntartott “viszonyáról” is.

A szerb elnök jelezte, hogy olyan iratoknak is birtokában vannak, amelyek szerint az orosz titkosszolgálat tagjai több “kontaktust létesítettek” a szerbiai katonai nomenklatúra különböző tagjaival, de ezeket a dokumentumokat nem hozzák nyilvánosságra.

Vučić csak annyit árult el, hogy Kleban három alkalommal nyújtott át pénzt a szerbiai hadsereg tagjainak.

A szerb elnök arról is beszélt, hogy az osztrák, a német és a bolgár titkosszolgálat tagjai is aktívak Szerbiában, akik szintén hazájuk katonai egyenruhájában tűnnek fel az országban.

Az említett külföldi hírszerzők Vučić szerint olyan “politikai megoldásokról” beszélgetnek például Szandzsákban, ami Szerbia megbuktatására irányul.

Vučić nem érti

A szerb elnök a Nemzetbiztonsági Tanács ülése előtt találkozott Alekszandr Bocan-Harcsenkóval, Oroszország belgrádi nagykövetével is, akinek kifejezte, hogy értetlenül áll a történtek előtt.

Szerbia semmilyen módon nem veszélyeztette az Oroszországgal fennálló barátságát. Ezért kérdezem orosz barátainkat, és ma megkérdeztem Bocan-Harcsenko nagykövetet is: miért? Semmi több. Nem láttom a logikát mindebben

– mondta Vučić, aki szerint Belgrád és Moszkva viszonya a történtek után sem változik meg.

Ami engem illet, nem változtatunk Oroszországgal kapcsolatos politikánkon. Szerbia nem fordul a NATO-hoz. Hangosan és világosan mondom. Minden, ami történt, megszilárdított bennünket abban a szándékunkban, hogy semlegesek maradjuk. Ismerve minket itt Szerbiában, nálunk mindig van megoszlás az orosz- és Amerika-barát emberek között. De én azt üzenem, hogy engem azért választottak meg, hogy Szerbia és nem valamelyik másik ország érdekeit védjem.

A szerb elnök nem zárta ki, hogy az ismeretlen elkövetők a mostani kiszivárogtatást provokációnak szánták december 4-re tervezett moszkvai látogatása előtt.

Putyin nem tudta (?)

Aleksandar Vučić biztos abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem volt tudomása az orosz titkosszolgálatoknak erről akciójáról.

A szerb elnök megjegyezte, hogy Szerbia soha nem felejti el, amit Vlagyimir Putyin orosz államfő tett Szerbiáért.

Szerbia baráti viszonyt ápol az Orosz Föderációval. Szerbia nem felejti el, amit Oroszország a nemzetközi szervezetekben tett Szerbiáért, de arról a támogatásról sem feledkezik meg, amit a szerb hadsereg felszerelésében kapott az ország.

A szerb elnök úgy fogalmazott, hogy semmit sem titkolnak az oroszok elől, és nincs miért szégyenkezniük az oroszok előtt.

Szavai szerint hisznek abban, hogy az oroszok is olyan közeli kapcsolatokra törekszenek Szerbiával, mint amilyeneket Szerbia szeretne ápolni Oroszországgal.

Vučić eltökéltségét látva szinte biztosra vehető, hogy egy “fekete bárány” nem lesz képes megzavarni a szerb-orosz kapcsolatokat, még lehet, hogy egy fekete bárányokból álló csorda sem.

Varga Szilveszter, a BALK főszerkesztőjének írása. Az eredeti cikk itt érhető el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG