9p

Az átadási ünnepség részleteire idén Magyarország különösen odafigyel, hiszen most igazán érdekes belekukkantani e páratlan esemény kulisszatitkaiba. A világ legrangosabb elismerésének átadása ugyanis szigorú protokoll szerint zajlik. Az eseményekben gazdag Nobel-hét idén már december 2-án, szombaton elkezdődött. 

Fiúk és lányok, fehér ruhában, gyertyakoszorúval

Hogy miért december 10-én adják át a tudomány Oscar-díját? Nos, a nőtlen, gyermektelen és dúsgazdag Alfred Nobel 1896. december 10-én hunyta le a szemét. Először 1901 decemberében került sor ezen a napon, e rangos elismerés kiosztására.

A fény, azaz Lucia napja – december 13-ika – egyike a legrégibb svéd ünnepeknek. Errefelé ugyanis a fény ritka kincs, meg is becsülik, hiszen majd fél évig tél van. Ezért is tartják oly nagy becsben errefelé a gyertyákat, mécseseket, lámpásokat. 

A díjat a svéd királytól veszik át

E nap reggelén az ünnepelteket – ha még a svéd fővárosban tartózkodnak – korán reggel felkeresik a szállodájukban a fehér ruhát és gyertyakoszorút viselő fiatal fiúk és lányok. (Ahogyan azt a Young Royals című svéd Netflix sorozatban is láthatjuk.) Ezzel lényegében összevonják a két ünnepet.

A díjkiosztás Svédország legtekintélyesebb társadalmi eseménye, amelyen mindig részt vesz a királyi család. A zseniális tudós és üzletember végrendeletében foglaltaknak megfelelően a fizikai, kémiai, orvosi és irodalmi díjat a svéd fővárosban adják át, a békedíjat pedig Oslóban. 1969 óta a stockholmi ünnepségen gazdára talál a Sveriges Riksbank alapította közgazdasági díj is.

Az arany teremben kerül sor a táncmulatságra

A boldog kitüntetettek a Nobel-díjat és oklevelet XVI. Carl Gustav svéd királytól veszik át. A     békedíjat Oslóban osztja ki – V. Harald norvég király jelenlétében – a norvég Nobel-bizottság elnöke. 

Minden díjazottnak – akik vendégeket hívhatnak meg – előadást kell tartaniuk az ünnepségen. A banketten csak rövidet, személyeset, poénosat, a díjátadón – amelyre a Konserthusetben kerül sor – hosszabbat. A vacsorát a városháza épületében tartják, az úgynevezett kék teremben. A még elegánsabb arany teremben kerül sor a táncmulatságra.

Csak életében kaphatja meg a jelölt

Alfred Nobel nem egy-egy tudományos pálya vagy életmű elismerésére szánta a díjat, hanem konkrét teljesítményért, eredményért. A magas rangú kitüntetést a jelölt csak életében kaphatja meg, így fordulhat elő, hogy a tudományos élet és az irodalom jelesei közül számos személy nem érhette meg, hogy sor kerüljön rá, holott munkássága érdemessé tette volna. 

A Nobel-békedíj az egyetlen, amit nem természetes személy is kiérdemelhet: nem is egy példa volt arra, hogy szervezetek kapták a békedíjat. A tudományok és az irodalom díjazottjai azonban csak magánszemélyek lehetnek.

Mogyoróvajtól az egyetemi tesztekig

Az eseménysorozatra már az előző napokban megérkeznek a jelöltek és vendégeik, a világ minden tájáról, Stockholmba, illetve Oslóba. A hét folyamán a díjazott részt vesz elegáns fogadásokon, közte természetesen anyaországa nagykövetségi rendezvényén.

Az összejöveteleken arra szokták kérni a tudósokat, hogy kedves tárgyaikból adományozzanak egyet-egyet a Nobel Múzeumnak. Ezek a legkülönbözők lehetnek, a mogyoróvajas üvegektől az egyetemi tesztekig. Majd arra kérik fel őket, hogy fessék aláírásaikat a múzeum éttermi székeinek aljára. Ez a szokás a Nobel-díj 100. évfordulóján, 2001-ben indult el.

Kertész Imre székén kávézni

Ha valaki a svéd fővárosban jár, ne hagyja ki a Nobel-múzeumot. Furcsa érzés volt Kertész Imre „székén” ülve kávézni, amikor legutóbb az ottani étteremben jártunk.

Megtekinthetők itt azok a tányérok, poharak és evőeszközök is, amilyenekkel az ünnepi vacsorán megterítik az asztalt. Ezek másolatai számos helyen megvásárolhatók Stockholmban. Az étkészlet minden évben ugyanaz, a legpatinásabb svéd porcelán és üveggyártó cégek egyedi tervezésű darabjaival terítenek. Az uralkodó színek az arany, a fehér, a zöld és egy kis kék – utalva az ország természeti kincseire, az erdőkre, a tengerre. 

Zlatan írta alá az ajándékmezt

Érdekesség, hogy a múzeumi éttermet a bécsi Café Museum mintájára rendezték be. A bécsi (no meg persze a magyarországi) kávéházak legalább olyan kreatív miliőt teremtettek az alkotáshoz, mint a párizsi cafék. A szecessziós stílusú bécsi kávéház tervezője Adolf Loos volt. Az ő általa megálmodott könnyed székek mintájára gyártottak az itteni ülőalkalmatosságokat is.

Pazar körítés. Fotó: Nobel Prize
Pazar körítés. Fotó: Nobel Prize

A tudósok számos más találkozón vesznek részt, amelynek szervezésénél a bizottság tagjai figyelembe veszik hobbijaikat. Előtte a vendéglátók beleássák magukat a kitüntetett élettörténetébe. A 2021-es kémiai díjas David MacMillan például találkozhatott a svéd válogatott menedzserével, Janne Andersonnal és a női válogatott irányítójával, Peter Gerhardssonnal. Egy futballmezt is kapott, amelyet Zlatan Ibrahimovic írt alá. 

Találka általános iskolásokkal

A Nobel-hét fontos eseménye az alapítvány központjának meglátogatása. Ennek során illik belelapozni és beleírni a különleges vendégkönyvbe, amelyben a korábbi Nobel-díjasok szignói és szavai szerepelnek. A vendégkönyv legkorábbi beírása az 1950-es évek elejéről származik. Szintén hagyomány, hogy az irodalmi Nobel-díjas találkozik általános iskolásokkal, Stockholm külvárosában Rinkebyben, egy ottani könyvtárban.

A protokoll menetrendjének jelentős része Oslóra is jellemző.

A virágok San Remo-ból érkeznek

A hét fénypontja természetesen a Nobel-díj átadása és a bankett, amelyen körülbelül 1300 ember vesz részt, fő helyen ülnek a díjazottak, valamint a svéd királyi család tagjai, miniszterek, az ország vezetői.

A díszvacsora évente különbözik, mind a dekorációban, mind a menüben. A friss virágok mindig San Remo-ból érkeznek, ahol annyira szeretett élni Nobel, és a leghíresebb svéd virágkötők alkotják meg a csodás kompozíciókat.

Még a feleségek előtt is titkos a menü

A menü előkészületei egy évig folynak. Az Év Szakácsa verseny legjobbjai és a vacsorának helyt adó városháza séfjei közösen ötlik ki az ételsort, amelyet együtt is készítenek el. Csak az utolsó napokban teszik közzé, hogy kik lesznek a séfek. 

Titkos a menü. Fotó: Nobel Prize
Titkos a menü. Fotó: Nobel Prize

Van olyan szakács, aki évekig vár arra, hogy főzhessen-süthessen a tudósoknak. Ez egy olyan jeles nap, amikor a leghíresebb séfek akár petrezselymet is készek aprítani. A bankett előtt jóval megtörténik a próbaevés: a Nobel-díj bizottság tagjai megkóstolják a javasolt elő- és fő ételeket és a desszertet. 

Legyen svéd, divatos és más, mint tavaly

Alapvető feltétel, hogy a menüben tipikus svéd alapanyagok és ízek szerepeljenek, ugyanakkor legyen persze fine dining szintű és más, mint a tavalyi. Figyelembe veszik a díjazott egyéni diétás igényét is. A menü szigorúan titkos: csak amikor a meghívottak az asztalhoz ülnek, akkor derül ki, mik lesznek a fogások. A séfek még a feleségüknek sem árulhatják el, mi lesz az előétel vagy a főfogás.

Nézzük például, mi volt a menü, amikor Kertész Imre író vehette át a Nobel-díjat. Előételként tartlettet szolgáltak fel, kecskesajttal töltve és cékla zselével bevonva. Mindezt marinált zarándok kagyló és tengeri rák övezte, amelyeket szarvasgombás vinegrett mártással körítettek. Főételként svéd szarvas hátgerincet tálaltak, fűszeresen sütve, éppen csak megpirított zöldségekkel, vörös áfonyás (lingon) chutney-val és fahéjas szósszal, egészben megsütött burgonyahasábokkal. A desszertek versenyében  a körteterrin győzött, vaníliás és csokis bavaroise-zal, csöppnyi körte pálinkával bolondítva. Mellé körtés-pezsgős szorbé érkezett, karamellás szósszal. Tehát nem a hagyományos Nobel-fagyit tálalták fel, ami önmagában meglepetés volt.

Szigorú az ültetési rend

A vendégeket szigorú protokoll alapján ültetik le, mint ahogyan az ételeket is természetesen hagyományos szertartással, tükör módszerrel tálalják, azaz a szemben ülőknek mindig egyszerre emelik le az ezüstfedőt a fogásokról. 

A Nobel-díjasok rendszerint a királyi család egy-egy tagja, a miniszterelnök, miniszterek vagy az országgyűlés házelnöke mellett ülnek. Silvia királyné általában az alapítvány elnöke mellett szokott helyet foglalni. Az irodalmi Nobel-díjas többnyire a kulturális miniszter mellett ül.

A vendégeket szigorú protokoll alapján ültetik le. Fotó: Nobel Prize
A vendégeket szigorú protokoll alapján ültetik le. Fotó: Nobel Prize

Az is számít adott esetben, hogy mondjuk, a németül jól beszélő díjazott mellé olyan királyi családtagot vagy potentátot ültessenek, aki e nyelvet jól beszéli. Ami persze nem gond, hiszen Silvia svéd királyné német anyanyelvű, de természetesen angolul is beszél. De ha brazil lenne a díjazott, azzal is megbirkózna a család, hiszen Silvia édesanyja brazil volt, ezért portugálul is tud.

A díszvacsora után következik a táncmulatság.

Családi program és turisztikai attrakció

Ezzel nem ér véget a kötelező programok listája: a friss Nobel-díjasok a következő napokban ellátogatnak az alapítványhoz. A Nobel-hét zárásaként újra találkoznak a múzeumban egy búcsú fogadásra. Miután az összes díjazott épségben hazaérkezett, rövid pihenés után az alapítványnál máris elkezdődik a munka a következő évi események szervezésére.

A Nobel-díj kiosztása minden évben össztársadalmi esemény Svédországban. Minden programot közvetít a tévé, a legnépszerűbb műsorvezetők lépnek fel ilyenkor, akikkel olykor megkóstoltatják a menü fogásait is. A rendezvény egyben ruhaparádé is, az öltözékekről is sokáig szoktak beszélni.

Nem ritka, hogy a svéd családok megfőzik – vagy megpróbálják leutánozni otthon – mondjuk a tavalyi menüt, majd ha elfogyasztották, letelepednek a tévé elé és együtt nézik a közvetítést.

Maga a Nobel-díj ünnepség egyben erős országimázs építő – és természetesen fontos turisztikai – esemény is. Ilyenkor tömve szoktak lenni a szállodák, hiszen a vendégek mellett sok újságíró és fotós is érkezik az eseményre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ukrajna szabadkereskedelmi megállapodásokra hajt - mire elég ez?
Bózsó Péter | 2024. március 5. 05:41
Ukrajna kiterjeszti szabadkereskedelmi megállapodását Kanadával, tárgyal az EU-val. Mekkora ennek a jelentősége?
Makro / Külgazdaság Döntő fontosságú adatokhoz jutottak az ukránok az oroszokról?
Privátbankár.hu | 2024. március 4. 19:37
Mutatjuk a hétfői nap legfontosabb történéseit.
Makro / Külgazdaság Moszkvát is elérhetné a német csodafegyver – az orosz média már német hidak bombázásáról beszél
Wéber Balázs | 2024. március 4. 19:11
Az egyik orosz titkosszolgálat lehallgatta, ahogy a német légierő vezetői azt latolgatják, le lehet-e rombolni a Taurusokkal a Krími hidat. A német robotrepülőgépekkel valószínűleg Moszkvát is el lehetne érni, ezért is ellenzi leszállításukat a német kancellár az ukrán hadsereg számára. Ennek ellenére az orosz állami média már német hidakkal szembeni ellencsapásokról beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb trükkre készül az állami hivatal?
Privátbankár.hu | 2024. március 4. 17:31
Az elmúlt év kínjai után kellemes meglepetés volt a januári 3,8 százalékos éves inflációs ráta. Ám az örömbe némi üröm vegyült, mivel a hosszabb távú folyamatokat mutató maginfláció 6,1 százalék lett. Ráadásul kiderült, hogy az alacsony pénzromlás is úgy jött ki, hogy a KSH egy sajátos számítási metódus eredményeként nem vette figyelembe az üzemanyagáraknál a jövedékiadó-emelést. Most viszont már nincs mit tenni, a pénteken napvilágot látó februári adatban már szerepelnie kell annak hatásának, hogy a január 20-aihoz képest több mint 30 forinttal magasabbak lettek az üzemanyagárak. De mi várható az év hátralévő részében? Tartható lesz a 4 százalék alatti mérték? S meddig csökkenhet a jegybanki alapkamat, illetve megállítja-e valami a forintot abban, hogy ne kússzon megint a 400-as szint fölé? E kérdéseket is körüljárta a Trend FM hétfő délelőtti adásában főszerkesztőnk, Csabai Károly.
Makro / Külgazdaság Benyújtották a számlát az ukránok
Privátbankár.hu | 2024. március 4. 17:04
Kormányfőjük szerint idén legalább 37 milliárd dollár pénzügyi segítségre van szüksége az oroszok által megtámadott országnak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor Svájcba utazhat tanácsért
Privátbankár.hu | 2024. március 4. 16:31
Bár a helvétek inflációja a vártnál magasabb lett, az még így is csak a harmada a magyarnak.
Makro / Külgazdaság Az oroszok már fel is osztották Ukrajnát?
Privátbankár.hu | 2024. március 4. 15:21
Magyarország megkapná Kárpátalját.
Makro / Külgazdaság Indul a "városi bányászás" korszaka
Buksza blog | 2024. március 4. 15:07
Azok az emberek, akik nem tudnak megválni tárgyaiktól, hajlamosak valamiféle kincsnek tekinteni kacatjaikat és ami az öreg elektronikai eszközöket illeti, nem is vannak nagyon távol ezzel a valóságtól.
Makro / Külgazdaság Meghökkentő tényt kürtöltek világgá az oroszok
Privátbankár.hu | 2024. március 4. 14:44
Az idei első két hónapban 64 százalékkal nőtt a járműeladás az ukránokat megtámadott birodalomban.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor nem akar közös határt az oroszokkal, de szívesen üzletel velük
Vég Márton | 2024. március 4. 14:26
A miniszterelnök arról is beszélt a gazdasági évnyitón, hogy most és a háború után is szívesen üzletelne az oroszokkal. A kormány nem tudott túl sok jó számmal büszkélkedni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG