3p
Múlt héten indiai különleges erők hatoltak be a senkiföldje Kasmír tartomány névleg pakisztáni oldalára, és ott terroristákon ütöttek rajta, akik szerintük India ellen terveztek támadást. A növekvő erejű India fokozott nyomást akar gyakorolni a belőle kivált, és azóta is ősellenségnek tekintett, de egyben atomhatalom országra.

Az akció India szerint válasz volt egy korábbi támadásra, melyben az indiai hadsereg egy bázisát támadták meg, India szerint Pakisztáni bázisú erők. Pakisztán a Reuters szerint cáfolta, hogy a területén támadás ért volna bárkit is, és azt is, hogy az ország érintve lenne bármilyen bajkeverésben az indiai Kasmír területén. India azt mondja, nem kíván további katonai akciókat indítani, pláne nem a hivatalos pakisztáni hadsereg ellen.

Senkiföldje

Elvileg követhetetlen, hogy mi történik, és bárkinek igaza is lehet, meg nem is. A terület ugyanis igazi senkiföldje: hegyes vidék, ahol határviták vannak évtizedek óta, így igazából senki nem tudja, melyik terület pontosan kié, és azon kik által támogatott erők tartózkodnak. Ez már évtizedek óta így megy, a totális összecsapástól persze ódzkodik mindkét ország, lévén szó két atomhatalomról. India azonban mintha most azt tervezné, hogy növekvő gazdasági és diplomáciai súlyára tekintettel egy kicsit mégis megszorongatja szomszédját. Pakisztán területe ötöde, gazdaságának mérete hetede Indiáénak.

Megszorongatnák

Egy neve elhallgatását kérő indiai katonai alkalmazott szerint nem az volt csupán a cél, hogy átkeljenek a határon, és megöljenek 10-12 embert, miután az indiai laktanyát ért támadásban 18-an haltak meg. A cél az, hogy Pakisztán viselkedését, hozzáállását változtassák meg, és ehhez több szinten akarnak cselekedni. A stratégia az, hogy India növekvő hatalmát minden szinten kiaknázzák ebben, nem csak katonailag.

Az egyik lehetőség, hogy a két ország közti kereskedelmet korlátozzák, bár ez Indiának is kedvezőtlen. Azon is gondolkoznak, hogy a Pakisztán felé vizet szállító folyókra víztározókat és erőműveket építenek (bár ez kérdés, mennyiben rossz Pakisztánnak, talán a sivatagos országba jutó vízmennyiség korlátozása lenne a nyomásgyakorlás eszköze). Emellett diplomáciai eszközöket is bevetnének: bizonyítanák más országoknak, hogy a pakisztáni székhelyű félkatonai alakulatok milyen veszélyt jelentenek az egész világra nézve is. Mindemellett még a multinacionális vállalatokat is lebeszélnék arról, hogy Pakisztánnal üzleteljenek.

Mit nekik atombomba

Modi miniszterelnök nacionalista kormánya sokkal határozottabb a kérdésben, mint elődei. A korábbi kormányok tartózkodtak a Pakisztán elleni akcióktól, még 2008-ban is, amikor pakisztáni fegyveresek három napig randalíroztak Mumbaiban. Attól féltek, hogy Pakisztán visszavág, aztán előkerülnek az atomfegyverek, és jön a két ország teljes megsemmisülését hozó nukleáris Armageddon.

Egy másik indiai katonai alkalmazott szerint India most védekezőről a támadó stratégiára áll, kihasználva Pakisztán sebezhető pontjait – gazdaságát, belbiztonságát és hírnevét, mint megbízhatatlan ország, amely militáns iszlamista csoportokat rejteget. Hozzátette, hogy szerinte Pakisztán sokkal sebezhetőbb, mint India.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG