5p

Két hónapos szünet után újraindulhattak a misék Franciaországban, miután egyre inkább visszaszorul a járvány. Spanyolországban júniustól bevezetik az alapjövedelmet. Nemzetközi összefoglalónk következik.   

Franciaországban szombattól kötelező maszkviselés és kézfertőtlenítés mellett ismét részt lehet venni vallási szertartásokon, ami a koronavírus-járvány miatt két hónapig tiltott volt.

Egy idős asszony a párizsi Eglise Saint-Roch templomban 2020. május 23-án. EPA/IAN LANGSDON
Egy idős asszony a párizsi Eglise Saint-Roch templomban 2020. május 23-án. EPA/IAN LANGSDON

Újraindultak a misék

A katolikus templomokban már meg is tartották az első nyilvános szentmiséket, a többi felekezet még vár az újrakezdéssel, írja az MTI.

A francia államtanács hétfőn rendelte el a nyilvános vallási szertartásokra még márciusban bevezetett tilalom nyolc napon belüli enyhítését, amit katolikus szervezetek diszkriminatívnak ítéltek meg, miután az üzletek nyitva tartását május 11. óta már engedélyezi a kormány.

Az államtanács úgy ítélte meg, hogy az általános gyülekezési tilalom az imahelyeken súlyosan sértette a szabad vallásgyakorlás elvét.

A legszigorúbb egészségügyi előírások - maszkviselés, kézfertőtlenítés, távolságtartás - betartásával megtartható vallási szertartásokról szombaton, egy héttel a pünkösdi ünnepek előtt jelent meg a kormányrendelet, amelyet a katolikus egyház üdvözölt.

Bár a Francia Katolikus Püspöki Konferencia nem szerepelt a kérelmezők között, de hetek óta nyomást gyakorolt a kormányra annak érdekében, hogy engedélyezze a vallási helyek megnyitását a kormány által esetlegesen megjelölt június 2. előtt.

A muzulmán vallási vezetők viszont a rendelet ellenére a legnagyobb óvatosságra kérték a híveket.

Az iszlám franciaországi ernyőszervezete, a CFCM arra szólította fel a mecseteket, hogy egyelőre ne nyissanak ki, és ne tartsák meg vasárnap reggel a ramadánt lezáró íd al-fitr ünnepet.

Mindenki imádkozhat otthon, a családja körében

-hangsúlyozta Mohammed Moussaoui, a CFCM elnöke.

Hasonló álláspontot képviselnek a zsidó vezetők. Haim Korsia francia főrabbi szerint egyelőre "veszélyes lenne" megnyitni a zsinagógákat.

Nem fogunk a zsinagógákba rohanni. Továbbra is az élet védelme a legfontosabb, csak akkor fogunk elemezgetni, ha már biztonságos az egészségügyi helyzet. És ehhez még meg kell várni a karantén feloldásának következményeit

- hangsúlyozta a főrabbi.

A kijárási korlátozások feloldását követő 12. napon az adatok a járvány fokozatos visszaszorulását jelzik: a kórházban ápoltak száma az elmúlt 24 órában 205-tel 17 178-ra csökkent.

Lélegeztető-gépre 36-tal kevesebben szorultak, mint pénteken, számuk jelenleg 1665, ami már csak negyede az április 9-i tetőzéskor ápolt súlyos betegek számának. A nem Covid-19 betegekkel együtt jelenleg 5600-an fekszenek intenzív ágyakon, miközben a járvány előtt csak 5 ezer intenzív ágy állt rendelkezésre a francia egészségügyben.

A szakemberek többsége szerint nem várható a járványnak egy második hulláma a nyár előtt.

Franciaországban eddig 182 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak, a halálos áldozatok száma meghaladja a 28 ezret.

Alapjövedelmet kapnak a spanyolok

Spanyolországban a kormány tegnap bejelentette, hogy jövő heti ülésén elfogadja a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem bevezetését, amely mellett a kormányprogramban kötelezték el magukat a koalíciós pártok.

Az első támogatásokat júniustól fizetik a rászoruló 850 ezer háztartásnak, amelynek mintegy felében él gyerek is. 

Június 8-tól egyébként folytatódhat a spanyol labdarúgó-bajnokság, júliustól pedig az ország ismét fogadja a külföldi turistákat.

Globális helyzet

Ami a globális helyzetet illeti, a legtöbb regisztrált fertőzött (1,6 millió) az Egyesült Államokban van, azután következik Brazília (347 ezer), Oroszország (336 ezer), Nagy-Britannia (259 ezer), Spanyolország (235 ezer), Olaszország (229 ezer) és Franciaország.

A legtöbb áldozatot, mintegy 97 ezret az Egyesült Államokban jegyezték fel eddig.

Nagy-Britanniában csaknem 37 ezren, Olaszországban mintegy 33 ezren, Spanyolországban mintegy 29 ezren, Brazíliában 22 ezren hunytak el.

Belgiumban mintegy 9200, Németországban 8300, Iránban 7400, Mexikóban 7200, Kanadában 6500, Hollandiában 5800, Kínában 4600, Törökországban 4300, Indiában 3900, Oroszországban és Peruban 3400-3400, Ecuadorban 3100 áldozatot regisztráltak ma reggeli adatok szerint.

Az egyetlen különutas válságkezelést folytató nyugati államban, Svédországban csaknem 4000 áldozat van.

A svédek messze vannak a nyájimmunitástól, halálozási rátájuk pedig világviszonylatban is magas. Ugyanakkor le tudták lassítani a járványt, a karantén hiánya pedig hosszútávon pozitív társadalmi, egészségügyi és gazdasági hatásokkal járhat.

Globálisan a diagnosztizált fertőzöttek száma 5,3 millió. A vírussal összefüggésben 342 ezren vesztették életüket, 2,1 millióan ugyanakkor meggyógyultak.

Magyarországon az igazolt fertőzések száma 3741, 486-an hunytak el.

A magyar koronavírusos halálozási ráta a népességen belül Európában átlagos, Közép- és Kelet-Európában magas.

Az országos szűrővizsgálat eredménye alapján a fertőzöttek valós száma itthon minimum 8-szorosa, maximum 22-szerese lehet a diagnosztizáltak számának.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG