5p

Már nem a túlélésre, hanem a hatékonyság növelésére összpontosítanak a kiskereskedelmi központok. 

Nehéz elhinni, de a háború sújtotta ország nagyobb részében sikerülhet talpra állítani a bevásárlóközpontok forgalmát. Természetesen még nem érték el a 2022 februárja előtti szinteket, de az Ukrajnából jövő ágazati hírek manapság az építkezésről szólnak. Nem a szó elsődleges jelentése szerint, hanem arról, hogy az üzletközpontok milyen céges átszervezéseket hajtanak vége, hogyan alkalmazkodnak az erősen megváltozott körülményekhez.

Júliusban kezdték építeni Dnyiproban az új Topol Mall nevű, 11,5 ezer négyzetméteres üzletközpontot. Az átadást 2025 végére tervezik. Fotó: Ukrán Bevásárlóközpontok Szövetsége
Júliusban kezdték építeni Dnyiproban az új Topol Mall nevű, 11,5 ezer négyzetméteres üzletközpontot. Az átadást 2025 végére tervezik. Fotó: Ukrán Bevásárlóközpontok Szövetsége

A háború tavalyi kitörése utáni hónapban egyrészt több kelet- és dél-ukrajnai központ is találatot kapott, soknál egész épületrészeket kellett lebontani, majd újjáépíteni. Az áruutánpótlás több helyütt vagy megszakadt vagy teljesen megszűnt, de ha volt is, sokkal drágábban lehetett megoldani a szállítást és a raktározást, mint a békeidőben. 

Nagyot esett a kereslet is, a lakosság értelemszerűen az alapvető élelmiszerekre, tisztálkodó eszközökre és gyógyszerekre költött, hátrébb sorolták a tartós fogyasztási cikkeket. Ezt – akárcsak más térségbeli országban – leginkább a ruházati kiskereskedők szenvedték meg. Ugyanakkor azok a központok, amelyekben nagy hipermarketek vagy szupermarketek is vannak a mágnesbérlők között, jól kihasználták a megnőtt keresletet. Különösen a középső és nyugati országrészeken, ahová milliók menekültek keletről.

Anna Korjagina, az egyik nagy üzemeltetőnek számító nemzetközi Nhood cég helyi vezérigazgatója szerint sikerült elérni 2023 első felében, hogy fix százalékban indexálták a bérleti díjakat, a legtöbb központban lezárták a bérleti feltételek felülvizsgálatát, beleértve a kedvezményeket is. Az üzemeltetők lehetőleg a helyi márkákat részesítették előnyben, továbbá ösztönözték ezeket az online értékesítés növelésére úgy, hogy közben az adott márka fenntartson bemutató üzletet is a központokban. Reménykeltőnek nevezte, hogy egy-két nemzetközi márka megváltoztatta terveit és már nem zárja ki, hogy visszaépítse korábbi kapacitásait vagy még bővítse is. Helyzetértékelését az Ukrán Ingatlan Klub nevű szakmai egyesületnek adta, ebből idézett a Property Forum nevű szakportál.

A háború kezdete utáni első pár hónapban az orosz márkák zöme kivonult Ukrajnából. Közben az orosz és az ukrán piacról tavaly eltűntek a nagy globális ruházati márkák, mint például a H&M vagy az Inditex csoporthoz tartozó Zara vagy Stradivarius, és ezek még nem tértek vissza Ukrajnába. Mindez teret adott a helyi márkáknak, amelyek túlnyomó része 2022-ben növelni tudta bevételét. Ez nagy szó, hiszen ez a javulás annak ellenére történt, hogy az ország egészét nézve csökkent a vásárlóerő és sokan elhagyták Ukrajnát.

A szakmai egyesület azt is közölte, hogy nagyot változott a vásárlói hozzáállás is. Eleinte a felhalmozás mozgatta a piacot, ma már egyáltalán nem jellemző, hogy az emberek nagy mennyiségben vennének élelmiszert vagy hogy a szükségesnél több generátort, radiátort, vagy elemeket vásárolnának úgymond „a rosszabb időkre” számítva. 

Három évvel ezelőtt egy másik szakmai tömörülés, az Ukrán Bevásárlóközpontok Szövetsége kidolgozott egy úgynevezett „kiskereskedelmi jólét” nevű indexet, amit 2021 második felében vezettek be. Ez egy fontos mutató, amit a forgalom, a bérterület kihasználtságának foka és a bérleti díj alapján számítanak ki. 

Bázisként a 2021 harmadik negyedévi adatokat rögzítették. A következő negyedév már visszaesést hozott a járvány kiteljesedése miatt, az eddigi legrosszabb háromhavi adat természetesen a 2022 első negyedévi volt. A tavaly második negyedév közepétől fogva azonban folyamatos a javulás annyira, hogy már meghaladták a háború kitörése idején mérteket is, ugyanakkor még nem érték el az invázió kezdete előtti szintet. 

Idén az első hat hónapban azt tapasztalták, hogy Ukrajna-szerte egyre több bevásárlóközpont számol be a bérterület javuló kihasználtságáról, továbbá arról, hogy kissé még növelni is tudták a bérleti díjat, s ezt elfogadták a bérlők. Jelenleg havi nettó 24 dollár/négyzetméter a kínálati bérleti díj, ezen felül kell még közös költséget és üzemeltetési díjat is fizetni. A nyugati megyékben szinte 100 százalékos a kihasználtság, az üzemeltetők nem adnak kedvezményeket, de egyes középső körzetekben erre vannak példák, de ott sem általános.

Kijevben már majdnem visszatértek a háború kezdete előtti bérletidíj-szintekre, idén júliusban az átlagos bérleti díj csupán 15 százalékkal volt lejjebb, mint 2022 februárjában. Már csak a bérlők mintegy harmada fizet fix díjat, arányuk folyamatosan csökken, ahogy telik az idő. Ugyanez érvényes a kisebb-nagyobb másfajta kedvezményekre, ezek is lassan eltűnnek. Országosan csupán 18,9 százalékos a bérterület kihasználatlansága, ami még mindig magas, de a trend csökkenő.

A látogatók száma meglepően magas az ukrajnai bevásárlóközpontokban: ezer négyzetméternyi bérterületre 364 fő jutott most júliusban. Az év elejei lanyha forgalmat is sikerült feldobni ennek következtében, márciustól meglódult a mutató, az év közepére a havi átlag már 13-15 százalékos növekmény lett. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG