6p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az uniós import értéke Oroszországból a másfélszeresére, a magyar importé pedig a háromszorosára nőtt az ukrajnai háború első kilenc hónapjában, tehát az EU és Magyarország is jóval több pénzt utalt Oroszországnak az invázió után, mint előtt. Ennek oka nagyrészt az energiafüggőség és az energiaárak megugrása. Míg azonban számos uniós ország már jelentősen csökkentette orosz kitettségét az elmúlt egy évben, addig a magyar kormány nem tett érdemi lépést ebbe az irányba.

Ahhoz képest, hogy az EU egymás után fogadta és fogadja el a gazdasági szankciókat Oroszországgal szemben az Ukrajna elleni háborúja miatt – eddig összesen kilenc szankciós csomagot szavaztak meg a tagállamok, köztük Magyarország is  –, elsőre meglepőnek tűnik az a statisztika, amelyet tegnap hozott nyilvánosságra a Politico.

Az adatokból ugyanis kiderül: a háború első kilenc hónapjában, tehát 2022. február és november között az uniós tagországok többet importáltak Oroszországból az áruk értékét tekintve, mint az előző öt év azonos időszakaiban, tehát több pénzt is utaltak át az oroszoknak a korábbiakhoz képest.

November volt az első olyan hónap, amikor az uniós import értéke csökkent.

A látszólagos ellentmondásnak két fő oka van.

Az egyik, hogy az energiafüggőség miatt az EU nem tudja olyan hamar leépíteni az orosz energiahordozók – elsősorban a gáz és részben az olaj – importját, mint amennyire szeretné. Másrészt az energiaárak megugrása miatt a múlt évben jóval többe kerültek az orosz energiahordozók (is), mint korábban.

Ráadásul a tagországok különböző mértékben álltak be az uniós szankciók mögé. A magyar kormány – bár megszavazta őket – kezdettől fogva ellenezte azokat, és kitartott az orosz olaj és gáz mellett, ami meg is látszik a számokon.

Maradt a függőség. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten 2015. február 17-én. Fotó: kormany.hu/Botár Gergely
Maradt a függőség. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten 2015. február 17-én. Fotó: kormany.hu/Botár Gergely

Jól járt Moszkva  

De nézzük a részleteket! A brüsszeli lap adatai szerint az EU importja Oroszországból az értékét tekintve 50 százalékkal nőtt tavaly február és november között 2017 és 2021 azonos időszakához képest. A növekedés márciusban volt a legnagyobb (100 százalék), azóta az üteme ugyan folyamatosan csökkent, de még októberben is plusz 4 százalék volt.

Az orosz import Szlovénia (331 százalék), Ausztria (203 százalék) és Magyarország (197 százalék) esetében nőtt a legnagyobb mértékben – azaz a szlovén kormány több mint négyszer, az osztrák és a magyar pedig háromszor annyi pénzt utalt át Oroszországnak, mint a háború előtt.

Eközben Bulgáriánál 120, Szlovákiánál 93, Csehországnál pedig csak 22 százalékos pluszt jegyeztek fel.

Ráadásul Magyarország esetében a növekedés üteme gyorsult: szeptemberben 260, októberben 274, novemberben pedig 362 százalékos megugrást mértek – utóbbi érték már a legnagyobb az EU-tagországok között. (Ebben persze szerepe lehet a forint akkori gyengélkedésének is.)  

A lista másik végén Dánia, Svédország és Málta áll: ezek az országok 46, 82 és 85 százalékkal csökkentették az importjukat Oroszországból.

Mellettük még Finnország, Luxemburg, Írország, Litvánia és Portugália vett értékét tekintve kevesebb árut Oroszországtól, mint korábban.

Összességében a 27 EU-tagország közül 19 esetében nőtt és mindössze 8 esetében csökkent a behozatal Oroszországból 2022. február és november között. Az import összértéke 173 milliárd euróra rúgott.     

Késleltetett embargók

Ami a történések hátterét illeti, az orosz katonai agresszió kezdete, 2022. február 24-e előtt az EU-nak Oroszország volt az egyik legnagyobb kereskedelmi partnere, importjának harmadik legfontosabb forrása és az ötödik legnagyobb exportpiaca. Az Oroszországból érkező import kétharmadát pedig az energiahordozók és az azokhoz kapcsolódó termékek tették ki.

A háború kitörése után ugyanakkor az EU sorra hozta a szankciókat Moszkva ellen, amelyek többek között a pénzügyi, a közlekedési és az energiaszektort sújtották, valamint a nyugati technológiák és a katonai célokra használható áruk exportját korlátozták vagy tiltották.

Az energiaszektoron belül azonban csak az orosz szén importját tiltották be relatív hamar – ez az embargó augusztus elején lépett életbe –, a Moszkvának a legfőbb bevételi forrást jelentő olaj és gáz esetében ez tavaly novemberig nem történt meg a kontinens energiafüggősége miatt. Tehát az eladásokból származó bevételek tavaly is hizlalták (és részben ma is hizlalják) az oroszok kasszáját.

Az olajembargó csak tavaly december elején lépett életbe, és „csak” a tengeri úton szállított olajra vonatkozik, a vezetéken szállítottra nem (Magyarország is vezetéken kapja a kőolajat). Az orosz olajipari termékeket pedig csak idén február elején tiltották ki az EU-ból.

A gázembargó továbbra sem valósult meg. A vezetékes szállítások csökkentek, de nem álltak le (az Északi Áramlat leállt ugyan, de más vezetékeken, főleg a Török Áramlaton keresztül továbbra is jön gáz Európába, így Magyarországra is), az orosz LNG (cseppfolyósított földgáz) behozatala Európába pedig még nőtt is 2022-ben 2021-hez képest.

Tényleg függünk-e?

Ráadásul – ahogy jeleztük is – a tagországok gazdaságilag sem reagáltak egységesen a háborúra: míg néhány tagország már az orosz invázió kezdetén csökkentette az importját Oroszországból, mások még novemberben is növekedést könyveltek el.

A magyar kormány azzal indokolta kitartását az orosz gáz és kőolaj mellett, hogy a magyar gazdaság kiszolgáltatott ezeknek az energiahordozóknak. Erre hivatkozva kért (és kapott) ideiglenes felmentést az EU-tól az olajembargó alól, Szlovákiával, Csehországgal és Bulgáriával együtt.

Szakértők egy része – például Holoda Attila energiapiaci szakértő – ugyanakkor úgy véli, hogy a kiszolgáltatottság már nem áll fenn: a magyar kormány – ha akarná – az uniós energiaösszeköttetések révén már lényegesen tudná csökkenteni függőségét az orosz energiahordozóktól.

Tény, hogy számos uniós ország (például Németország, Lengyelország, Csehország) már érdemben mérsékelte az orosz gáznak és/vagy olajnak való kitettségét az elmúlt szűk egy évben – Csehország például nyolc hónap alatt 97-ről néhány százalékra csökkentette importjában az orosz gáz arányát, amit norvég gázzal és tengerentúli LNG-szállítmányokkal pótol.

Persze ennek a megoldásnak is vannak árnyoldalai: azt már Emmanuel Macron francia elnök is szóvá tette, hogy az amerikaiak túl drágán adják el Európában az LNG-t.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG