Az Egyiptom, Szudán és Etiópia közötti tárgyalásokon évek óta nincsen áttörés a Nílus felső folyásán épített, 4,8 milliárd dollárba került óriási etióp gát – „Grand Ethiopian Renaissance Dam” (GERD) – vízelosztása kapcsán. Holott Etiópia két héten belül meg akarja kezdeni a gát feltöltését, amelynek tározója 74 milliárd köbméter vizet fog visszatartani. Eleddig mind Washington, mind az Afrikai Unió eredménytelenül közvetített, holott az ügy kardinális nemzetbiztonsági kérdés Egyiptom számára, és ennek megfelelően emelkedik Kairóban a politikai hőmérséklet. Már csak azért is, mert 1902-ben II. Menelik etióp császár aláírt egy megállapodást, amely szerint országa semmilyen létesítményt nem épít a Nílus partjára előzetes egyiptomi konzultáció nélkül.
Nincsen előrehaladás
A GERD szimbolikus üggyé vált a felek számára, és mind az egyiptomi, mind az etióp vezetésnek fontos, hogy a tárgyalások során a saját lakosságuk előtt határozottan demonstrálják a nemzeti érdekek képviseletét, ezzel megnehezítve a kompromisszumos megoldást. Etiópiában ráadásul jövőre általános választásokat tartanak. Az ország lakosságának kétharmada még mindig elektromos áram nélkül tengeti a mindennapjait, ezzel pedig ilyen téren a világ harmadik legelmaradottabb országának számít.
Egyiptomban viszont a megújuló vízellátás több mint 90 százalékát adja a Nílus. Kairó június 19-én fordult az ENSZ Biztonsági Tanácsához, azt kérve, hogy avatkozzon közbe a tárgyalások megindulásáért. Június 22-én az egyiptomi külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy ha a Biztonsági Tanács nem tudja visszavinni Etiópiát a tárgyalóasztalhoz, „akkor egy olyan helyzetben találjuk magunkat, amelyre megoldást kell találnunk…világos cselekvés formájában”.
Valóban, egyes vezető egyiptomi hivatalnokok a színfalak mögött már évekkel ezelőtt fölvetették a gát lebombázását. Az etióp vezérkari főnök helyettese pedig június 12-én egy sajtóközleményben szögezte le, hogy országa határozottan meg fogja védeni magát, és a szuverenitása nem tárgyalások kérdése. Az utóbbi napokban a kétoldalú feszültséget tovább fokozta, hogy egyiptomi hekkercsoportok kibertámadást intéztek etióp közigazgatási intézmények és közbiztonsági szervek ellen.
Sorra jönnek a külső szereplők
Ez a feszültség ráirányítja a figyelmet Északkelet-Afrikára (Afrika szarva) is, amely az utóbbi években stratégiai elhelyezkedésénél fogva mágnesként vonzotta a külső szereplőket. Törökország, az Arab-öböl országai, Szaúd-Arábia, Kína és az Egyesült Államok egymást lökdösve foglalnak pozíciókat a Vörös-tenger partján és Szuezi csatorna közelében.
A geopolitikailag kiváló helyen fekvő Dzsibuti Köztársaságban – amely a Vörös-tenger partján elterülve ránéz mind Afrikára, mind a Közel-Keletre –, Kína pont három éve nyitotta meg első külföldi katonai bázisát. A szintén Dzsibutiban működő Camp Lemonnier bázis az USA legnagyobb katonai támaszpontja Afrikában, mintegy 4000 katonával és a világ egyik legnagyobb drón-bázisával. Elképesztő módon rajtuk kívül még Japán, Franciaország és Olaszország is fenntart kisebb katonai bázist ebben a csupán 23 ezer négyzetkilométeres országban.
A törökök a kontinens legproblémásabb, de szintén stratégiai fekvésű országát, Szomáliát szemelték ki fő bázisuknak. Ankara 2017-ben egy nagy katonai kiképző tábort kezdett el működtetni Mogadishuban, ahol tavaly 152 szomáliai katona végzett. A tábor folyamatos támadásoknak van kitéve az iszlamista csoportok részéről.
Az amerikai vámok is okolhatók. 
