3p

Mindenki arra vár, hogy a lakossági fogyasztás, ezen belül a kiskereskedelem lendületet adjon a gazdaságnak. Egyelőre hiába. 

Hónapok óta arra vár a kormány, az elemzők és a piac, hogy a lakossági fogyasztás főszereplője, a kiskereskedelem emelkedő pályára kerüljön a növekvő fizetéseknek és reálbéreknek köszönhetően. Az eddigi kiskereskedelmi adatok értékelésekor rendre elhangzott, hogy oldódnia kellene az óvatosságnak, azaz bátrabban kellene költekezniük a háztartásoknak. A kedden megjelent friss adatok azonban kiábrándítóak lettek. Azaz továbbra is várni kell arra, hogy a vásárlások lendületet adjanak a gazdaságnak - írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor a kedden megjelent kiskereskedelmi adatokról. 

A konkrét, naptárhatással megtisztított adatok szerint júniusban 2,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene, lényegében a mennyiségi eladások. Ez lassulás a májusi, amúgy sem túl acélos 3,6 százalékos éves bázison mért növekedéshez képest. Szintén rossz hír, hogy havi szinten a szezonálisan és naptárhatással korrigált datok szerint minimálisan, 0,1 százalékkal csökkent a forgalom volumene. 

Régóta mínuszban

A rövid távú adatok is kiábrándítóak, a hosszú távúak végképp azok. A 2021-es átlagot az idén júniusi forgalom 0,8 százalékkal múlta alul. Ez a mutató pedig a tavaly decemberi mindössze 0,3 százalékos többletet leszámítva 2022 vége óta negatív tartományban van. Azaz többéves lemaradást kellene behoznia a kiskereskedelemnek, végső soron a vásárlóknak. Jobban látható a lakossági fogyasztás és a kiskereskedelem szerepe a járvány előtti adatokból is. 2016-tól 2019-ig éves szinten 2,2-5,4, százalékkal nőtt az előző évhez képest. A háztartások tényleges fogyasztása 2,4-2,7 százalékponttal részesedett a növekedésből. Vagyis amikor "ment a szekér", a háztartások fogyasztottak, vásároltak, ez pedig komoly támaszt adott a GDP-növekedésnek. Ezekben az években a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,5-6,7 százalékos éves növekedés mutatott. 

Többet kellene vásárolni
Többet kellene vásárolni
Fotó: Depositphotos

A friss adatok szerint tehát továbbra sem tesz hozzá eleget a kiskereskedelem és a lakossági fogyasztás a gazdasághoz. Virovácz Péter, az ING közgazdásza a friss adatokat értékelve a Privátbankárnak küldött kommentárjában azt írta:

"A második negyedéves GDP-adat ismeretében alapvetően nem mondhatjuk, hogy meglepetést okozott volna a kiskereskedelem júniusi gyenge teljesítménye. Ugyanakkor még így is mélyen a piaci várakozások alatt teljesített az ágazat. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy a májusban látott 0,1 százalékos növekedés után júniusban 0,1 százalékos visszaesés következett havi alapon. Vagyis a szezonális és munkanaphatással igazított adatok alapján immáron két hónapja lényegében stagnál az értékesítés volumene a szektorok összességét vizsgálva."

Szerinte a második negyedévre vonatkozó kiskereskedelmi statisztikák alapján egy meglehetősen gyenge fogyasztási teljesítmény rajzolódik ki. "Vélhetően tehát a vártnál jóval gyengébb GDP adat jelentős részben a fogyasztás gyengélkedéséből táplálkozott. Az továbbra is kérdés ugyanakkor, hogy a szolgáltatószektor milyen teljesítményt tudott felmutatni, de ott sem feltétlenül számítunk jelentős megugrásra, bár a nyári hónapokban a fontos sportesemények miatt azért a vendéglátás területe hozhat némi élénkülést" - fogalmazott Virovácz Péter, aki úgy látja, hogy a jövő elején, az álllampapír-hozamok kifizetése adhat majd lökést a kiskereskedelemnek. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG