3p
Óriási, akár háromszoros különbségek is lehetnek az egyes termékkategóriák árai között az Európai Unió tagállamaiban. Magyarország minden létező fronton az uniós átlag alá ígér, legyen szó lakhatásról, élelmiszerről vagy kórházi kezelésekről – épp csak a mi fizetésünkön nem érezzük ennek az előnyeit. Van azonban még nálunk lejjebb is – az Eurostat adataiból kiderül, hol lehet érdemes nekünk elintézni a bevásárlást.

Tavaly Dániában volt a legdrágább az élet, ahol a fogyasztói árak az uniós átlag 139 százalékán álltak, rögtön utánuk Írország (125%), Luxemburg és Svédország (124%) következett, de mélyen a zsebünkbe kellett nyúlnunk, ha Nagy-Britanniában vagy Finnországban (121%) akartunk volna letelepedni, írja az Eurostat.

A lista túlvégén a környékbeli országok kaptak helyet, a legolcsóbb Bulgáriában volt az élet: az uniós átlaghoz képest feleannyit (48%) kell fizetnünk, de nem sokkal volt drágább az élet Lengyelországban (53%) és Romániában (52%) sem. Magyarország szintén az alsó harmadában helyezkedik el a listának.

Óriási különbségek az országok között

A legnagyobb különbségek az éttermi szolgáltatások díjaiban és a dohányáruk és szeszesitalok áraiban mutatkoztak. Dániában, a legdrágább országban például háromszor annyit kell fizetni egy étteremben, mint Bulgáriában, a legolcsóbban.

A dohányosoknak és az alkoholt kedvelőknek is kellemetlen meglepetést tartogathatnak a nyugati országok, itt az Egyesült Királyság jár az élen – az uniós átlagnak majdnem másfélszeresét kell költenünk egy üveg borra vagy egy pakli cigarettára. Ezekhez az árukhoz egyébként Bulgária mellett nálunk juthatnak a legolcsóbban az emberek, az átlaghoz képest nálunk csupán 67 százalékát kell kifizetni az átlagárnak ezekért a termékekért.

Enni kell, lenni kell

Az élelmiszerárakat tekintve ismét Dánia és Svédország viszik a prímet a maguk majdnem másfélszeres áraival, ám a szomszédban sem sokkal olcsóbb az élet: Ausztriában negyedével magasabbak az árak az unió átlagához képest.

Kevés nálunk olcsóbb ország van - lejjebb te is megnézheted, miben vagyunk a legolcsóbbak Európában! Forrás: Eurostat

Jó hír ugyanakkor, hogy ha kicsit olcsóbban szeretnénk vásárolni, nem kell messzire mennünk, nálunk olcsóbban csak Romániában, Csehországban, Bulgáriában és Lengyelországban lehet elintézni a nagybevásárlást. Igaz, a benzinköltséggel együtt valószínűleg ugyanott tartunk, mintha a sarki hipermarketben bonyolítottuk volna le mindezt.

Az unió legjei

Ahogy már írtuk, Dániában a legdrágább az élet, itt ugyanis az élelmiszer, az éttermi kiadások és a szálláshelyek is másfélszer annyiba kerülnek, mint az unió átlaga. Bulgária ezzel szemben a legolcsóbb hely az italozáshoz és a dohányzáshoz, míg ugyanezeket a termékeket Írországban kapjuk meg a legdrágábban. A telefon- és internetszámla Görögországban a legdrágább, míg Litvániában a legolcsóbb, ahol konkrétan feleannyit kell fizetni, mint bárhol máshol.

Ne irigyeljük nagyon a Londonba kimenekült honfitársakat sem, Nagy-Britanniában ugyanis a legdrágább a lakhatás és a rezsi (160 százaléka az uniós átlagnak!), Luxemburgban pedig mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha új bútort akarunk venni – igaz, ez csak ötödével drágább, mint bárhol máshol. A legolcsóbb lakhatást Lengyelországban találjuk, itt negyedével olcsóbb a rezsi is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG