A muszlim többségű országokat a Közel-Keleten és Észak-Afrikában (MENA) jórészt a túlnépesedés és korrupt kormányzatok jellemzik, ahol a munkahelyek hiánya a fiatalokat radikalizációba és a kábítószerekhez űzi. A kiszáradó földek pedig fiatalok milliót kényszerítik évről évre országuk elhagyására. Ezen országok vezetőinek többsége már akkor a hatalom közelében volt, amikor a mai fiatalok még kisgyerekek voltak – és eszük ágában sincsen fölállni a bársonyszékből a belátható jövőben.
Forrongó ifjúság, elmeszesedett vezetők
Mahmud Abbász palesztin elnök példának okáért 86 éves, Michel Aoun libanoni elnök 88 éves, Szalman szaúdi király 86 éves, Abdel Fattah el-Sziszi egyiptomi elnök pedig 67. Valóban, egy kézen meg lehet számolni azon régiós vezetőket, akik 50 évnél fiatalabbak. De koruktól függetlenül a többségük begyöpösödött kormányzati paradigmába szorult, amely nem ad elsőbbséget a haladásnak és nem törődik az arab fiatalok igényeivel.
Márpedig a MENA térség lakosainak fele 24 év alatti. Palesztina átlagos étlegkora 21 év alatt van, míg Egyiptomban, Jordániában és Irakban 24 év. Szaúd-Arábiában és Tunéziában ez 32 év körül van.
A muszlim világ Közép-Kelettől a Közel-Keleten át egészen a Maghrebig (Észak-Afrikáig), vagyis Tádzsikisztántól Marokkóig terjedő övezetének népessége az ENSZ adatai szerint az elmúlt 70 évben az 1955-ös 193 416 897 főről 2018-ra 879 038 864 főre nőtt.
Ki lehet mondani, hogy a muszlim többségű államok jelenleg 21. századi problémák sorával szembesülnek, miközben a 20. századba ragadt vezetőik nem érdekeltek olyan megoldásokban, amely a hatalmukat veszélyeztetné.
A térség fiataljai előtt álló kihívások
Ezekben a többnyire túlnépesedett országokban – az oktatás átlagosan viszonylag magas szintje ellenére – egyszerűen nincsen elég munkahely a piacra lépő fiatalok számára. A MENA régió mutatja fel a világon a legmagasabb szintű ifjúsági munkanélküliséget - ez 26 százalék, amely a világátlagnak közel kétszerese. Katar az egyetlen ország, ahol ez a mutató a világátlag alatt van, de Palesztinában és Líbiában a 18-29 évesek közel fele munkanélküli.
A globális felmelegedés és a koronavírus-válság csak tovább súlyosbította a térség fiataljainak helyzetét. Az egyre világosabbá válik ugyanis, hogy a többségében inkompetens arab kormányok sikertelenül küszködnek a súlyosbodó recesszióval és a koronavírus-járvánnyal. Bár komoly különbségeket látunk a 22 arab állam egészségügyi rendszerének képességei között, a térség összességében egyszerűen képtelen megbirkózni a halálos járvánnyal. A arab polgárok többsége ugyanis olyan országokban lakik, ahol az egészségügyi ellátás hiányos, nagyon gyenge színvonalú, vagy egyszerűen nem létező.
Szüleikkel és nagyszüleikkel ellentétben a MENA térség mai fiataljai már többségükben képzettek, és pontosan értesülnek a világ dolgairól az Interneten és a közösségi médiákban. Mindennek ellenére az arab fiatalok többsége olyan államokban él, ahol rendszerszintű a korrupció, magas szintű az egyenlőtlenség, virágzik a nepotizmus és ahol alacsony szintű a társadalmi mobilitás.
Mi lehet a megoldás?
A MENA térség jóval lassúbb ütemben hoz létre új vállalatokat, mint a világátlag. Általános választásokat – ahol a fiatalok letartóztatás nélkül nyilváníthatnak véleményt – rendszertelenül tartják meg, illetve a végeredmény több esetben már előre eldöntött.
Ez széleskörű frusztrációhoz és intézményi bizalmatlansághoz vezet, egyben a fiatalok és az állam közötti társadalmi szerződés megrendüléséhez. Végeredményben a politikai életben legkevésbé képviselt fiataloknak kell szembesülniük elsősorban a régió legégetőbb kihívásaival: legyen az a klímaválság, a gazdasági egyenlőtlenségek, avagy az elhúzódó katonai konfliktusok utáni újjáépítés.
A Világbank becslése szerint a MENA régiónak 2050-ig mintegy 300 millió új állást kell létrehoznia. Ezt a célt természetesen nem lehet elérni csupán a kormányzati állások számának növelésével, mint ahogyan azt jelenleg több gazdag arab állam teszi. A régiónak magasabb technológiai szintre kell állnia, támogatnia a vállalkozások létrehozását – különös tekintettel a fiatalokra -, fel kell szabadítani a kreativitást és meg kell szabadulni a diszkriminációtól, valamint a nepotizmustól.
A térség versenyképességének növeléséhez feltétlenül szükséges a fiatalság civil részvételének növelése. A fiatalságtól nem lehet elvárni, hogy állandóan forradalmak kirobbantásával kockáztassa életét. Ezt a korosztályt be kell vonni az ország politikai vezetésébe. Ha ez nem történik meg, akkor a térség politikailag krónikusan instabil marad.
Ez a „gig economy.” 
