Az Air France–ügy
Az apropót az Európai Bíróság (EB) Air France–ügyben hozott ítélete adja, amely a fel nem használt jegyekre is áfa-kötelezettséget állapított meg.
Az Air France az általa értékesített olyan jegyek után, amelyeket az utasok nem használtak fel, nem számított fel áfát. Az Air France álláspontja szerint az értékesített, de az utasok által fel nem használt jegyek ellenértéke nem jegybevételnek, hanem kártérítésnek tekintendő, amelyet a megrendelők a légitársaság gépeinek a kihasználatlanságáért fizettek meg. A kártérítés pedig áfakörön kívüli ügylet, azaz arra áfát nem kell felszámítani.
Mivel a francia adóhatóság nem fogadta el az Air France gyakorlatát és úgy vélte, hogy áfa a fel nem használt jegyek értékesítéséből származó bevétel után is fizetendő, az ügy az Európai Bíróság elé került. Az EB elfogadta az Air France azon álláspontját, miszerint áfakötelezettséget csak olyan szolgáltatás von maga után, amely teljesült. Másrészről azonban a Bíróság érvelése szerint az utasoknak nem kell a repülőgépre felszállniuk ahhoz, hogy a szolgáltatás teljesüljön. Az ítélet szerint az utasok a repülőjeggyel egy jogosultságot vásároltak arra, hogy igénybe vehessék a személyszállítási szolgáltatást, azaz a szolgáltatás akkor is megvalósul, ha az utas nem használja fel a jegyet. Ezáltal az áfafizetési kötelezettség a fel nem használt jegyek értékesítése esetén is fennáll.
Baráti Ákos, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda ügyvédje szerint az ítélet váratlan volt, tekintettel arra, hogy az EB egy korábbi döntésében a szállodai lemondás esetén kifizetett foglalót kifejezetten kártérítési jellegűnek mondta ki. A mostani ítélet után felmerül: mi lesz az elhatárolás alapja? Számít-e például az, hogy az értékesítő valójában eladhatja „még egyszer” a szolgáltatását, illetve az, ha az ügyfél jelzi, hogy nem veszi igénybe a szolgáltatást?
Termékértékesítési ügyek a Kúria előtt
A közelmúltban a Kúria két, termékértékesítésre vonatkozó, de az Air France–ügyhöz hasonló tartalmú ügyben hozott ítéletet.
Az egyik ügyben egy társaság gyártott alkatrészt az anyavállalatának. A felek egy éves összegben állapították meg az anyavállalat által minimálisan megrendelendő alkatrészek mennyiségét. A megállapodás szerint, ha a megrendelt alkatrészmennyiség nem éri el az éves minimális szintet, úgy a leányvállalat költségeinek fedezetére az anyavállalat kompenzációt fizet. Az ügyben kérdésként a kompenzáció áfajogi megítélése merült fel: az részét képezi-e a leszállított alkatrészek értékesítési árának és ezért áfaköteles-e vagy annak a célja a leányvállalat kárának megtérítése és ezáltal az összeg, kártérítésként, áfamentes.
A másik ügyben a Kúria villamos energia átvételére vonatkozó, ún. „take or pay” megállapodást értelmezett áfajogi szempontból. A megállapodás értelmében, ha a vevő nem veszi át a szerződésben előre meghatározott energiamennyiséget, úgy a nem átvett mennyiséget is ugyanúgy és ugyanazon az áron ki kell fizetnie az eladónak. A kérdés itt is a nem átvett villamosenergia-mennyiség után fizetendő ellenérték áfabeli megítélésére vonatkozott.
A Kúria mindkét esetben úgy döntött, hogy a nem szolgáltatott termékek utáni ellenérték nem épül be a szolgáltatott termékek árába, hanem az kártérítésként kezelendő. Ennek oka, hogy ez a kompenzáció fizetése a Kúria meglátása szerint nem áll szoros kapcsolatban a termékértékesítéssel. Így a kifizetett kompenzáció összegét a Kúria mindkét esetben áfamentesnek minősítette.
Mindkét ügyben nagy jelentősége volt a vonatkozó szerződések rendelkezéseinek is. Elképzelhető, hogy a szerződések más jellegű megfogalmazása esetén a Kúria is eltérő következtetésre jutott volna.
Mi szűrhető le a fenti esetekből?
Az ítéletekből látszik, hogy vékony a mezsgye aközött, hogy egy nem teljesült szolgáltatás ellenében fizetendő ellenértéket egy megvalósult teljesítés ellenértékének vagy kártérítésként kell-e tekinteni. Igaz ez a szolgáltatásnyújtásra és termékértékesítésre egyaránt.
Látható továbbá, hogy az EB szolgáltatásnyújtásokra vonatkozó ítéleteinek a logikája nem feltétlenül húzható rá a termékértékesítésekre: a Kúria, ítéleteiben nagyobb mozgásteret enged annak, hogy egy nemteljesítés következményét a felek kártérítésnek minősítsék.
Baráti Ákos szerint, a Kúria ítéleteinek fényében viszont egyre inkább az látszik, hogy az ilyen élethelyzetek áfabeli értékelésénél különösen fontos szerepe lesz a szerződéses dokumentációnak, hiszen a vonatkozó szerződések megfelelő megszövegezésével az adózási kockázat lényegesen csökkenthető.
Csökkentik a személyi kifizetéseket, lefelezik a vezetőséget, irodákat zárnak be. 
