4p

A magyar jogállamiságról és a Magyarországnak járó uniós pénzekről vitázott tegnap kora este az Európai Parlament (EP) plenáris ülése Strasbourgban. Didier Reynders szerint a Helyreállítási Alappal kapcsolatban a legtöbb kérdésben sikerült előrehaladást elérni.

Az Európai Bizottság úgy véli, ha az unió aggályainak eloszlatására bevezetni tervezett intézkedéseket helyesen, maradéktalanul és hatékonyan hajtja végre Magyarország, akkor azok képesek a szóban forgó problémák megoldására - jelentette ki a Bizottság igazságügyi biztosa a vitában, amely a Magyarország elleni jogállamisági eljárásról és az uniós Helyreállítási Alap forrásainak elköltésére benyújtott magyar terv értékeléséről folyt.

Didier Reynders szerint a Bizottság célja, hogy az unió költségvetése többé ne kerüljön veszélybe Magyarországon. "Reméljük, hogy ezt a megfelelő magyarországi reformokkal mihamarabb elérjük" – fogalmazott.

Didier Reynders biztató híreket is közölt. Fotó: Európai Tanács
Didier Reynders biztató híreket is közölt. Fotó: Európai Tanács

Szerinte a jogállamisági eljárás alkalmazásával a Bizottság célja a jogállamiság helyzetének javítása és megerősítése Magyarországon. A brüsszeli testület továbbra is figyelemmel kíséri a magyar kötelezettségvállalások jogi és gyakorlati végrehajtását.

"Addig nem engedünk, amíg meg nem győződünk arról, hogy az EU költségvetésének védelme biztosított,"  fogalmazott az MTI szerint.

A Helyreállítási Alap forrásainak lehívását célzó magyar tervvel kapcsolatban azt mondta: a brüsszeli testület számos előremutató megbeszélést folytatott Magyarországgal, az elmúlt hónapokban pedig a legtöbb kérdésben előrehaladást sikerült elérni.

"Most arra törekszünk, hogy a lehető leghamarabb befejezzük a magyar terv értékelését," fűzte hozzá az uniós biztos.

Ujhelyi István EP-képviselő a vitában közleménye szerint kifejtette: "Tény, hogy az uniós támogatások járnak Magyarországnak. Az is tény, hogy ezeket az Orbán-rendszer miatt, a rezsim korrupt, útonálló, zsaroló, agresszív politikája miatt jelenleg nem kapjuk meg. És az is tény, hogy akkor fog megérkezni a magyar családokhoz és a magyar gazdasághoz a támogatás, ha az Orbán-kormány hajlandó a változtatásra,”

Az MSZP-ből kilépett politikus szerint a kérdés, hogy “mikor és milyen módon tudjuk rákényszeríteni Orbánékat arra, hogy kevesebbet vagy semennyit se lopjanak és tartsák be azokat a szabályokat, amelyek a magyar emberek érdekében kell, hogy a jogállamiságot alkossák.”

Hozzátette: a következő időszakban is magyar EP-képviselőként azért fog harcolni, hogy a forrásokat megkapjuk és azok “ne Orbánék, hanem a magyar családok érdekében érkezzenek Magyarországra."

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője ezzel szemben a vitában "beteges politikai elvakultságnak" nevezte, hogy az EP a világjárvány, a gazdasági válság, az orosz-ukrán háború, az energiaválság idején is "Magyarország gyalázásával múlatja az időt".

Hozzátette: a kondicionalitási eljárásban nincs jogköre az EP-nek. "Önöknek nem osztottak lapot. Amit csinálnak, az szabálytalan," fogalmazott. (A kiszivárgott hírek szerint az EP állásfoglalás-tervezete felszólítja az EU döntéshozóit, hogy mindaddig ne hagyják jóvá a Magyarországtól különféle címeken visszatartott támogatásokat, amíg be nem bizonyosodik, hogy a korrupcióellenes intézkedések hatékonyak és visszafordíthatatlanok, illetve amíg a kormány végre nem hajtja a jogállamiság érvényesülését célzó valamennyi brüsszeli ajánlást.)

Deutsch Tamás kijelentette továbbá: minden jel arra mutat, hogy a magyarok ellen folytatott politikai háborút a baloldal elveszti, ugyanis szerinte lesz megállapodás az Európai Bizottság és Magyarország között.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG