3p

Kihasználták a koronavírus-járványnak köszönhető soha vissza nem térő lehetőséget a balatoni szállodások és akár 30-40 százalékot is emeltek az áraikon. A magyarok meg fizettek.

Kevesen voltak idén júliusban a balatoni szállodákban, de őket alaposan megkopasztották - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége júliusi trendriportjából.

Júliusban a balatoni régió működő szállodáiban 66,2 százalékos foglaltságot értek el a tavalyi 74,7 százalékkal szemben. A nettó átlag szobaár 26 338 forint

- olvasható az összefoglalóban. Ez 39,1 százalékos drágulást jelent a bázishoz képest. Tavaly júliusban a bruttó átlag szobaár volt 22 137 forint a Balatonnál. Ráadásul úgy volt kisebb a foglaltság, hogy eleve kevesebb szálloda volt nyitva idén júliusban, mint 2019-ben.

Mivel külföldiek alig voltak idén nyáron a tónál, ezért elmondható: a magyar szállodások kopasztották meg a magyar családokat, akik többek között Orbán Viktor kormányfő tanácsára és a koronavírus-járvány miatt választották idén nyáron a Balatont. Viszont a többség nem készpénzzel fizetett a tavaly képest jelentősen drágább szállásért, hanem SZÉP-kártyával.

Persze nem csak a Balatonnál éltek az áremelés eszközével a szállodák, hiszen az észak-alföldi régióban is 36, míg a nyugat-dunántúli régióban 28 százalékos volt a drágulás.Ez persze nem azt jelenti, hogy a szállodások országosan elégedettek lennének: a július havi 29,7 milliárd forint összes bruttó árbevétel 42,6 százalékkal volt kisebb a tavalyinál. Ez főleg Budapest miatt van: a tavalyi 210 hotellel szemben csupán 160 működött. A többit ideiglenesen bezárták.

A kormány ezért a fővárosi önkormányzatot hibáztatja.

A kormányzat minden tőle telhetőt megtett a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került ágazat érdekében, a fővárosi turizmus talpra állításából mindenkinek ki kell vennie a részét. A fővárosi önkormányzatnak is lassan lépnie kellene a szektor védelme érdekében, mert eléggé rosszak a számok a fővárosban

- összegezte a kormány véleményét Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki tehát úgy látja: a vidéki Magyarország magára tudott találni, ami a kormány sikere, míg a budapesti hanyatlás, nem a kormány, hanem az ellenzéki főpolgármester kudarca. A vidéki Magyarország magánszálláshelyei között 45 milliárd forint támogatást osztott ki a kormány, köztük fideszes képviselőknek.

Nem tudni, hogy a fővárosi önkormányzat mit tehetne, ha a kormány által elrendelt határzár miatt külföldiek gyakorlatilag nem jöhetnek be az országba, a vidékiek pedig hagyományosan nem szoktak budapesti szállodákban több éjszakát eltölteni. A kormánynak persze még vannak eszközei, például még idén megnyílik ötmilliárd forintos keretösszeggel a kempingek és üdülőházak támogatására kiírt pályázat.

Ami a balatoni kempingeket illeti: a legtöbb ilyen kempinggel természetesen a Balatontourist rendelkezik és némelyik valóban nincs a legjobb állapotban, ellenben szintén Mészáros Lőrinc cégbirodalmába tartozik. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG