3p
Putyin mai látogatása során mintegy 30 egyezményt hoznak a felek tető alá, több milliárd dollár értékben. Moszkvának és Rijádnak fontos geopolitikai kérdések egész sorát is meg kell tárgyalniuk a Perzsa-öböltől kezdve, Szírián át egészen Jemen kérdésköréig. Káncz Csaba jegyzete.
A szaúdi védelmi miniszter és Vlagyimir Putyin. Forrás: EPA

12 év után ma először látogat Szaúd-Arábiába Putyin elnök, hogy egy sor gazdasági- és biztonságpolitikai kérdésről tárgyaljon. A csúcstalálkozóra intenzív előkészítési munka után kerül sor és Moszkva nagy reményeket fűz a kapcsolatok további javításához. Az elmúlt években ez a viszony már egyébként is sokat javult azon OPEC megállapodás aláírásával, amely jelentősen csökkentette a globális olajkitermelést, megtámasztotta az árakat és amely hivatalos adatok szerint is 100 milliárd dollár extra bevételt hozott Moszkvának.

Sztálin tarkólövése

Moszkva és Rijád kapcsolatai a múlt század 20-as és 30-as éveiben kiválóak voltak, de aztán a paranoid Sztálin 1938 januárjában kivégeztette saját, Szaúd-Arábiába akkreditált nagykövetét, a muszlim Karim Kakimovot – egyben a szaúdi uralkodó személyes barátját. A diplomáciai kapcsolatok összeomlottak és az csak a Szovjetunió megszűnése után, 1992-ben állt helyre.

Putyin mostani látogatása során mintegy 30 egyezményt hoznak a felek tető alá, több milliárd dollár értékben. Az egyik legfőbb új játékos a kapcsolatok javításában az Orosz Közvetlen Befektetések Alapja (RDIF), amely ezekben a napokban nyitotta meg első külföldi irodáját, mégpedig Rijádban. A csúcstalálkozó előkészületei során komolyan felmerült, hogy az RDIF és a Saudi Aramco 30 százalékos közös részesedést szerez az orosz olajipari vállalatban, a Novomet-ben.

Geopolitikai közeledés

Káncz Csaba

Moszkvának és Rijádnak fontos geopolitikai kérdések egész sorát is meg kell tárgyalniuk a Perzsa-öböltől kezdve, Szírián át egészen Jemen kérdésköréig. A szaúdi politikai osztály az utóbbi hetekben erőfeszítéseket tett a Perzsa-öböl feszültségének csökkentésére. Az elmúlt órákban Irán üdvözölte azt a szaúdi koronaherceg által is jóváhagyott tervet, hogy Pakisztán és Irak közvetítő szerepet játsszanak a szaúdi-iráni tárgyalások előkészítésében. Ehhez az olvadáshoz Moszkva is hozzájárulhat adott esetben. Rijád más fronton is próbál visszavonulni az utóbbi évek esztelen intervenciós politikájából: májusban al-Thani katari emír kapott meghívást egy biztonságpolitikai csúcstalálkozóra Szalman szaúdi királytól, aki két évvel ezelőtt gazdasági és politikai bojkottot hirdetett meg Katar ellen.

A humanitárius katasztrófával szembesülő Jemen esetében a Kreml szerint kizárólag a politikai tárgyalások vezethetnek a helyzet megoldásához. A szír békefolyamat kiemelt kérdése lesz az orosz-szaúdi tárgyalásoknak. A Valdaj Klub minapi rendezvényén Putyin jelezte, hogy hajlandó a szaúdi-iráni érdekek egyeztetésére, hogy elkerüljék a Szíria területének arénává züllését.

Szaúd-Arábia biztonságát végső soron Washington garantálja, ezért az uralkodó osztály hátán a hideg futkosott a múlt héten, amikor Trump egyik napról a másikra faképnél hagyta regionális szövetségesét, a szíriai kurdokat. Rijád már csak ezért is próbálkozik most a regionális geopolitikai feszültségek enyhítésével, illetve már egy ideje több vasat is a tűzben tart. Júniusban az amerikai kongresszust hidegzuhanyként érte a hír, miszerint Rijád titokban ballisztikus rakétatechnológiát vásárolt Kínától.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG