A szakértők új fogalommal, a városi bányászattal próbálják érdekesebbé tenni az újrahasznosítást, illetve rávenni az embereket arra, hogy ne spejzolják be otthon elhasznált elektronikai eszközeiket.
A másodlagos bányászkodás arra utal, hogy az elektronikai szemétből vissza lehet nyerni a bennük lévő értékes anyagok túlnyomó részét, megspórolva az elsődleges, hagyományos bányák kiaknázását. Tulajdonképpen egy sokszorosan „win-win” helyzetről lehet szó. Az első nyertesek a nyersanyagokat felhasználó vállalatok, amelyek új beszerzési forráshoz juthatnak. A második nyertes a környezetvédelem, mert amit újrahasznosítanak, az nem kerül véglegesen a szemétbe a belőle kioldódó, kiszivárgó anyagokkal károsítva a természeti környezetet.
Ugyanezt szolgálja az is, hogy kevesebb bányát kell fenntartani és nyitni, azaz csökken a bányászkodással járó környezetrombolás. További nyertes az energiaipar, mert egyes anyagok újrafeldolgozása kevesebb energiát igényel, mint bányászatra épülő előállítása. Ilyen az alumínium, amely becslések szerint 10-15 százalékkal kevesebb energiával nyerhető vissza a hulladékból, mint amennyi energiát eredeti termelése igényel - sorolta a városi bányászás előnyeit a Conversation amerikai magazin.
Nyertese lehet a városi bányászkodásnak az Európai Unió, amely nyersanyagokban szegény térsége a világnak. Erre kínálhat gyógymódot az újrahasznosítás. Az EU legfrissebb, 2023-as listája 34 olyan kritikusan fontos fémet sorol fel, köztük ritka fémeket, a lítiumot, a rezet és a nikkelt, amelyeket helyben kellene kitermelni az elektronikai hulladékokból.
Sok minden gátolja a városi bányászkodást
Mindez egyszerűen hangzik, ám számos akadálya van a teljes újrahasznosításnak. Az első az, hogy sok fémötvözet van az eszközökben és berendezésekben, amelyek szétbontása komoly gondot, esetenként megoldhatatlan problémát okoz. Az egyik példa az előbbire a folyadékot tartalmazó papírdobozok belső borítása. Erre végül a hulladékfeldolgozó cégek kidolgoztak egy eljárást, de a kisebb mennyiségben használatos hasonló anyagoknál ez nem feltétlenül járható út.
Sajátos akadálya a városi bányászatnak az elektronikai hibernáció jelensége. Ez alatt azt kell érteni, hogy az emberek nem dobják el használt elektronikai eszközeiket, hanem hagyják, hogy a padláson vagy a pincében porosodjanak. Egy 2009-es felmérés szerint akkoriban az amerikai háztartások átlagosan 6,5 hibernált eszközt spejzoltak. Ez azóta sokszorosára nőhetett.
A Google 2021-es felmérése hét okot talált emögött:
- a tulajdonosok nem tudják, hogy leadhatják újrahasznosításra eszközeiket;
- arra várnak, hogy valamilyen pénzügyi kompenzációt kaphatnak értük;
- nosztalgiát éreznek egyes dolgaik iránt;
- úgy vélik, jók lesznek tartalékalkatrész-forrásnak;
- nem tudják kiszedni belőlük korábbi adataikat;
- nem biztosak benne, hogy minden adatukat törölték belőlük;
- bizonytalanok abban, mit kezdjenek velük.
Árulkodó, hogy a világ gazdagabb országai közé sorolt Svájc polgárainak 40 százaléka egy felmérésben azt mondta: kevesebb mint öt dollárnak (1815 forint) megfelelő összegért halandó lenne megválni régi mobiltelefonjaitól. Ennek alapján elképzelhető hogyan gondolkodnak ugyanerről a szegényebb országok lakói. Végül akadálya az városi bányászkodásnak a gyenge infrastruktúra. A hulladékok gyűjtésével jellemzően profitorientált szervezetek foglalkoznak. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatokból kiderül, hogy ezek tevékenysége messze van az optimálistól. Magyarán garantálni kellene a szervezetek pénzügyi stabilitását ahhoz, hogy minden szemetet összeszedjenek.
A szakértők szerint a termelési-felhasználási lánc minden elemét hozzá kellene igazítani az újrahasznosításhoz. Erre gondolva kellene megtervezni és gyártani az eszközöket, a hatóságoknak jó visszaforgatási infrastruktúrát kellene üzemeltetniük, a fogyasztók fejébe bele kellene verni, hogy mi a teendő az elhasznált eszközökkel.
Nem jön ki a matek
A fémek újrahasznosításának mértékét kétféle mutatóval mérik. Az egyik az eldobott anyagokhoz viszonyítja a visszanyertek arányát (end-of-life recycling rate, EOL-RR). A másik a fémek teljes termelését veti össze az újrahasznosított mennyiséggel (recycled content, RC). Világosan látszik, hogy ez a két mutató nagyon eltérhet egymástól.
Hiába érünk el jó EOL-RR indexet, ha az RC gyenge. Például a króm, a réz és a cink esetén az előbbi 50 százalék, míg az utóbbi csak 10-15 százalék körül alakul. Magyarán a városi bányászkodással nem sikerült lényegesen visszaszorítani a hagyományos bányászatot. Eközben például a réz kitermelése 2000 óta a közel duplára, évi 14 millió tonnáról 25 millió tonnára nőtt. A szakértők úgy összegzik a tanulságokat, hogy a városi bányászat szükséges, de nem elégséges módja a körforgásos gazdaság kialakításának. Olyan szintre kell emelkednie, hogy kiváltsa a hagyományos ércbányászatot. Nem csupán kiegészíteni kell a hagyományos ipari termelési láncot, hanem helyettesítenie kell a fenntarthatóság követelményének megfelelő új módszerrel.
Egyelőre nincs gyanúsított. 
