Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Speciális önkéntes tartalékos katonának jelentkezhet, aki a koronavírus-járvány miatt elvesztette az állását: havi bruttó 161 ezer forintot lehet kapni a 6 hónapos kiképzésen.

Ma Németh Szilárd honvédelmi államtitkár volt az Operatív Törzs vendége, a tájékoztatón pedig elmondta: abban, hogy Magyarország megnyerte a koronavírus-járvány elleni harc első csatáját, a hadseregnek is kiemelkedő szerepe volt. Ennek okai Németh Szilárd szerint:

  • 990 idősotthont fertőtlenítettek
  • 105 kiemelt stratégai céget segítenek a katonák
  • és számos kórház élére is kataonai kórházparancsnok került

Ennyiben azonban még nem merül ki ki a hadsereg segytsége, ugyanis Németh Szilárd honvédelmi államtitkár Orbán Viktor kormányfő kérését meghallva bejelentette: speciális önkéntes tartalékos katonai szolgáltra várják azokat, akik a koronavírus-járvány miatt elvesztették a munkájukat. Erről a következőket lehet tudni:

  • 25 településen lehet jelentkezni
  • 18-50 év közöttiek jelentkezését várják
  • erkölcsi bizonyítvány szükséges
  • 6 hónapos kiképzésről van szó, köztük alaki és harcászati, és lőkiképzés is
  • napi 8 óra munkát jelent
  • havi bruttó 161 ezer forint, és étkezés jár a jelentkezőknek
  • 6 hónap után visszatérhet a civil életbe, aki akar, de meg is lehet hosszabbítani további 6 hónappal 

A téjékoztatón megismételték a reggeli adatokat: 3713 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Ez 35 új fertőzöttet jelent. Elhunyt újabb 6 idős krónikus beteg, ketten Budapesten, négyen vidéken. Ezzel 482 főre emelkedett az elhunytak száma, 1655-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Vagyis 68-an mehettek haza egy nap alatt. Az aktív fertőzöttek száma 1576 főre csökkent a pénteki 1615-ről. Budapesten 670, vidéken 906 aktív fertőzött van. Tehát már több a gyógyult, mint az aktív fertőzött.

Szlávik János, a infektológus, a Dél-Pesti Centrumkórház főorvosa pedig arról beszélt, hogy a Favipiravir nevű gyógyszer hatékonyan csökkenti a betegség tüneteit. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Makro / Külgazdaság Új POTUS és egy óriási Biblia - érdekességek Joe Biden elnökségének első pillanatairól
Kollár Dóra | 2021. január 20. 20:34
Nagy nap a mai, hiszen hivatalosan is új elnöke van az Egyesült Államoknak.
Makro / Külgazdaság Miről beszélt beiktatásán Joe Biden?
Privátbankár.hu | 2021. január 20. 18:52
Központi szerepet kapott az Egyesült Államok 46. elnökeként hivatalba lépett Joe Biden első elnöki beszédében a pandémia elleni küzdelem, az egység és az összetartása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor is gratulált Joe Biden-nek
Privátbankár.hu / MTI | 2021. január 20. 18:24
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki gratulációját és jókívánságait Joe Bidennek az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történt beiktatása alkalmából - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda este.
Makro / Külgazdaság Letette hivatali esküjét Joe Biden
Privátbankár.hu / MTI | 2021. január 20. 18:10
Letette hivatali esküjét Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke szerdán Washingtonban.
Makro / Külgazdaság Lőporos hordón ül Biden – nehéz évek várnak Amerikára
Wéber Balázs | 2021. január 20. 16:46
Az új elnök egyesíteni szeretné a kettészakadt országot, de már az komoly eredmény lenne, ha nem robbanna fel alatta a lőporos hordó.
Makro / Külgazdaság Ikonikus melegdallal mondott búcsút Donald Trumpnak a CNN élő adása
Privátbankár.hu | 2021. január 20. 15:37
Egy vállaltan „a másságot” jelképező dallal, a meleghimnusznak is tartott YMCA című nótával búcsúztatta a CNN élő tudósítása Donald Trumpot, amint a távozó elnök helikoptere elhagyta a Fehér Ház előtti füves területet.
Makro / Külgazdaság Biden elnök első 10 napja – adósság az égbe, dollár a gödörbe
Káncz Csaba | 2021. január 20. 13:36
Roosevelt elnök 1934-ben de facto 70 százalékkal leértékelte a dollárt az aranyhoz képest – Biden nagyszabású stratégiája hasonlóképpen már rövid távon komoly dollár-értékvesztéssel járhat. Az új elnöknek gyorsan kell lépnie a társadalom pacifikálása érdekében, mert a republikánus szavazók körében óriási a feszültség. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Török Zoltán: jövőre lőhet ki a magyar gazdaság
Király Béla | 2021. január 20. 13:16
Az idei évre is dinamikus növekedést várnak a magyar gazdaságtól a Raiffeisen Bank elemzői, de a nagy ugrás 2022-ben jöhet, amikor 6 százalékos lehet a bővülés. Ugyanakkor a munkaerőpiacon már 2021-ben látványos javulás lehet, és év végére akár rekordot érhet el a foglalkoztatás szintje.
Makro / Külgazdaság Trump búcsúzóul: "a mozgalom, amelyet elindítottunk, csak a kezdet"
MTI | 2021. január 20. 08:19
Az USA leköszönő elnöke egyébként békésebb hangnemet ütött meg a beszédben. Azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok gazdaságilag minden más országnál jobban teljesített a koronavírus-járvány idején.
Makro / Külgazdaság USA-szerte erőszakos tüntetésekre számít az FBI Biden beiktatása miatt
MTI | 2021. január 20. 06:55
A rendre a Nemzeti Gárda 25 ezer felfegyverzett katonája igyekszik ügyelni.
Friss
hírlevél